Televíziózás határokkal

A Radiocafe 98.6-tal kezdődött. Négy vagy öt éve, mikor bukaresti lakásomba bekúszott a világháló - nevezzük internetnek - csatlakozója, az említett rádió volt az első, amire ráálltam. Mindenfajta tudományos és tapasztalati felkészülés ellenére lenyűgözött a megnyílt lehetőség.

 

Azt hallgatok, amit akarok és akkor, amikor akarom. Hogy nem voltam egyedül a "csodálattal", bizonyította az említett adó egyik műsorvezetője is, mikor kérésére, hogy bárhonnan a világból telefonáljanak a hallgatók, vettem a bátorságot. A hatás döbbenetes volt. Gondolom, ha Tokióból jelentkeztem volna be, vagy valamelyik amerikai városból, minden a legnagyobb rendben lett volna. De Bukarest? Mielőtt élőbe kerültem volna, szívre tett kézzel kellett megesküdnöm, hogy nem viccelek, és arra is megkértek, hogy ne legyen semmilyen politikai dolog, mert ők nem tudják, mi van ott stb. Kedvesek voltak, udvariasak. Jól el is csevegtünk a nőkről.

Azért sokáig bennem maradt a kérdés, hogy mi lesz, ha az ilyen rádióhallgatás, netán tévénézés általános lesz? Akkoriban a politikusok állandóan azt szajkózták kerítésen innen és túl: majd az EU-ban találkozunk, és akkor mind együtt, különbség nélkül, egymásért, kitartóan...

Pár napja reggel, unottan kapcsolgatva egyik tévécsatornáról a másikra, szintén Bukarestben, megnéztem a sporthíreket a Dunán, az m1-en, valamit az RTL Klubon. Mindhármon beszámoltak a Párizs-Dakar rali ki tudja hányadik futamáról. Mindhármon elmondták, hogy állnak a magyarok (figyeltem, nem magyarországit mondott). Mindhármon vártam az erdélyi reménység, a szatmárnémeti Gyenes Emánuel helyezésének értékelését. Hiába. Ahhoz román adóra kellett váltanom.

Persze apróság az egész. Az ördög azonban, tudjuk ősidők óta, az apróságokban rejtezik. Ránk szakadt a nagy egymásra borulás, Magyarország, Erdély és Felvidék egy közös unióban van. A technika következtében Nagyváradtól Bukarestig, Székelyudvarhelytől Constantáig aki magyarul akar tévézni, ugyanazon örülhet, bosszankodhat. A mérnökök megtették a magukét. Megvan a nagy közös tér. Most már csak az újságírás, a "médiacsinálás" kellene éljen az új lehetőséggel. Ahogy Hamlet kolléga mondta volt: ez itt a bökkenő. A csatlakozás előtt, alatt, után sem látja az ember, hogy valaki is kigondolna egy stratégiát a megváltozott helyzetre. A különböző újságírói szakmai szervezetek határon innen és túl hallgatnak, a média pedig még mindig a "határon túli" kifejezést használja. Sőt még SMS-t sem lehet küldeni "innen oda" a különböző tévéműsorokba, hiába jelennek meg a számok és bátorítanak a műsorvezetők. Pedig pénzért akarom kifejteni a véleményemet.

Szili Katalin nemrégiben Nagyváradon a következőt mondta: a magyarság belső struktúrája átalakult, nemzeti létünk új értelmezést s egyben új lehetőséget kapott Románia európai uniós csatlakozásával, az erdélyi kultúra pedig visszakerült Európába (www.transindex.ro). Ennek a médiában jelenleg nyoma sincs. Pedig a tapasztalat azt mutatja, hogy nemcsak szellemi, hanem pozitív anyagi vetülete is lehetne a dolognak. Ez a cikk, kérdezheti a jámbor olvasó? Ez természetesen erősíti a szabályt.

(A szatmárnémeti motoros, Gyenes Emánuel összetettben az igen előkelő 46. helyen zárt.)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.