Reformlázas kormány, széteső Fidesz
Ebben nem maga a fordulat a meglepő, hanem az időzítés. A reformok és megszorítások miatt népszerűtlen kormány könnyű célpontjául szolgálhatna a Fidesznek, ám e helyett az ellenzéki párt régóta elfojtott, szőnyeg alá söpört, agyonhallgatott belső problémái robbantak elementáris erővel a nyilvánosság elé. De ne szaladjunk előre!
Ahogy az várható volt, az egészségügyi reform legneuralgikusabb pontjai, a kórházi átalakítások és az ágyszám-csökkentések hatalmas vihart kavarnak. Ám az Egészségügyi Minisztérium "gondoskodott" arról, hogy "ráhangolja" a közvéleményt a felháborodásra az Algopyrin vénykötelessé tételének tálalásával. A kormányzati kommunikáció ugyanazt a hibát követte el, mint a vizitdíj esetében: minden felkészítés nélkül bekerült a médiába az ügy, kitört a vihar, majd következett a "lesz vagy mégsem lesz" játék. A reformlázas minisztérium ügyetlenkedése teljességgel érthetetlen a lázcsillapító-botrány kapcsán, hiszen az ilyen szakmai ügyek kezelésére bármelyik kommunikációs tankönyv első fejezetében találhattak volna útmutatót.
Ilyen hangulati megalapozás után a kórházi ágyszám-csökkentés, illetve a kórházi átalakítások kommunikálása már lehetetlen feladat. A kormánykoalíció minden szintjén kitört a nyílt színi veszekedés. Az MSZP (Schvarcz Tibor) támadta Molnár Lajost, Demszky Gábor, illetve néhány maréknyi szabad demokrata polgármester és önkormányzati képviselő nyíltan, vagy a háttérben lobbizott egyes kórházak megmentéséért. A miniszterelnök a jóságos rendcsináló képében jelent meg két ízben is: a kórházi javaslat finomítására szólította fel miniszterét, illetve a háziorvosok gyógyszerfelírási büntetési tételeinek átgondolását kérte.
A politikai vihart fokozza az is, hogy mind az MSZP-ben, mind az SZDSZ-ben elnökválasztásra készülnek. Az MSZP ezúttal nyugodtabbnak látszik kifelé, Gyurcsány Ferenc elnökségét látszólag semmi sem veszélyezteti, ha beletörődik abba a szokatlan helyzetbe, hogy valószínűleg két elnöke lesz a pártnak - egy szimbolikus és egy főállású. Ricsaj csak a fővárosból hallatszik: Molnár Gyula budapesti elnök hatalmi pozíciójának megingásáról szólnak a hírek. Annál nagyobb a hangzavar az SZDSZ-ben. A népszerűségének mélypontján lévő párt két potenciális elnökjelöltje, Kóka János, illetve Fodor Gábor egymással versengve bírálják saját kormányukat, és rutinszerűen heti rendszerességgel zsarolnak a koalícióból való kilépéssel. Ebből pedig leginkább a szabad demokrata tagság szocialistákról alkotott véleményére és hangulatára következtethetünk: az identitását egy évtizede kereső, a 2006-os választáson jórészt a szocialista taktikai szavazók segítségével parlamentbe jutó párt lehetséges elnökjelöltjei inkább befelé, a meglévő párttagságnak üzengetnek, a koalíció felbontása ma szinte teljesen kizárható.
Ilyen környezetbe dobta be a mentőövet a kormánynak a Magyar Nemzet. A titokzatos Horváth Zsolt írt egy cikket, amelyben nekiment Orbán Viktor egyik legrégibb harcostársának, Schmidt Máriának, illetve Áder Jánosnak (a nagy ívű összesküvés-elméletnek szereplője még számos nagytőkés, illetve a Political Capital is). A cikk megértéséhez azonban visszább kell mennünk az időben.
Tavaly, a szeptemberi zavargások, és a Fidesz azokra adott reakciói, illetve az orbáni politikai stratégia kapcsán a Political Capital azt jósolta: az események válsághoz vezetnek majd a nagyobbik ellenzéki párton belül. Most januárt írunk és a Fidesz történetének egyik legmélyebb válságát éli meg: mind Orbán Viktor maradása, mind távozása súlyos konfliktusokhoz vezet. A 2007-es évet Orbán Viktor két interjúja nyitotta meg, amit a Manager Magazinnak ("Én képviselek valamit") és a Demokratának ("Együtt fogunk maradni") adott. Ezekből világossá vált, hogy a pártelnök korántsem érzi stabilnak a hatalmát, hiszen még mindig azzal volt elfoglalva, miként szerelje le, de ugyanakkor tartsa maga mellett a hatalmát biztosító, radikális, ám forradalmi hangulatukban frusztrálódott híveit.
A Fideszen belüli hatalmi harcok következő nyilvános állomása a Turi-Kovács Béla elleni médiatámadás, a Magoszon belüli viszályok felszínre kerülése, illetve a Századvégnek küldött selyemzsinór (kirúgták a Hír TV-ből Giró-Szász Andrást) volt. Majd ezt tetézte az ominózus Horváth Zsolt-cikk.
A cikk kirobbantotta az éles hatalmi harcot: Kósa Lajos trükkösen Gyurcsány Ferenc érdekében állónak nevezte a cikket (ez igaz), egészen addig, amíg "ki nem derül, kik állnak Horváth Zsolt mögött" (ez is igaz). Schmidt Mária tévévitára hívta ki a misztikus szerzőt, míg Szijjártó Péter azt nyilatkozta: "egy politikai pártnak nem feladata a Magyar Nemzet sci-fi rovatában közölt írással foglalkozni." A cikknek lélektani és politikai következményei is vannak. Ha valaki így bánik saját harcostársával, ahogy a cikkíró mögött álló valaki(k) bánt(ak) Schmidt Máriával, az előbb-utóbb azt veszi észre, hogy nem maradt harcostársa.
A cikk időzítése politikailag is kellemetlenül érintette a pártot. A közvélemény-kutatásokból az látszik, hogy a bizonytalanok száma nő, s bár a Fidesz magasan vezet a biztos szavazóknál, ám a kormányzóképességet firtató kérdésre adott válaszokban ez az előny már nincs meg. Ennek ellensúlyozására indította el a Fidesz négy hónapos kampányát, ám az gyakorlatilag, a Magyar Nemzet-botrány miatt, senkit sem érdekel. A Fidesz-szavazók körében és a holdudvarban ma kizárólag a belviszály és a "spirituális vezető" jövője a téma.
Ezzel kapcsolatban érdemes egy megjegyzést tennünk. Politikai pártnak általában főideológusa szokott lenni, nem spirituális vezetője. (Utóbbiak szekták élén szoktak tevékenykedni.) Orbán nem lehet főideológus, hiszen 1996 óta azt vallja, hogy lejárt az ideológiák kora. Pártelnökként minden választást megnyer, kivéve az országgyűlésieket, illetve a népszavazásokat. "Orbánnal nem lehet választást nyerni" - ez lassan a Fideszben és a párt szavazóiban is "ősténnyé" válik. Ezért érdeke az MSZP-nek Orbán hatalmon maradása.
A szerző a Political Capital Institute igazgatója
