Luxemburg: napi egy Porsche

Nem lankadt az új autók iránti kereslet Luxemburgban. 2006-ban 50837 új gépkocsit helyeztek forgalomba, ami 4,8 százalékos növekedés egy év alatt. Porschéből minden naptári napra jutott egy eladás.

A félszázezres számot legjobban összehasonlításban tisztelhetjük: a mintegy 22-szer nagyobb Magyarországon évente körülbelül 200 ezer az új autók száma.

Általánosságban nem panaszkodhatnak az autószalonok a 2006-os évre. Közel 5 százalékkal több új járművet értékesítettek, mint 2005-ben. A csúcson tovább folytatódott a német-francia párharc, amelyből ezúttal a Volkswagen került ki győztesen. Míg a Renault értékesítése 3 százalékkal visszaesett, addig a wolfsburgi gyár termékéből 15 százalékkal több fogyott, és ezzel a népautó a lista élére került. A bronzérem az Audié, akik 2004-ben még a hetedikek voltak, de 2005-ben már csak hajszálnyival maradtak le a dobogóról.

A rangsorban az első nyolc helyen az említett két rivális ország osztozik. A német személygépkocsik eladása kivétel nélkül növekedett az elmúlt esztendőben, míg a franciáké pontosan ellenkező tendenciát mutat. Összességében ebből a nyolc márkából (VW, Renault, Audi, Peugeot, BMW, Mercedes, Citroen és Ford, ebben a sorrendben) 33380 gépjárművet értékesítettek, ami a teljes eladások 66 százaléka. A fennmaradó 34 százalékon 52 típus osztozik.

Az első „harmadik országból származó” márka meglepetésre a Hyundai, noha ők is 14 százalékkal vesztettek népszerűségükből. A legnagyobb „bukást” az MG tudhatja magáénak 95 százalékkal, tőlük mindössze 1 százalékkal marad csak el a Rover. A tavalyi év legnagyobb nyertese – több mint 4000 százalékos növekedéssel – a Dacia. 2005-ös eredményüket nem volt nehéz túlszárnyalni, akkor ugyanis egyetlen román autó talált gazdára a nagyhercegségben. A „hatalmas” növekedés azt mutatja, hogy – ha csak elenyésző számban is, de – igény van a volt szocialista országok négykerekűjeire. A 13. helyen végzett Skodából 1034 (+ 13 %), Ladából pedig 7 darab (- 49 %) fogyott.

A „hétköznapinak” számító gyártók (mint pl. az Audi, Mercedes, BMW) felsőkategóriás gépkocsijait, valamint a 208 Jaguart és 178 Lexust nem számítva, az úgynevezett luxusautókból tavaly 522-re került először rendszámtábla. Ez az értékesített személykocsik 1 százaléka. Rolls-Royce-ból és Daimlerből ugyan „csupán” egy-egy fogyott, de a 20. legkeresettebb autó a Porsche volt, amelyből 372-t vittek el. 42 Ferrari, 32 Aston Martin, 29 Maserati, 26 Bentley, 9 Lamborghini, 8 Lotus és 2 Wiesmann húzott még ki eurómilliókat a tehetősebb vásárlók zsebéből.

Földes György
Luxemburg

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.