Kőbányán nem lesz oszlatás

Nem kezdeményezi a kőbányai képvselő-testület feloszlatását a közigazgatási hivatal, jóllehet alpolgármester hiányában a X. kerület továbbra is mulasztásos törvénysértést követ el.


Egyelőre nem kezdeményezei a kőbányai képviselő-testület feloszlatását a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal, annak ellenére, hogy a X. kerület városatyái korábban december 31-éig kaptak határidőt arra, hogy alpolgármestert válasszanak. (Ugyan ezen oknál fogva további hat Pest megyei településen sem lesz egyelőre szankciója a törvénysértő mulasztásnak.) A tartós működésképtelenség megakadályozására azonban a hivatal folyamatosan ellenőrzi a kőbányai képviselő-testület tevékenységét, és szükség esetén megteszi a megfelelő jogi lépéseket  mondta el lapunknak Forgács Imre megbízott hivatalvezető. Hozzátette, a mulasztásos törvénysértés azonban a döntése ellenére továbbra is fennáll.

Ami az előzményeket illeti, a hivatal törvényességi ellenőrzési és felügyeleti főosztálya minden önkormányzat esetében külön-külön megvizsgálta, hogy a mulasztás milyen mértékben  veszélyezteti a képviselő-testület működőképességét. Azt is áttekintették, az jelenlegi helyzet ellentétes-e az alkotmánnyal. Ha ugyanis igen, a közigazgatási hivatal javaslatot tehet az  önkormányzati és területfejlesztési miniszternek a feloszlatási eljárás megindítására. A szaktárca vezetője a kormányon keresztül kezdeményezi a képviselő-testület feloszlatására vonatkozó országgyűlési előterjesztés benyújtását.

Forgács Imre hangsúlyozta, elemezve az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatait, a közigazgatási hivatal arra a következtetésre jutott, hogy az alpolgármester  megválasztásának elmulasztása önmagában jogilag nem alapozza meg a feloszlatás kezdeményezését. Az alaptörvénnyel ellentétes joghelyzetről - egyebek mellett - csak a képviselő-testület működésének hiánya vagy a működőképesség helyreállításának kilátástalansága esetén lehet beszélni.

A közigazgatási hivatal határozatában ugyanakkor arra is rámutatott, a polgármester tartós akadályoztatása - alpolgármester, tehát helyettesítés hiányában - veszélyeztetheti az önkormányzat működőképességét. Éppen ezért a hivatal fokozottan és folyamatosan ellenőrzi Kőbánya és az érintett települések tevékenységét.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.