Új jobboldali párt alapítására készül Schmidt Mária?

Új jobboldali párt alapítására készül Schmidt Mária - írta hétfői számában a Magyar Nemzet, amely a Terror Háza múzeum történész főigazgatóját az Orbán Viktort eltávolítani óhajtó jobboldali elégedetlen csoportok egyikének vezetőjeként nevezte meg.

"A milliárdos vagyonú üzletasszony nyilvánosan és nem nyilvános körben tett megnyilatkozásai egyértelműsítik, hogy elégedetlen a jobboldal spirituális vezetőjével" - fogalmazott a lap vélemény rovatában megjelent terjedelmes írás szerzője. 

Utalt arra, hogy Schmidt Mária tavaly decemberben írást közölt a Népszabadság című napilapban, s ebben "félreérthetetlenül utalt arra: Orbán Viktor nem lehet a továbbiakban a jobboldal vezetője". Schmidt Mária hetek óta megbeszéléseket kezdeményez egy új jobboldali párt létrehozása érdekében a Fidesz politikusaival, polgármestereivel - írta a jobboldal mértékadó véleményformálóira hivatkozva a szerző, aki szerint az üzletasszony politikai szándékainak eléréséhez "a nagytőke képviselőiben lelt társakra". A lap "egy milliárdos üzletembert" és két ismert bankárt nevezett meg. Hozzátette: "nem hallgatható el az sem, hogy Schmidt Mária szűk baráti köréhez tartozónak tudhatja Gyurcsány Ferenc bizalmasát, Bajnai Gordont, aki a kormányban betöltött pozíciójánál fogva zsíros üzletekhez képes juttatni az említett üzletemberek vállalkozásait az önkormányzatokhoz áramló uniós pénzeken keresztül". 

A Magyar Nemzet cikke szerint ennek a csoportnak célja lehet a Heti Válasz című hetilap és számos helyi médium felvásárlása is. Az új párt elnökének kilétét még homály fedi - folytatta a szerző, aki meg nem nevezett bennfenteseket idézett. Ők Áder János korábbi frakcióvezetőt nevezték meg, aki "még általuk sem ismert feltételekhez köti tényleges szerepvállalását". "Az új jobboldali párt megalakításának időzítése nem lehet véletlen: a tavaszi Fidesz-kongresszust biztosan megzavarná" - hangsúlyozta a cikk szerzője, Horváth Zsolt. 

Schmidt Mária a Fidesz kormány idején, 1988 és 2002 között Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója volt. Nyilatkozataiban a modernkori magyar történelem egyik legjelentősebb politikusának nevezte a Fidesz elnökét. Az akkor újonnan alapított Magyar Egyetemi Kiadó gondozásában a 2003-as könyvhétre jelent meg Orbán Viktor A történelem főutcáján című könyve. A Magyarország 1998-2002 alcímet viselő kiadvány anyagát Schmidt Mária állította össze.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a cikkre reagálva azt mondta: "A Magyar Nemzet sci-fi rovatában megjelent cikkel egy  politikai pártnak nem dolga foglalkozni".

Áder János titkársága azt közölte, hogy lapban  megjelentekre Áder nem kíván reagálni. (MTI)

Schmidt Mária
Schmidt Mária
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.