Kiráznák Kapolyit az ukrán áramüzletből

Tegnap ismét fellángolt a vita a főképp Kapolyi Lászlóhoz köthető ukrán árambehozatalról. A Fidesz szerint az MSZP képviselőjének cége feltűnően olcsón kapja az áramot, és nem érthető: miért lobbizik mellette az állami MVM.

Szikrázik a levegő Kapolyi László körül. Ukrán érdekeltségek láthatólag komolyan ki akarják kezdeni a politikus-vállalkozó üzleti pozícióit.

A 74 éves Kapolyi László a 80-as években ipari miniszterként vált ismertté. Ma a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke, szocialista parlamenti képviselő, egyben az ország egyik leggazdagabb vállakozója. Vagyona jórészt abból gyűlt össze, hogy cége, a System Consulting 1994 óta évi 350 megawatt áramot hoz be Ukrajnából Magyarországra, számításaink szerint minden évben milliárdos profittal. Ezt úgy érte el - mint arról korábban lapunkat tájékoztatta -, hogy több tízmillió dolláros beruházással az ukrán burstini erőművet az országban elsőként tette képessé a nyugat-európai áramrendszerekkel való együttműködésre. Erre 2015-ig szóló hosszú távú szerződést kötött az ukrán állami áramnagykereskedővel.

Kapolyi árama az elmúlt tizenkét évben senkinek nem szúrt szemet. Senki nem kötött bele a magyar oldalon a közüzemi ellátásért felelős Magyar Villamos Művekkel (MVM) kötött hosszú távú szerződésbe sem. Az MVM máig kiáll Kapolyi mellett, mondván, olyan olcsón hozza be az ukrán áramot, s hogy arra mindenképpen szüksége van a lehető legalacsonyabb áramárban érdekelt fogyasztóknak. Az MVM szerint a több ezer MW-os honi áramrendszeren belül a System-féle 350 MW igenis komoly árcsökkentő tényező.

Az év végével azonban felpörögtek az események. Ezeknek van egy hivatalos és egy a valósághoz valószínűleg közelebb álló olvasata. A hivatalos verzió szerint az ukrán hátterű, eddig csak a magyar gázkereskedelemben tevékenykedő Emfesz Kft. tavaly engedélyt kapott az ukrán áramkereskedőtől 200 MW burstini áram kivitelére. Ez azonban sértette Kapolyi pozícióit: a burstini erőműben ugyanis legfeljebb 455 MW köthető le, vagyis ha ebből 200-at elvisz az Emfesz, neki legfeljebb csak 255 marad. Ezt követően az év végén az ukrán rendszerirányító egy huszárvágással elfelezte az Emfesznek járó 200 MW-ot, ami megfelelt Kapolyi követelésének. A magyar üzletember ennek kapcsán korábban elmondta: ha valaki az ő akarata ellenére felbontaná a 2015-ig hatályos szerződést, a kérdést legalábbis jogi útra terelné, illetve a helyébe lépővel megfizettetné a Burstinban befektetett több tízmillió dollárt. Megkeresésünkre az Emfesznél annyit közöltek: nem elégedettek az új kiosztással, és még bíznak abban, hogy az megváltozik. A múlt hét végén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Viktor Juscsenko ukrán államfő meghívására a kárpátaljai Csongorban magyar nemzetiségi iskolát adott át, ahol is Kapolyi László iskolai menzákat hoz létre a nebulóknak. (Áramüzletről tehát "egy szó sem esett".) Juro Bojko ukrán energiaügyi miniszter pedig a minap azt nyilatkozta, fel kívánják bontani a hosszú távú áramszerződéseket, mivel azok túl alacsony bevételt hoznak az államnak, és túl nagy hasznot biztosítanak a vevők számára. Tegnapi nyilatkozata szerint az áramot aukción értékesítik majd.

Az Emfesz bejelentkezése azonban a honi hatalmi körökben is komoly ellenállást váltott ki. Az elmúlt hónapokban állítólag számos magas rangú delegáció utazott Ukrajnába, legyenek azok államigazgatási irányítók vagy az MVM vezetői. Előbbiek háttérmunkájának lehetett volna egyfajta csúcspontja a Gyurcsány-Juscsenko-találkozó, de az egyre gyengülő hatalmú ukrán államfő ezt követően sem tett látványosan riválisai ellen, illetve a magyarokat sem bírta véleményváltásra. Néhány hét múlva érkezik hazánkba Viktor Janukovics, amikor is áramról bizonnyal megint "egy szó sem esik" majd.

Az MVM vehemenciáját talán árnyalhatják azok az információk, miszerint Kapolyi állítólag nemcsak a System Consulting Zrt.-n, hanem a szintén őhozzá tartozó, az offshore-paradicsomnak számító Delaware-ban bejegyzett System Consulting Inc.-en keresztül is hoz be áramot (ez nyilván kedvezőbben adózik, mint a magyar cég). Az MVM ezzel a céggel is szerződésben áll, és az üzlet fenntartásában egyéb érdekeik is vannak.

Tegnap, úgy tűnt, össztűz zúdul Kapolyira. Az áram - egyébként titkos - átvételi ára kapcsán nemcsak Juro Bojko, hanem a Fidesz is szükségesnek tartotta a Kapolyi elleni felszólamlást, nagyjából hasonló tartalommal. Az ukránok és a Fidesz úgy vélte: Kapolyi túl alacsony áron vásárolja az áramot. A Fidesz szóvivője, Szijjártó Péter az MTI szerint ehhez azt is hozzátette: nem érti, hogy ha ilyen olcsó az ukrán import, a kormány miért emeli az áram árát. (Az ukrán import egyébként nem lett olcsóbb, csupán az eddigi alacsony szinten maradt, vagyis az áramárváltozásra nincs hatása.) Kifogásolta azt is, hogy az MVM mint állami vállalat miért lobbizik egy magáncég érdekében. Kapolyi tegnap viszonválaszul sajtótájékoztatót hívott össze, ahol a már lapunkban ismertetetteken túl lemondott képviselőként kapott utazásiköltség-térítéséről.

Az árak kérdése egyébként valóban igen fontos: a nem tagadott információk szerint az Emfesz a Kapolyi által kialkudott árnak majdnem a duplájáért hozta volna be az áramot. Ha ez a lakosságnak megy, az óhatatlan áramár-emelkedést okozott volna. Kapolyi ellenlábasai azonban állítják: ha a szocialista képviselő "helyébe léphetnének", hasonló vagy akár alacsonyabb árat is ki tudnának harcolni. (Kérdés persze, mit szólna ehhez ma már az ukrán kormány.) De hogy az övön aluli ütések is bőven a fegyvertárba tartoznak, bizonyítja, hogy a tegnapi ukrán újságok már Kapolyi és a jelenleg az ukrán titkosszolgálatokat irányító "kisoligarcha", Vitalij Hajduk közötti állítólagos korrupciós kapcsolatról cikkeznek.

Exportvita: kinek jön fel a napja?
Exportvita: kinek jön fel a napja?
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.