Olaszliszkai baleset: "visszutasítom, hogy bosszúból tettem volna"

A különös körülmények között Olaszliszkán történt autóbaleset az eddigi vizsgálat szerint nem "ámokfutás volt" - írta január 16-án a Magyar Hírlap. A balesetben megsérült három roma fiú korábban egy lapinterjúban azt állította, hogy a szintén liszkai, de magyar származású D. Zoltán ajánlotta nekik, hogy elviszi őket autójával, de aztán, mint az egyik fiú állította, "Zoli bácsi ámokfutásba kezdett, hiába kértük, hogy álljon meg. Bukósisakot vett fel, és azt kérte, kössük be az övet, de azok hiányoztak. Azt kiabálta, hogy innen már nincs kiszállás, ha kell, együtt halunk meg!" Az autó végül egy betonoszlopnak csapódott, és az egyik roma fiú súlyosan megsérült, két társa könnyebben.

A Magyar Hírlapot Nagy János rendőr alezredes, a sárospataki rendőrkapitányság vezetője arról tájékoztatta, hogy a három fiú kérte a férfit, próbálják ki, milyen gyorsan megy a Toyota. Az elsődleges megállapítások szerint D. Zoltán nagy sebességgel haladt, de semmi olyasmi nem hangzott el, amit a fiúk állítanak, még bukósisakot sem találtak. A Toyota vezetője ellen közúti közlekedési baleset okozása és ittas vezetés miatt indult eljárás.
A Magyar Hírlap idézte egy helyi cigány vezető nyilatkozatát, aki összefüggésbe hozta ezt az esetet a tavaly október 15-én Olaszliszkán történt lincselés után a faluban kialakult hangulattal. Olaszliszkán fenyegetéseket kaptak cigány családok, és rejtélyes támadások, kődobálások is történtek, melyeket a helyiek közül többen rasszista támadásnak tartottak. Németh József szerint "a fiúk azért hazudtak, hogy a magyar férfin így álljanak bosszút."

"Holnap megteszem a följelentést szándékos emberölés kísérlete miatt..."

A Népszava január 22-én közölte Szendrei Lőrinc helyszíni riportját "Olaszliszka ismét forrong" címmel. A két könnyebben sérült fiú egyikének szülei úgy nyilatkoztak: "Olaszliszkát megbélyegezték a múltkori lincselés miatt. Nem hisznek nekünk. Pedig a három gyermeket azonnal háromfelé vitték a baleset után. Egymástól függetlenül hallgatták meg őket. Ennek ellenére egybehangzóan azt mesélték, hogy amikor beültek a kocsiba, D. Zoltán egy bukósisakot húzott a fejére, és iszonyatos sebességgel elindult. Közben ide-oda rángatta a kormányt, mutatta, milyen ügyes ralis volt korábban. A fiúk megrémültek, könyörögtek, sírtak, hogy álljon meg, de az az ember csak üvöltözött, hogy 'itt döglünk meg mind'. Mondja, elképzelhető, hogy a három kicsi kamasz egy ilyen megrázkódtatás után azonnal ennyire pontosan össze tud beszélni? Mert azt mondják, a fiúk hazudnak, egyszerű közlekedési baleset volt. Nem hiszem. Holnap megteszem a följelentést szándékos emberölés kísérlete miatt."

A Népszava riportja szerint a másik két fiú apja viszont egyszerű közlekedési balesetként emlegette a történteket, és nem szóltak szándékosságról. Több szemtanú pedig határozottan állította az újságírónak, hogy a baleset után sem a kocsiban, sem a sofőr kezében vagy a fején nem láttak bukósisakot.

A megsérült gyerekek szülei a Népszavának cáfolták, hogy a baleset után lincshangulat alakult volna ki. "Hál’ istennek senki nem akart lincselni, még ha a nagy hangzavarban erősen ideges is volt mindenki" - mondta az egyik apa.

A balesetben vétkes sofőr a Népszavának ezt mondta: "Nagyon bánt, amit tettem. Egész nap metszettem a szőlőben. Folyamatosan iszogattam. Miután hazaértem, hívtak, javítsam meg Gertnerék kocsiját. Vártam egy kicsit, majd amikor újra hívtak, odamentem. Kicseréltem a hátsó kerékcsapágyat. A fiúk könyörögték be magukat a kocsimba, hogy egy kicsit autókázzunk. Nem akartam. Az egyik felnőtt, Orsós Peti biztatott, hogy menjek egy kört a srácokkal. Nosza! És elindultunk. Megcsúsztam a jeges úton és a síkos csatornafedélen. Így történt. Vállalom. Az is igaz, hogy nagyon gyorsan száguldottam. De azt visszautasítom, hogy bosszúból tettem volna. Nem ­kiabáltam, hogy megdögöltök. És nem volt nálam bukósisak, amit a fejembe tehettem volna. Én nem vagyok cigánygyűlölő. Tudom, mennyi ellenséget szerzett a falu a tiszavasvári tanár meglincselése miatt. Az ügyemnek ahhoz semmi köze. Rosszindulatú, aki a kettőt összeköti."

A sárospataki rendőrkapitány nem ezúttal nyilatkozott, csupán egyetlen kérdésre válaszolva közölte, hogy a helyszíni vizsgálat szerint a kocsi 70–90 kilométeres óránkénti sebességgel mehetett.

(forrás: Magyar Hírlap, Népszava)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.