A színészfejedelem jót mulat magában
(Mint tudjuk, egy újratemetéshez szükséges a földi maradványok kihantolása és ugyanott, vagy más helyszínen történő ismételt eltemetése.) S mindezt az egykori úszóbajnok-fogorvos asszony megindítóan síró szemekkel, akár komolyan is gondolhatta. Hát ezeken az abszurd, kegyeletsértő, magukat komoly orgánumoknak tartó médiumok uborkaszezont idéző hírein mosolyoghatott jóízűen a nemzet színésze. Erre most egy újabb lapáttal rátett a Népszabadság, amikor bulvárlapokat megszégyenítő gyorsasággal és kiemelt helyen (az első oldalon!) közölte az özvegy levelét.
A leközölt levélrészletekben ugyan már nincs szó újratemetésről, annál inkább személyem ostorozásáról. Őszintén szólva, nem is értem, hogy a sok megemlékező közül miért éppen engem választott ki, s honnan ered az érezhető ellenszenv, hiszen személyesen nem is ismerjük egymást. Anélkül, hogy részletekbe bonyolódnék, emlékeztetni szeretném, hogy a tavaly december 27-i lajosmizsei gyászmise, amelyet Bessenyei Ferenc halálának második évfordulója alkalmából lánya, Katalin kezdeményezett, a családtagok, közeli barátok és ismerősök, pályatársak, valamint lajosmizsei és környékbeli tisztelők részvételével jó szándékú, emelkedett hangulatú főhajtás volt a művész emléke előtt. Sajnálatos, hogy a szép számban megjelent családtagok közül az érthetetlenül dacos özvegy hiányzott, de a megemlékezés tartalmáról, hangvételéről bizonyára értesült, erről videofelvételek is készültek.
Bessenyei Ferenccel színházban és baráti társaságban az elmúlt 34 évben rendszeresen találkoztam, meglehetősen sok jóízűen elfogyasztott csülkös bableves és kisfröccs társaságában. Persze számomra legfontosabbak azok a hosszú beszélgetések voltak, ahol szinte mindenről szó volt, színházról, filmről, darabokról, pályatársakról, no meg közéletről, politikáról, a számára egyre nehezebben elviselhető életről, és olykor bizony még a nőkről is. Élthes Eszter meg fog lepődni, de még a Honfoglalás filmről is beszéltünk, amelyről - számomra megtisztelő módon - elragadtatással beszélt, s színházi pályafutása vége felé még utolsó nagy visszatérését is közösen terveztük. Örök bánata maradt, hogy Bánffy Miklós: Nagyúr című drámája, melyben Attila király szerepében búcsúzott volna a közönségtől, az akkori Nemzeti Színház vezetésének nem kellett. Számomra tehát úgy tűnik, talán nem mindenről eshetett szó odahaza. Ennél fontosabb viszont, amire fel kell figyelni, hogy sajnos ennek a kiemelkedő színészóriásnak, aki a nemzet sorskérdéseit sokoldalúan és hatásosan, generációkon átívelve, széles közönségrétegek számára emlékezetesen mutatta fel a színpadon, a filmekben és olykor közéleti megnyilvánulásaiban is, ma nincs őt megillető méltó helye a magyar kulturális köztudatban. Valóban, ennek is hangot adtam a templomban elmondott rövid beszédemben. Ha ez bűn, vállalom a bűnös szerepét.
Bessenyei Ferenc, a nemzet színésze mindannyiunké, az egész magyar nemzeté. Mindannyiunk kötelessége, hogy minden alkalmat megragadva sokszor és hitelesen idézzük fel emlékét, szerepeit, személyiségét, próbáljuk megérteni, megfogalmazni és közkinccsé tenni azt az üzenetet, amely ennek a sokfelé ágazó grandiózus életműnek legnagyobb értéke, és amelyből mi, gyarló utódok, színház- és kultúraszerető emberek, kortársak és a jövendő nemzedékek is tartást, hitet, lelki erőt meríthetünk a mindennapok olykor nagyon nehezen elviselhető és végigélhető küzdelmeihez. Ezért hát mindenkit arra bátorítok, hogy a nemzet nagy személyiségeiről, a példaképekről, a szellemi-lelki igazodási irányt jelentő életművekről minél többször beszéljünk, gondolkozzunk, akár szűkebb körben, akár a nagy nyilvánosság előtt, hogy ezek a szellemi teljesítmények ne merülhessenek a feledés homályába. Még akkor is, ha sokaknak, olykor "jól körülhatárolható csoportoknak" ma is ez az aktuális érdeke. Nekünk újra erős és öszszetartó nemzetté kell válnunk, amely lelki épülési folyamatban Bessenyei Ferenc életműve is nagy segítségünkre van.
Ezúton megbocsátok a halálesetet valószínűleg még mindig nehezen feldolgozó özvegynek a személyemmel kapcsolatos, nyilvánvaló tájékozatlanságból eredő valótlanságokért és rágalmakért, és vele együtt minden jó szándékú embert - aki tisztelte és szerette a színészfejedelmet - a fentiek értelmében együttműködésre hívok.
Ugye messzire jutottunk az újratemetéstől?
