Metszés után bórt a fáknak

A meleg télben a szokottnál hamarabb lehet kezdeni a kerti munkákat. Ezek között az első a metszés lehet. Csak az kezdjen maga a munkához, aki tudja mit, miért és mikor nyes, mert a rosszul vágott részt a növény csak több év alatt képes pótolni.

A fák, cserjék, örökzöldek többsége nem díszlik teljes pompájában metszés nélkül. Ehhez ismerni kell hozzá a növény külső és a belső igényeit, tulajdonságait, de aki hibázik, súlyos árat fizethet, mert az igyekezet ellenére dísztelen marad a kert.

Azokban a kertekben, amelyekben viszonylag szűk helyen találhatók cserjék, fák, időszakonként szükség van a föld feletti részek alakítására. Az utcai sorfák is hálásak, ha időnként létrára másznak és a sűrítő ágak közül néhányat kifűrészelnek. A gyümölcsükért, virágjukért, formájukért nevelt növények sem lehetnek meg rendszeres metszés nélkül. A legtöbb növény fő metszésének ideje a tél vége. A munka elvégzésére, lehetőleg fagymentes napot válasszanak. Ilyenkor kellemesebb a szabadban dolgozni, de vannak, akik úgy gondolják, hogy a növénynek is jobb. Előfordulhat, hogy vékony fagyos vesszőt, ha a meleg kézzel megfogják, akkor ez felmelegszik, s ha visszafagy, akkor károsodhat. A kert díszfáinak metszésére általában a mostani idő a legalkalmasabb. Vannak olyan fák (például vadgasztenye, kőris, dió, vagy berkenye), amelyek nehezen újulnak meg, ezért ezeket kockázatos metszeni. Nem kell metszeni azokat a fákat sem, amelyek maguktól kevés elágazást képeznek, vagy erőteljes, vastag hajtásokkal növekednek. Ilyen a szivarfa vagy a szömörce. Szintén csak a legvégső esetben szabad metszeni, és csak az elszáradt vagy sérült hajtásokat szabad eltávolítani a bükk, gyertyán, magnólia, nyír, tölgy koronájából.

Okos metszéssel különleges növények nevelhetők a cserjék többségéből. Van azonban néhány alapszabály, amelyet érdemes betartani. Kíméletes ollókezelést igényel a legtöbb örökzöld, a boroszlán, az erikák többsége, a japán juhar, a sárga cserszömörce, az oltott orgona vagy a perzsa csodafa.

A metszést igénylő cserjék esetében a vágás időpontját meghatározza a virágzási idő. Tél végén és kora tavasszal a nyáron, az idén növő hajtásokon virágzókat kell metszeni, ilyen például a nyári orgona. A tavasszal virágzókat (aranyvesszőt, orgonát), csak virágzás után szabad megmetszeni. Ha most metszik ezeket, akkor elmarad az idei virágzás.

Aki semmit nem tud a metszésről, és mégis meg akarja tanulni, annak ajánlható, hogy vegye meg A metszés ábécéje című könyvet. A leírtakat alkalmazva néhány szezon alatt bárki elsajátíthatja a metszési szabályokat, technikákat.

A fás szárú gyümölcs és a dísznövények rendszeres metszésére szükség van, mert nélküle a korona belsejében a napfény hiánya miatt a hajtásnövekedés gyengül, majd megáll. A lombkorona külső peremén van csak hajtásnövekedés, a korona belseje felkopaszodik. Akinek kertjében gyümölcsfa is van, és szokott lemosó permetezést végezni, az idén keverjen a permetében bórtartalmú levéltrágyát, ugyanis a szokatlanul meleg tél miatt baj lesz a virágzással és a terméskötődéssel. A bór, ha már most a virágrügy pikkelyleveleinek redőiben megtelepszik, sokat segíthet.

A jövő héten a sövények téli ápolásáról, metszéséről írunk.

A meleg januárban már virágzik a téli jázmin, amelyet a levirágzás után kell metszeni
A meleg januárban már virágzik a téli jázmin, amelyet a levirágzás után kell metszeni
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.