Magyarán: a júliusi bezárás (rém)híre ne tántorítsa el a potenciális diákokat. Hiszen a jelentkezésről február közepén kell dönteni, a bezárásról pedig csak egy héttel később határoz a főváros.

Na már most ez a pont, ahol a tantestületnek feltétlenül és maradéktalanul igaza van. Mert az iskolabezárásról természetesen lehet vitatkozni: lassan tíz éve tudjuk, hogy a gyerekszám csökkenése óhatatlanul pedagóguselbocsátáshoz és intézmények felszámolásához fog vezetni, mert egyszerűen tarthatatlan, hogy a rendszer átláthatatlanságát kihasználva mind több és több tanintézmény vadásszon a mind kevesebb nebulóra. Azt sem lehet tagadni, hogy a szakiskolai rendszer évtizedes bajokat görget maga előtt, és különösen az érettségit nem, csak szakmunkás-bizonyítványt adó képzésben alig tesz többet, mint újratermeli a hozott hátrányokat. Gondoljanak csak bele: ott, ahol természetes a tömeges lemorzsolódás, és ahol a növendékek fele az első félévben legalább egy tárgyból megbukik, de ha végez is, korántsem lehet biztos abban, hogy megél a tanult szakmájából - nos, ezeknek az iskoláknak mentőöv lehet egy radikális átszervezés, az igényeknek és a követelményeknek megfelelő modernizáció.

Az viszont több mint gyanús, ha az iskolafenntartó önkormányzat egy tanév kellős közepén, a beiratkozás körüli napokban dönt az iskolák megmaradásáról, illetve felszámolásáról. Sejthető, hogy ilyenkor nem az motivál, hogy a hosszan tartó szakmai előkészítés épp most ért a megvalósítás stádiumába, hanem egészen más. Először: még három év fél évre van a következő választás, ilyenkor szokás iskolát bezárni, mert a szülői felháborodás lecsillapodhat, az utcára kerülő pedagógus pedig új munkát lelhet a hátralévő időben. Másodszor: mivel október óta koalíciós huzakodással telt az idő, most ráérnek gyors, de legalább meglepő döntéseket hozni.

Ha jól emlékszem, azt olvastam nemrég, hogy a párizsi Opera igazgatóját most nevezték ki - 2009-es kezdéssel. S felteszem, még akkor sem lesz zökkenőmentes az átállás. Ennek fényében kérdezem: komolyan gondolja valaki, hogy a fővárosi szakképzés reformjának biztos módja, ha januárban elterjednek a pletykák, februárban találomra ráböknek néhány iskolára, júliusban pedig lehúzzák a rolót? Nem kellene előbb alaposan megvizsgálni, melyik képzésre van valóban szükség, melyik ad használható szakmát, hol jó az oktatás és hol csapnivaló, mit mivel lehet összevonni és hol lehet valóban státusokat, pénzt, épületet spórolni? Rövidebben: nem kellene végre gondolkodni egy kicsit?

Mert ha azt látná az ember, hogy átgondolt terv, lépésről lépésre kidolgozott intézkedéssorozat, hosszú távú, a rendszerben már bent lévők érdekeivel is számoló elképzelés van a főváros asztalán, akkor elfogadná a fájdalmas döntéseket is. Akkor most a Lengyel Gyula tantestületének sem volna miért éhségsztrájkolnia.