A tegnap óta Magyarországon is látható „Megetetett társadalom”-ban mexikói illegális bevándorlók dolgoznak megalázó körülmények között az Egyesült Államok területén lévő gigantikus húsüzemben, és egy revizor azt próbálja közben kideríteni, miért kerül folyton ürülék a hús közé.

Egyszerűen leírható üzeneteket közvetít a film, amely körülbelül olyan színvonalú, mint egy szappanopera. A tévésorozatok szintjén kidolgozott karakterek csakis arról beszélnek, ami a film tárgya: téziseket illusztrálnak a dolgok mai állásáról. Lehetne szidni a filmet estig.

De sokkal érdekesebb, hogy Hollywood országából most már egyre-másra érkeznek ilyen művek, amelyek arról tudósítanak, hogy az alkotók elborzadva néznek szét a valóságban.  

Az imdb filmes adatbázisban egy feltehetően amerikai néző így vezeti be a filmről szó cikkét: „Nehéz megnézni ezt a filmet, ha már hozzám hasonlóan belefáradtál abba, hogy szégyenkezel az ország miatt. De talán, ahogy a film maga mondja, a rosszfiúk addig nyernek, amíg végül már nem fognak. Szóval nézd meg.”

Az, hogy az óriáscégek hogyan bánnak a melóssal, nem a legdivatosabb téma az amerikai játékfilmekben. A „Megetetett társadalom” kezdeti próbálkozás valamivel, ami nem a jó győzelmét hirdeti, hanem azt, hogy ahol az állatokat néhány hónap alatt hormonokkal felpumpálják és levágják, ott a munkásokkal is ugyanolyan embertelenül bánnak.

Mexikóból illegális bevándorlókat fogad szervezetten a húsgyár. Egy fiatal pár beáll a gépsor mellé, de a nő hamar feladja, mert nem bírja a megalázó körülményeket, a hajtást, a főnököt, aki minden nőt magáévá tesz, a szagokat stb. Aztán a férfi belezuhan egy gépbe, csúnyán összekaszabolja magát, munkaképtelen lesz, és persze a főnök őt hibáztatja ezért. A nő kénytelen visszamenni a gyárba. A főnök azt feleli, hogy nincs munka, aztán szexjelenet állva egy kocsinak dőlve a parkolóban, majd a nő kap munkát. A főnök beviszi a vágóhídra. Vér, belezés, a nőt beállítják a futószalag mellé, ahol veséket kell kiszednie az állatból, és látjuk a szemében a felismerést, hogy zsákutcába jutott.

Nincsenek ebben új ismeretek egy átlagosan tájékozott néző számára, aki tudja, hogy a világ így működik. Mégis felkavaró a film az összes gyengesége ellenére, mert egy hentesboltot látva az ember nem gondol a megalázott mexikói feketemunkásokra, a film viszont egymás mellé teszi a szar melót végző vendégmunkást, a gyorséttermi robotmunkára befogott diákot, a vágóhídi hentesmunkát, meg a húst, amit a közértben lehet kapni.

A Zöld Fiatalok nevű civil szervezet kiadott egy brosúrát a húsgyártásról, amit például divatos szórakozóhelyeken terjesztenek. Ez az embert arra próbálja késztetni, hogy ne forduljunk el, hanem nézzünk szembe vele, és tegyünk egy vallomást magunknak:

„Az embernek azt kell mérlegelni, hogy ha tudja, mivel jár az ipari állattartás – márpedig aki pl. ezt az újságot elolvassa, az tudja – az változtat-e a fogyasztói szokásain, vagy azt mondja, leszarom. Félreértés ne essék, ezt is lehet mondani, csak azt nem lehet, hogy az ember úgy csinál, mintha nem tudná azt, amit igenis tud.” – olvasható a Zöld Fiatalok brosúrájában.

Azt, hogy a nagyvállalatok miképpen bánnak az emberrel, tehát miért dolgoztatnak szívesebben bevándorlókkal, illetve távol-keleti országokban -­ ezek szintén olyan kérdések, amelyekről tudhatunk, ha akarunk. Különös, de ezekkel a kérdésekkel még nehezebb szembesülni, mint a vágómarhák sorsával. Mert itt ember az áldozat, azaz mi magunk. Ha az együttérzést óhajtjuk gyakorolni, persze.

Részlet a Megetetett társadalom c. filmbõl