Érdekel, hogyan lesz egy apró elszólásból, félreértésből hír, aztán a hírből miképp dagad szenzáció. (Én magam is tudtam már meg újságból, netes felületről, hogy aktuálisan kire vágyom. Aztán végül be is mutattak neki...) Kedvenc elfoglaltságom bújni a pletykarovatokat. Az sem zavar, ha egymásnak ellentmondó dolgokról hallok-olvasok, a fele úgyis csak kitaláció, a másik fele meg általában szintén. Kedvelem a jó küllemű emberekről készített szép fotókat, és bírom az elkapott pillanatfelvételeket, ahol a modell kicsit úgy néz ki, mint én reggelente.

"Sokáig éljen a kommersz!" - énekelte Legát Tibor valamikor a kilencvenes évek elején, és a kommersz vette a jókívánságokat, él és virul. Mindenféle társaságban kitűnhetek azzal, milyen jól értesült vagyok a heti hülyeségben, még az úgynevezett értelmiségi körökben is gyakorta jó pontokat szerzek egy-egy aktuális, szellemesen tálalt hírrel, álhírrel, kommenttel. Egyszer az alábbiakat írtam a bulvárról: "Vegyük például a tengert. Kinek milyen, miért érdekes. Szerintem tiszta felszín, hullámzó, feszült stb., X. viszont a mélységről beszél, a szín alatti állatokról, hideg-meleg áramlásokról, süllyedésről. Engem szórakoztat, őt foglalkoztatja, valóban. Melyikünknek van igaza? Az egyik szörfös, a másik búvár. De a víz ugyanaz." Ugyanabban halászunk tehát, csak éppen kinek-kinek más akad a hálójába, és a zsákmányt máshogy készíti el. És ez szerintem így van rendjén. Ám vannak ügyek, amik még nálam is kicsapják a biztosítékot. A Halotti monitor ezekről szól.

Kedvenc legújabb esetem Balázs Klári és Korda György szakítása. Egy teljes napomat agyoncsapta a hír, hogy a legendás páros szétválik. Ugye szeretsz még? volt utóbbi albumuk címe, biztos megérkezett hát a válasz. Hiába, a tavalyi híreső Korda titkos lányáról, meg hogy nem léptek fel a Szigeten... Mind-mind olyan jelek, amiből a bulvárőrült már leszűrte a tanulságot, hiába nyilatkozgatja Klára, hogy milyen szexi fehérneműkkel hódítja meg újra és újra monogám urát. Persze nem vagyok normális, végig kellett volna néznem a műsort, aminek a végén jött a poén, a zseniális csattanó. Hogy nem ám ágytól-asztaltól, szó sincs kalap-kabátról, éppen csak nem lépnek fel együtt többé. Hír ez is, persze, csak nem olyan falat rengető. És valahogy a tálalás olyan, hogy is mondjam, szóval olyan óvodás. Kell hozzá egy nagy adag önimádat: a mi szakításunk alapban rengeti meg a kapcsolatokba vetett hitet. Ha mi szétmegyünk, az már a világvége. Nos, a néző alapjai megrendülnek, és aztán még meg is kapja a kiröhögést - csak vicceltünk ám, remélem, tetszett. Akkor inkább már azon sajnálkozom, hogy szegény Jáksó a nagy hasa miatt nem találja az Igazit.