A szerző orvos, túlélő

Mikor már csak karnyújtásnyira volt a gettó lakóitól a szabadság, a nyilas vezetés likvidálni akarta őket. A Royal Szállóban gyülekező nyilas, SS és egyéb csőcseléknek már kezdték kiosztani az akció lebonyolítására szolgáló kézifegyvereket. Szalay Pál rendőrtiszt megpróbálta a nyilas vezetést eltéríteni gyilkos tervétől, eredménytelenül.

Kétségbeesésében a városháza pincéjében lévő parancsnoki harcálláspontján megkereste Schmidhuber vezérőrnagyot, aki akkor már a pesti oldal német vezérlő tábornoka volt. A tábornok határozottan és azonnal cselekedett. Megparancsolta a nyilas vezetőknek az akció leállítását, s közölte velük, hogy ellenkező esetben katonai rendszabály alkalmazásával is meg fogja akadályozni a tömegmészárlást.

Ezt megerősítette a Népbíróság is Lucska Vilmos pártszolgálatos ítéletének indokolásában: "Royalházi nyilasok vezetését Lucska Vilmos II. r. vádlott ragadta magához. Céljának elérése végett több pártszolgálatossal együtt megjelent a városházán lévő német parancsnokságon, ahol azonban már Szalai Pál rendőrtiszt is tartózkodott, aki szintén tudomást szerzett a nyilasok által előkészített akcióról, s igyekezett azt a német parancsnokság útján megakadályozni. Miután Szalainak sikerült meggyőznie a német vezérlő tábornokot, hogy egy esetleges ilyen tömeggyilkosság bekövetkezése esetén a felszabadító csapatok, úgy a tábornokot, mint az elfogott katonaságot nem hadifogolyként, hanem közönséges gyilkosokként fogják kezelni, a német tábornok kiadta a parancsot az akció leszerelésére, az akciót tervező és végrehajtani akaró SS-őrmestert nyomban letartoztatta és lefegyverezte, míg a nyilasok részéről ott lévő parancsnokot Lucska Vilmos II. sz. vádlott Vajna nyilas főmegbízottnak adta át letartoztatás végett, aki azonban a letartóztatást nem foganatosította, mert az akciót maga is helyeselte és annak előkészítésében is részt vett. Úgy azután Lucska Vilmos II. sz. vádlott akaratán kívül ezen tömeggyilkosság meghiúsult."

A túlélők emlékeznek az üldöztetés testi és lelki gyötrelmére. Sorstársainkkal együtt rettegtünk a Wesselényi u. 27. sz. ház lakóinak legyilkolását követően, hogy mikor ér el minket is a végzetünk.

Fontosnak tartom, hogy az embermentő cselekedetek ne merüljenek végleg feledésbe, hanem fennmaradjanak az utókornak. Ma talán senki sem akarja elvitatni a túlélésben szerepet játszók érdemeit. De vajon a fegyvertelen szavakkal érvelő diplomaták tudtak-e volna megálljt parancsolni a mindenre elszánt gyilkosoknak? Fejet hajtunk a felszabadítás során elesett szovjet katonák emléke előtt. De két nappal a megérkezésük előtt ők sem tehettek volna semmit az életünkért. Schmidhuber tábornok nélkül minket már nem szabadított volna föl a szovjet hadsereg? A tömeggyilkosságot csak az akadályozhatta meg, aki jelen volt és fegyverrel rendelkezett. Olyasvalaki cselekedett, aki Európa leigázott népei számára legfélelmetesebb egyenruhát viselte. Akkor csak ez az egyenruha tudott a gyilkosoknak megálljt parancsolni. A tábornok rossz oldalon harcolt, de tisztességes volt, akiktől távol állt ártatlan emberek, nők, gyerekek, öregek meggyilkolása.

A túlélés összetett folyamatában, a többi életmentők között ennek a tábornoknak is fontos szerepe volt hetvenezer ember megmenekülésében. Abban, hogy a háború után Magyarországon maradt fenn Közép-Európa legnagyobb lélekszámú zsidó közössége. Ebből a közösségből ma többen a gazdasági, kulturális, tudományos élet kiválóságai, országunk hírnevének öregbítői itthon és külhonban.

A hősi cselekedetek erkölcsi értékét a jövő mutatja meg, és üzenetértékük van a jelen számára. Gerhard Schmidhuber tettének üzenetértéke is úgy erősödik, ahogy az erőszak, a rasszizmus és a faji kirekesztés a mai világban. Mindaz, ami félelmet kelt a szörnyű világégés után hatvan évvel még mindig sokakban. Ez az üzenet erősíti a bátrak, a tenni akarók táborát.

Ma Budapesten számos emlékmű és tábla tanúskodik embermentő, humánus cselekedetekről. Vajon Schmidhuber vezérőrnagynak miért nincs egy szerény emléktáblája sem? Amikor Budapesttől távol Franciaországban még egy NATO-laktanyát is elneveztek róla?

Vannak, akik tiltakoznak az emléktábla ellen is. A tiltakozók szülei, rokonai közül sokan a csodával határos módon élhették meg a felszabadulást. Vajon tiltakozásukkal nem esnek-e bele az általánosítás csapdájába? Abba, amely oly szenvedést okozott a huszadik században. Saját testvéreink, sorstársaink is ennek az áldozatai lettek. Az általánosítás gonosz szelleme megrontotta a világot. Ezért harcolunk ellene. Az idő múlása megkönnyíti, hogy tárgyilagosak legyünk. A bűnöket ne felejtsük, ne mentegessük. De hirdessük bátran az igazak tetteit.

A pesti gettó lakói 62 évvel ezelőtt ezen a napon, január 18-án szabadultak fel. Gerhard Schmidhuber vezérőrnagy pedig 1945. február 11-én esett el a Széna térnél. Mindkét nap megfelelő lenne rá, hogy emléktáblát avassunk a tiszteletére.

Thuküdidész gondolatival fejezem be írásomat: "Elegendő volna, ha oly férfiak iránt, kik tettekkel szereztek maguknak érdemet, tettekkel mutatnánk ki elismerésünket".