Áll a bál a bécsi operabál körül

Eddig se a nincstelenek rendezvénye volt a bécsi operabál, az idei évtől azonban a tehetősek is meggondolják, vegyenek-e páholyjegyet, s ezzel támogassák-e a rendezvényt: egy váratlan húzással több mint a kétszeresére emelték az árat.

Hannes Androsch, az ismert és nem éppen vagyontalan üzletember, aki eddig minden évben fontos külföldi partnereit látta vendégül páholyában, az idén elpártol a báltól. 36 800 euró az eddigi 16 ezer helyett több a soknál, ez már igazi spekuláció - véli az egykori pénzügyminiszter. Androsch huszonöt éven át kitartott az operabál mellett, amit nem egyszerűen társasági eseménynek tart. Ausztria jelképe, Bécs cégére ez a rendezvény, államinak mondható aktus, már csak a helyszín miatt is. Miközben a parketten valcerezik a felső tízezer krémje, a páholyok homályában fontos politikai és gazdasági megbeszélésekre van lehetőség. Ezért is büszkélkedhet a bál annyi támogatóval: utóbbiak száma az idén harmincról hatvanra emelkedett. Nekik elővételi joguk van, ők azok, akik a legjobb páholyokat kapják. Eddig megérte a befektetés, üzleti partnereiket elkápráztathatták, s nemegyszer a légkör megtette a hatását, kedvező üzletek, hosszú távú együttműködések születtek.

A bál fő szervezője és háziasszonya a tiltakozásra - Ioan Holender igazgatóval egyetértésben - azt válaszolta, hogy Androsch a régi áron is kaphat páholyt, de nem első emeletit, és csak akkor, ha a támogatók igénybejelentése után marad hely. Elisabeth Gürtler - egyébként a bécsi Sacher szálloda tulajdonosnője - ehhez még azt is hozzáfűzi, hogy a pénz a művészetet segíti, s minél több gyűlik össze, annál jobb.

Az operabál a nyitó műsorról is híres: nem kisebb énekes működik közre, mint Anna Netrebko. A szenzáció azonban évről évre az a híresség, akit a feltűnésre szomjúhozó, s erre áldozni is hajlandó Richard Lugner építőmester nem kis ráfordítással évről évre páholyába meghív. Az idén Paris Hilton a nevezetes vendég.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.