Az eldózerolt Vígszínház

Képzeljük el, hogy eldózerolják a Vígszínházat. A mai, megtébolyult budapesti ingatlanbizniszben, amikor a város kellős közepén a Nagymező utcát egy magáncég kétes engedélyek alapján lezárhatja, egyre könnyebb elképzelnünk ilyesmit.


Azok a ninivei és önkormányzati hatalmak, amelyek mostanában eldöntik, mit lehet megtartani és mit kell azonnal telekárban eladni, egyre nagyvonalúbban hoznak döntéseket a fővárosról. Addig mondják, micsoda jövője van ennek a fantomházaktól tarkálló városnak, amíg elfeledtetik velünk, hogy nincsen jövő múlt nélkül. Amíg elfeledtetik velünk, hogy egy város azonos az épületeivel, azok történetével, a közintézményeivel, közösségi tereivel. Például a színházaival.

A Fővárosi Önkormányzat most éppen a Vígszínház eldózerolására készül. És a Budapesti Operett eldózerolására. Meg a Katona, meg a Radnóti, meg a többi színház eldózerolására. Egyelőre csak arról van szó, hogy míg a főváros mostanáig 1,8 milliárd Ft-ot költött évente színházai támogatására, 2007-től (tehát most azonnal) már csak 500 milliót akar erre a célra költeni. Magyarán: lényegében az összes fővárosi színházat be akarják zárni, esetleg mutatóba meghagynak egyet. A többit, mondjuk, eladják. Némelyik fővárosi színház ingatlan-szempontból nagyon jó környéken van.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.