Ne nézzé', vezessé'!

A nagy attrakciónak számító Párizs-Dakar-rali farvizén szép csendben araszolnak a Budapest-Bamako-rali résztvevői is, akik az idén másodszor próbálnak eljutni Mali fővárosába.

A futam kitalálója és főszervezője Szabó Gál András, alias Villám Géza, ezúttal százöt autót indított útnak szombat reggel Budapestről. Már rögtön a rajtnál megtörtént az első műszaki hiba: a Tiba Motorsport csapatának járműve lerobbant és csak két és fél órás szerelés után tudtak elindulni. A folytatás sem volt azonban problémamentes. Körmendnél egy Lada Nivás férfi könyörgött, hogy benevezhessen a versenybe, amit oltások, vízumok és térképek nélkül akart teljesíteni, később két versenyzőnő eltévedt és egy kőbányában ragadt.

És csak ezután jött a java. A Tiba-Német duó Lada Szamaráját vasárnap illegális vontatás miatt elkobozta az olasz rendőrség, Franciaországban a rali bulibuszát fosztották ki, három versenyző pedig álrendőrök áldozatává vált Barcelonától délre. Négy, rendőrnek öltözött férfi állította meg őket, kipakoltatta Land Rover terepjárójukat, és eközben ellopták minden készpénzüket.

A mintegy nyolcezer kilométeres túra résztvevői mindenesetre már Mauritánia felé haladnak. Még bírja a Dacia, és versenyben van a Lucullus Baráti Társaság Tarhonya Racing teamje is, mely a hónap végén egy egész afrikai falut szeretne megvendégelni a világ első tevetarhonyájával. A száguldáson túl tudniillik van még egy nagyon fontos kötelessége a csapatoknak, a jótékonyság. Minden egység örökbe fogad egy mauritániai vagy mali falut vagy iskolát, és próbál segíteni a világ 5. és 6. legszegényebb országa lakóinak. A kísérőbuszban például ott utazik Bamako felé valamelyik afrikai törzsfőnök leendő ajándéka: egy lengyel gyártmányú ülőgarnitúra.

Útban Marokkó felé
Útban Marokkó felé
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.