A palesztinok többsége előre hozott választásokat szeretne

A palesztinok többsége előre hozott parlamenti és elnökválasztást szeretne egy közvélemény-kutatás szerint, amelynek az eredményét hétfőn tették közzé.

A Palesztin Közvélemény-kutatási Központ közölte, hogy a Gázai övezet, Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem lakosainak mintegy 60 százaléka szerint elengedhetetlenek az előre hozott választások. A megkérdezettek 35 százaléka Mahmúd Abbászra, a Palesztin Hatóság és a Fatah elnökére, 26 százalékuk Iszmáil Haníje kormányfőre, a Hamász iszlamista mozgalom vezetőségi tagjára, közel 22 százalékuk pedig az izraeli börtönben fogva tartott Marván Bargútira, a Tanzimnak, a Fatah ifjúsági szárnyának a vezetőjére szavazna.

A felmérés szerint a palesztinok 76 százaléka véli úgy, hogy az elmúlt évben jelentősen csökkent személyi biztonságuk szintje. Hetvenhét százalék szerint az erőszak kiszélesedése arra vezethető vissza, hogy a Hamász választási győzelme és az iszlamista szervezet alkotta kormány megalakulása után az adományozó országok felfüggesztették a pénzügyi támogatást. Huszonöt százalékuk Izraelt, 19 százalékuk az Egyesült Államokat, 21 százalékuk a Hamász állhatatlanságát, 10 százalék pedig a Palesztin Hatóság vezetője helyzetének gyengülését okolta a helyzet kiéleződéséért.

Mahmúd Abbász a múlt év végén közölte, hogy előre hozott választásokat szeretne, amikor zsákutcába kerültek az egységkormány létrehozásáról folytatott tárgyalások. A tárgyalási folyamat ugyanakkor nem állt le: a Fatah vezetője vasárnap találkozott Háled Mesaallal, a Hamász Damaszkuszban élő politikai vezetőjével. A kormányalakításról még nincs megegyezés, de a felek megállapodtak, hogy a tárgyalások következő fordulóját két héten belül megtartják, várhatóan Gázában. A Fatah és a Hamász abban is megegyezett, hogy a vitát kizárólag tárgyalásos úton oldják meg, és mindkét fél megengedhetetlennek tartja az erőszakot.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.