Raszputyin a gangon
Egy fénykép. Lehetne családi móka is, de nem az. Sőt. Dobos Gábor felvétele azt a sorsfordító pillanatot örökítette meg, amikor Breznyik Péter a hetvenes évek legendás Lakásszínházának tagjaival, Halász Péterrel, Koós Annával már összecsomagolt, és a Dohány utca 20. negyedik emeletén működő Lakásszínházból éppen útnak indul Amerikába. Előbb csak a hivatalosnak nevezett kultúrából, majd az országból is kiszorulva pontot tesz egy korszak végére. Melyről mindennél többet mond az alább idézett, hetvenes évek elején készített besúgói jelentés: "Nevezettek Halász lakásán tartanak összejöveteleket és színi előadásokat. Előadásaikban a szocialista társadalommal szembeni közömbösségük hangoztatása, a társadalmi normák ellen való tiltakozás észlelhető. Műsoraikban politikailag kifogásolható, cinikus megjegyzések, allegorikus formában kifejtett ellenséges jellegű kitételek is előfordulnak. Előadásaik nagy részében obszcén és pornográf jelenetek, megbotránkoztató módon kerülnek bemutatásra. A keletkezett anyagok alapján megállapítható, hogy a csoportosulásban részt vevő személyek tevékenysége társadalmi rendszerünkre veszélyes."
Fényképek. Dobos Gábor Kiscelli Múzeumban február 18-ig látható fotói. Mozaikdarabok arról a bizonyos korszakról, melyben fiatalemberként már ott sertepertélt Can Togay filmrendező is. A tárlatot most ő nyitotta meg Ginsberg Üvöltésének parafrázisával. Így kezdte: Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban. Can Togay a megnyitó után Dobos Gáborhoz lépett. Tartott a találkozástól, de az alkoholizmusát követően, tíz éve az állandó ápolásra szorulók otthonában élő, egy agyműtét következtében megvakult fotográfus, operatőr különös, feltisztult pillanatban volt, és azt mondta neki: a megnyitó a harcos és tudós magatartás szembenállását tükrözi. Pedig én az utóbbi időben csak tudósnak tekintettem magam. Krónikásnak.
Sétálunk a képek között, Can Togay néha elgondolkodik: Ezek az emberek nagy atmoszferikus nyomás alatt éltek, mondja, afféle keszonbetegségben. Lázadó, kontesztáló, többnyire a neoavantvantgárdhoz igazodó radikális művészek, vagy egyszerűen csak szabadságvágyó, a hatvanas-hetvenes évek progresszív kultúrája igézetében élő emberek, akik életében a nonkonformizmus volt a közös nevező. Úgy gondolkoztak: konformnak lenni az akkori társadalmi körülmények között etikátlan dolog. Sok alkotni vágyó, alkotói tér nélküli ember egymásnak préselve. Hol az említett Lakásszínházban, hol a Kassák Művelődési Házban, hol a Fiatal Művészek Klubjában, hol meg életük egyéb nagy csomópontjaiban, a Muskátliban, a Kárpátiában, a Bajtársban, vagy különböző, besúgóktól sem mentes lakásokban. Fiatal emberek, akik belső emigrációban éltek.
Fényképek. Többségükben művészi igényűek, máskor egyszerűen csak dokumentumértékűek. A King Kong 1973-as, a Lakásszínházban tartott előadásáról. Erdély Miklós temetéséről. A Ganz-MÁVAG Művelődési Ház Dziga Vertov filmklubjáról, Molnár Gergelyről, Bódy Gáborról, Hajas Tiborról. A hatvanas-hetvenes évek szubkultúrájának fontos alakjairól, eseményeiről, melyeket a jövőre hatvanesztendős Dobos Gábor örökített meg, aki a hetvenes évek elején több, azóta fontossá lett független film operatőre, a Balázs Béla Stúdió tagja, és kitűnő fotográfus is volt. Akinek idővel éppúgy tragikusra fordult tehát a sorsa, mint performance-ain a halált kísértő, később autóbalesetben elhunyt Hajas Tiboré, a beteg Bálint Istváné, és az alkoholba menekülőké. Dobos Gábor egykori munkáit lánya, Dobos Édua Dalma gondozza, aki már több mint kétezer negatívot digitalizált, rendszerezett.
Ezekből láthatunk most egy erős válogatást a Kiscelli Múzeumban. Ezek láttán gondolkodhatunk el azon, hogy amit a megidézett kor avantgárdjai csináltak, az őrület, de volt benne rendszer. Pontosabban: benne volt a rendszer. Nyakig.
