Az MSZP nemet mond Demszky büdzsétervére

Hagyományosnak tekinthető, koalíción belüli csörtével indul idén is a budapesti büdzsé összeállítása.


A Főpolgármesteri Kabinetértekezlet hétfői ülése előtt a szocialisták megpendítették: a Demszky Gábor főpolgármester által javasolt költségvetéstervezetet egyelőre nem halandók támogatni, ha az január végén a Fővárosi Közgyűlés elé kerülne, ők tartózkodnának. 

Az újabb koalíciós polémia oka, hogy kilencmilliárd forintos megszorítás (pontosabban a működési kiadások ekkora csökkenése) vár a városra és intézményeire, valamint kevesebb pénzt ad az állam a főváros által reméltnél az idei útfelújításokra. Steiner Pál, az MSZP városházi frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta: komoly viták vannak a költségvetés tervezetéről a koalíciós pártok között, a szocialisták szerint az alapelvekkel nincs gond, de jelentős kiegészítésekre van szükség, különösen az oktatás és a kultúra területén. 

Mint arról beszámoltunk, a kilencmilliárdos megszorítás leginkább a városüzemeltetést, az oktatást és a kultúrát fogja érinteni, ezen ágazatoktól 1,7-1,8 milliárd forintot vonnának el. (Az idei költségvetés koncepciót itt töltheti le.) A város azzal számol, egyes intézmények összevonása és bezárása miatt több tízmilliárd forintos bevételt is hozhatnak a felszabaduló és hasznosítható ingatlanok. (A kulturális bizottság új elnöke, a korábbi SZDSZ-es frakcióvezető Bőhm András lapunknak az elvonásokkal kapcsolatban azt mondta, a megszorítások miatt egyenesen összeomlás fenyegeti a fővárosi kulturális ágazatot.)

Ikvai-Szabó Imre, a fővárosi SZDSZ-frakció vezetője szerint a koalíció jelenleg is egyeztet az idei fővárosi költségvetésről, az ezt kísérő lobbiharcokat pedig teljesen természetesnek tartja. „Hiába, Budapestet is elérte a konvergenciaprogram” – jegyezte meg. A leendő gazdasági főpolgármesterhelyettes szerint az idei útfelújítási program – bár az államkasszából valóban ötmilliárddal kevesebb támogatás várható – nincs veszélyben. A főváros ugyanis további kétmilliárdos támogatásra pályázik a középmagyarországi régióhoz, másrészt az útfelújító cégek eddig beadott ajánlatai alapján a tervezetthez képest olcsóbb vállalási ár miatt van esély arra, hogy a főváros kijöjjön a szűkösebb pénzügyi keretből.

Steiner Pál
Steiner Pál
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.