Beindult a nagy becsipezés

Megkezdődött az Illatos útról örökbefogadott kutyák becsipezése: a cél az, hogy az összes hazavitt eb megkapja az elektronikus azonosítót - jelentette a Lelenc Kutyamentő Egyesület, amely eddig 102 kutyát vett a pártfogásába.


Mint annak idején megírtuk, a Lelenc Kutyamentő Egyesület  tavaly decemberben adománygyűjtő akciót indított, melynek célja 2000 mikrochip árának összegyűjtése volt. Az egyik vezető gyógyszergyár/forgalmazó vállalta, hogy a a pénz megvan, az adathordozót  kedvezményes áron biztosítja.

Az akció azonban sajnos távolról sem hozta meg a várt sikert, nem jött össze az áhított összeg, ezért a pénz egy részét az "Ügy" című pályázatán nyert összegből pótolta az egyesület. A kezdeményezéshez csatlakozott a Fővárosi Közterület-felügyelet is: a csipek felét ők fizetik, A Magyar Állatorvosi Kamara pedig vállalta, hogy ingyen regisztrálja a www.petvetdata.hu nevű bármikor, bárhonnan elérhető internetes csipnyilvántartásba.

Január második hetében megérkezett az első szállítmány mikrocsip, és megkezdődhetett az örökbefogadott kutyák csipezése.

Az egyesület tudatta: az idén is szeretnénk az összes sérülten bekerült kutyát kimenteni az Illatos útról. Azoknak az ebeknek, amelyeket nem tudnak kivinni a weblapjuk segítségével, gyógyszerekkel, és más szükséges felszerelés beszerzésével segítik. A közterületen sérülten talált kutyákat, ha módjukban áll, még az Illatos útra kerülés előtt igyekeznek kórházba juttatni. Tavaly az Illatos útról 24, a fővárosi közterületekről 23 súlyosan sérült kutyát fogadtak be, gyógyíttattak meg; velük együtt összesen 102 kutyát vettek pártfogásukba.

Lehetne ez a szám persze nagyobb is, ha több pénzük volna, és sikerülne végre a saját állatotthonukat felépíteni - tudatta a civil szervezet. 

Az Illatos úti Állategészségügyi telep
Az Illatos úti Állategészségügyi telep
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.