Kezdjük a képzeletbeli szökdelést a gyógyszerpiacon. Most Manci nénitől és Lojzi bácsitól azt kérdi a patikus, hogy melyik kis piros bogyót parancsolják? Az olcsóbbat, vagy esetleg maradnak a drágábbnál? A két idős ember számára adódik az alkalom, hogy éljenek a választás lehetőségével.

Tételezzük föl, hogy Manci néni és Lojzi bácsi - puszta önérdekből - az olcsóbb gyógyszert választja. Ha németek volnának, biztos, hogy így tennének. De azért ez miránk is jellemző: szeretjük az olcsóbbat megvenni.

Miután Manci néniék és a többiek is megveszik az olcsóbbat, elkezd fogyni egy bizonyos gyógyszergyártó terméke. Akkor, ha én gyógyszergyártó vagyok, úgy intézem, hogy ne a konkurens gyártó, hanem az én gyógyszereim legyenek - minél hamarabb - a legolcsóbbak. Mi más célom lehet, mint az, hogy Manci néni és Lojzi bácsi az én szereimtől gyógyuljon. Nota bene: én gazdagodjak meg általuk. Ne más.

Ezt a világ számos területén ismert folyamatot versenynek nevezik. Hatására az esetek igen nagy részében fegyelmezhetőek az árak. Csak Magyarországon hívják ezt másnak. Egészségügyi zűrzavarnak. Vagy a szegény rétegek aljas politikai megtámadásának, meg tudom is én, mi mindennek. A fideszes Szijjártó, gondolom, hazugságnak nevezi.

Hervasztó.

A hangulatkörjárat újabb állomása: Bulgária és Románia minapi EU-csatlakozása. Az a méla csend és közöny, ami ezt a Magyarország szempontjából történelminek nevezhető tényt körülöleli, egészen meghökkentő. Örömünnepet vártam, hetekig tartó lelkendezést, főként a magát gyakran nemzetinek tituláló jobboldal részéről. Emelkedett hangvételű megszólalásokra számítottam, a másfél millió magyar "visszatérésének" öröméről szóló beszámolókkal. Hát nem ezt akarták 2005. december 5-én? Nem azért szólították az országot urnák elé, hogy az erdélyi magyarok szabadon jöhessenek Magyarországra?

Ami akkor nem sikerült, most varázsütésre megvalósult. De mintha ennek sem örült volna minálunk senki.

A képzeletbeli utazás harmadik állomása legyen a szokatlanul meleg idő - direkt nem írok globális fölmelegedést. Ennek is megvannak az előnyei. Drágább lett ugyan a gáz (az emiatti társadalmi méretű fölhorgadás hó végén, a számlázás után várható, a Fidesz bizonyára "elfogadhatatlannak" tartja majd), de ha nincs hideg, akkor kevesebb gázzal is meg lehet úszni a telet. Kész áldás, ha megszorítások idején ilyen jó az idő. Arról ne is beszéljünk, hogy nem kell havat lapátolni, nem kell 40 ezer tonna sót (!) kiszórni Budapest útjaira, nem fagynak be a vasúti váltók, ezáltal nem késnek annyit a vonatok, nem kell usankát meg jégeralsót vennünk, ha pedig hét ágra süt a nap, annak már önmagában is lehet örülni.

Azaz csak lehetne. De úgy tűnik, hogy ennek nincsenek meg nálunk a kulturális hagyományai. Ennek aztán tényleg nem lehet örülni.