Az e-maileket törlik, ugye?

A történészek a levelezés segítségével rekonstruálják a múltat. De ma már mindenki e-mailt ír hagyományos levél helyett. Honnan fogja tudni a jövő a múltat, ha tudósok, írók és politikusok rendszeresen ürítik elektronikus postafiókjuk lomtárát?

 „A technológiai fejlődés átalakítja a kommunikáció természetét, tartalmát, sőt a kommunikációs szokásokat is” – olvassuk Robert P. Crease filozófus cikkét a Physics World magazin internetes kiadásában. „Mivel az e-mail felváltotta a hagyományos levelet, nehéz sors vár a jövő tudománytörténészeire.”

A történészek számára a szereplők levelezése a múlt rekonstruálásának egyik legfontosabb forrása. A tudomány alakulását kutatók sem nagyon lehetnek meg nélküle, hiszen a tudósok leveleiből sok minden kiderül arról, hogyan jutottak egy-egy felismerésre. Niels Bohr és Werner Heisenberg 1941-es találkozójának részleteit például, amelyben az atombombával kapcsolatos felfedezéseiket vitatták meg, kizárólag Bohr leveleiből ismerjük. (Az örökösök néhány éve az interneten tették közzé a tudománytörténeti szempontból értékes anyagot).

A mai tudósok azonban többnyire nem hagyományos levelezést folytatnak, hanem e-mailben tartják a kapcsolatot. Ez később még megkönnyítheti a történészek dolgát, hiszen az elektronikus levelek kereshetők. Az viszont korántsem biztos, hogy az e-maileket meg is őrzik.

„Már Krisztus előtt 2000-ből is maradtak ránk írott feljegyzések. Az első e-mailt viszont nem ismerjük” – idézi Crease egy, a tudósok kommunikációs szokásairól készült felmérés megállapítását.

Az elektronikus dokumentumok megőrzésére több kezdeményezés is indult. A Stanford egyetem és a California Institute of Technology külön archívumban rendszerezi és tárolja a kutatói által átadott dokumentumokat.

A tudománytörténészeket ez talán megnyugtatja valamelyest. De mi lesz a többi történésszel? Hogyan rekonstruálják majd a múltat az irodalomtörténészek és az általános történészek, ha az írók, a költők és a politikusok e-mailjei nem maradnak meg az utókornak? Mert az mégsem valószínű, hogy a politikusok már most digitális adatbázisoknak adnák át megőrzésre elektronikus leveleiket.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.