Fővárosi megszorítások: a vártnál is rosszabb helyzet

A tervezett 9 helyett 13 milliárddal kell visszafognia magát és intézményeit idén a fővárosnak. Az MSZP és az SZDSZ között megkezdődtek a 2007-es büdzséről szóló egyeztetések, újabb koalíciós viták várhatók.


A korábbi kalkulációknál is rosszabb pénzügyi év vár a fővárosra. A tervezett 9 helyett immáron 13 milliárdos megszorításra van szükség a működési kiadásokat tekintve - derült ki Budapest "kormányának", a főpolgármesteri kabinetértekezletnek hétfői ülésén. 

A főváros államkasszából várt bevételei is csökkennek tavalyhoz képest, hét helyett csak ötmilliárd forintot kap a város az idei útfelújítási programra, ráadásul a forrásmegosztás (vagyis lényegében az adók és állami fejpénzek főváros-kerületek közötti elosztása) miatt is romlanak a város anyagi kilátásai. 

Már a 9 milliárdos tervezett elvonás is bírálatokat és aggodalmat váltott ki; a fővárosi színházaknak például egymilliárd forinttal kevesebből kell kijönniük, ami a teátrumok kétharmadának bezárásával is járhat. Jelentős elvonás vár az oktatásra (hétfő reggel a bezárásra ítélt Lengyel Gyula Középiskola tanárai kezdtek tiltakozásuk jeléül egyhetes éhségsztrájkba), nemcsak idén, várhatóan a következő években is legalább hatmilliárdos mínuszt terveznek az ágazatban. 

A várost vezető MSZP-SZDSZ-koalíció egyelőre még csak most kezdi a hivatalos egyeztetést a büdzséről, amelynek még az enyhébb megszorítással számoló változatára sem akartak igent mondani a szocialisták. A büdzsé ügyében ezért további koalíciós konfliktusok várhatók. 

Az ügy háttere és további részletei a keddi Népszabadságban.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.