Szívhez szóló üzenet

A Belváros Szíve Program megvalósításáért lobbizik Rogán Antal. Belváros-Lipótváros polgármestere levelet írt a fővárosi képviselőknek, amelyben együttműködést kér a fővárostól és a megvalósításban partnerséget ajánl városvezetésnek. A fővárosi képviselők pénteken szavaznak az ügyről.

Együttműködést ajánl a fővárosnak és támogatást kér a képviselőktől Rogán Antal, legalábbis a Belváros fejlesztését érintő Budapest Szíve Program megvalósításában. Belváros-Lipótváros polgármestere levelet írt a fővárosi képviselőknek, hogy támogassák a kerületnek, mint a város központi régiójának a fejlesztési tervét, amely számos kedvező forgalmi és építészeti változást tartalmaz. "A világ minden nagyvárosában a Belváros, a „City” kiemelt jelentőséggel bír Budapest kirakatát a világ előtt a Belváros jelenti. Az elmúlt 16 esztendőben a Fővárosi Önkormányzat legfontosabb fejlesztéseire a város más területein került sor. Mára elengedhetetlenné vált, hogy a Belváros új városképének kialakításában Belváros-Lipótváros Önkormányzata mellett a főváros is szerepet vállaljon" - érvel levelében Rogán.

A polgármester szerint a Belváros számára az egyik legfontosabb kérdés, miként tudják az átmenő autóforgalmat kiszorítani - vagy legalábbis drasztikusan csökkenteni - az V. kerületből, s visszaadni azt a fővárosiaknak és az ide érkező turistáknak. Úgy véli, a 4-es metró építése páratlan lehetőséget kínál, hogy az amúgy is szükséges felszíni rendezési munkálatokkal egyidejűleg újragondolják a városrész szerepét, és a közlekedés rendjét.

Az átmenő forgalom által darabokra szabdalt mai „City” helyett újraegyesítésére van szükség, erre a kerület az elmúlt években is nagy erőfeszítéseket tett. A Budapest Szíve Program éppen ennek a megvalósításnak a lehetőségét villantja fel a belvárosiak számára, ezért a kerület ebben az ügyben "pártpolitikai érdekeken túllépő" partnerséget ajánl, és kér a fővárostól.
A Budapest Szíve Program megvalósításáról csütörtökön szavaznak a Fővárosi Közgyűlés képviselői. A főpolgármesteri kabinet legutóbb e héten hétfőn foglalkozott az átdolgozásra javasolt anyaggal. Az 50 milliárd forintos,  jórészt nem önkormányzati, hanem külső forrásokból megvalósítandó  programról a közgyűlés e héten csak akkor tárgyal, ha a tervezettel  addigra egyetértenek a kormánypárti frakciók.

A projekt megvalósítására egy önkormányzati konzorciumot  hoznának létre. Ebben a fővárosi önkormányzat mellett az V., a VI.,  a VII. és a IX. kerület is részt venne. A 4,5 milliárd forintos  önrészt igénylő programhoz EU-forrásokat is remélnek. A  fejlesztéseket egy projektszervezet intézné.

A program a Roosevelt tér és a Fővám tér közti szakaszon a Duna  és a Kiskörút által határolt területet érinti. Kiemelt célja a  belváros megkopott arculatának újjáformálása, a környezeti állapotok  javítása, a járműforgalom csökkentése és a gyalogosközlekedés  kiterjesztése. Ezt szolgálná például a Duna-parti korzó is a  Közraktárak és a Roosevelt tér között.

A 4-es metró állomásának építéséhez szorosan kapcsolódó program költségesebb elemeit 2010 után valósítanák meg.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.