Elfogadom, hogy nem jó, ha a közvélemény számára nehezen érthető, sőt, olykor aggodalmat keltő kérdésekben bizonytalanság van, vagy késnek a részletszabályok, de egy, a különböző álláspontokra érdemben nyitott kormányzásnak bizony velejárója, hogy változhatnak a megvalósítás egyes elemei. Ami nem változhat - és nem is változott - az az intézkedések által elérni kívánt cél. Viszont ha a szabályozás menetében felmerülnek olyan kérdések, amelyek az eredetileg elgondolt megvalósítási formákat módosítják, azt érdemes mérlegelni, hiszen a változások mindenképpen alkalmazkodással járnak, és ha ezt egyik vagy másik technika választása megkönnyítheti, akkor érdemes megfontolni, hogy ne ragaszkodjunk mereven azokhoz az eszközökhöz, amelyekben eredetileg gondolkodtunk.

- Miközben ön a következetlenségeket a kormány vitákra való nyitottságával magyarázza, nem egy érdekképviselet érzi úgy, hogy ki van zárva a döntés-előkészítésből. A szocialista frakcióból is érkeznek méltatlankodó hangok.

- Köszönet azért a támogatásért, amit a kormánypárti frakciók nyújtottak. Minél jobban ismerik a képviselők a javaslataink mögötti szándékot, annál inkább számíthatunk erre a jövőben is. A javaslattétel felelőssége persze a kormányé. Ami pedig a társadalmi egyeztetést illeti, ezeknek valóban kevesebb a tere akkor, amikor elég egyértelmű problémákra kell gyors választ adni. Hisz ha egyszer tudjuk, hogy mennyivel csökkent a gyermekek száma az elmúlt másfél évtizedben, miközben a pedagógusoké nem változott, akkor világos, hogy van egy megoldandó kapacitásprobléma. Azt is látni kell, hogy a közoktatás nem a pedagógusokról szól, hanem a gyerekekről, az egészségügy pedig nem az orvosokról, hanem a betegekről. Nem lehet a pedagógusok és az orvosok nélkül dönteni, de nem aszerint kell dönteni, ahogyan nekik a legjobb. Az "ügyfelek" és az adófizetők érdeke az elsődleges. Ugyanez a helyzet a vizitdíj esetében is: egyértelmű, hogy az egészségügyi szolgáltatások iránti, lényegében végtelen keresletet a valós szükségletekhez és a költségvetés teherbíró képességéhez kell közelíteni. 2007-ben viszont már arról gondolkodunk, hogy miként lehetne a nagy elosztórendszerek működésén, a legfőbb közszolgáltatások minőségén javítani. Erről már kell és lehet is nagyon széles körben beszélgetni. Fontos tehát, hogy világos cezúrát húzzunk, mert új időszak kezdődik most a kormányzásban: a közszolgáltatások méretének a lehetőségekhez igazítása után most a figyelem középpontjába a minőség és a szolgáltatásokhoz való igazságosabb hozzáférés megteremtése kerül.

- A vizitdíj bevezetésének csúszása nem arról árulkodik, hogy komoly hiba volt megszüntetni a közigazgatási államtitkárok rendszerét? Mintha a kormány csak részben tartana igényt az apparátus szakértelmére, pedig ott ismerik a legjobban a jogalkotás közegét.

- Van annak igazi jelentősége, hogy január 1-jén vagy február 15-én lép be a vizitdíj? Szerintem nincs. Persze ha lenne sok időnk, és nem 2006-ban, hanem 1996-ban álltunk volna neki, akkor egy ilyen lépés előkészítésére másfél-két esztendőt szántunk volna. Az ismert kényszerek miatt azonban jóval gyorsabbnak kellett lennünk. Ilyen tempó mellett a hiba is több. Ilyenkor kell elegendő bátorság a korrigáláshoz - a kormány megmutatta, hogy képes erre. Hangsúlyozom: ez a feszített menetrend most a végéhez ért, mostantól több időt szánunk előkészítésre, és szélesebb körben konzultálunk a teendőkről. Ez hamarosan múlt időbe teszi a - helyenként jogos, túlnyomórészt azonban alaptalan - kritikákat.

- Hogyan lehet nagyobb munkát várni az apparátustól, amikor épphogy csak túl van egy jelentős leépítési és átszervezési hullámon? Ziláltak, nagy a bizonytalanság...

- A legnehezebb időszakon itt is túl vagyunk. A létszámcsökkentés és a szervezeti átrendeződés nagyjából lezárult. A kormány világossá tette, hogy a közigazgatástól nagyobb teljesítményt vár, cserébe - a teljesítményértékelés alapján - magasabb díjazást is nyújt majd. Most készítjük elő azokat a jogszabályokat, amelyek már nem csak a közigazgatásban eltöltött idő, hanem a teljesítmény alapján határozzák majd meg az illetményeket. Ez a köztisztviselők túlnyomó része számára szimpatikus, de persze kell valamennyi idő ahhoz, hogy beletanuljanak az új rendszerbe. Mindent egybevéve a minisztériumokban dolgozók teljesítménye szerintem ebben az időszakban elismerésre méltó.

- Arra céloz, hogy az ötletekből nagyon rövid idő alatt törvények születtek?

- Pontosan - de az ötlet szót a negatív felhangjai miatt inkább kerülném. Nem "ötletelésről" van szó, hanem tudatos, olykor keserves megoldáskeresési folyamatról. Minden lépésünket három cél vezérli: fenntarthatóvá tenni a finanszírozást, javítani a közszolgáltatások minőségén, és - ahol ez értelmezhető - igazságosabbá tenni a hozzáférést.

- Sokan kétlik, hogy mindez "megszorításos" időkben lehetséges. Igazi reformokhoz pénz kell, az pedig nincs.

- Ha úgy tetszik, mi a pénzt már az elmúlt években beletettük a rendszerekbe, mégsem oldódtak meg a problémák, sőt, az egyensúly is megingott. Nem elsősorban pénzre van tehát szükség, hanem a működés átalakítására. Ugyanakkor 2007-től az Új Magyarország fejlesztési terv keretében 8000 milliárd forint érkezik majd beruházásokra - az egészségügyre például 400 milliárd forintnyi uniós többletforrás jut a következő hét évben. De lyukas zsákba nem szabad pénzt tölteni - ezért nem az a cél, hogy ebből minden kórházat rekonstruáljunk. Fontos látni, hogy ha az egészségügyben leépítjük a fölösleges kapacitásokat, akkor nem kevés állandó költségtől szabadulunk meg, és ezt a pénzt a többi intézményre fordíthatjuk.

- A mostani változások során ugyanakkor egyetemek, kórházak és a közigazgatás dolgozói hullanak ki a rendszerből. Átképzésükre, támogatásukra is költenie kell az államnak.

- Ilyen költség valóban lesz, én azonban úgy látom, hogy például az államigazgatásban végrehajtott létszámcsökkentés érdemben nem eredményezett nagyobb munkanélküliséget - a munkaerőpiac elég jól felszívta ezeket az embereket. Az egészségügyben is mindenki arról beszél, hogy egy sor orvosi szakmában hiány van. Személyes kényelmetlenség, elismerem, hogy az érintetteknek meg kell majd mozdulniuk, de erről szól a világ. Gondoljunk csak bele: az emberek a rendszerváltás óta kénytelenek voltak alkalmazkodni az új körülményekhez, ugyanakkor a közszférában dolgozók számára valamiért teremtettünk egy "üvegházat". Azt üzente nekik a politika, hogy nekik nem kell változniuk, viszonylag kis teljesítménnyel nagy biztonsághoz, ma már a versenyszférával öszszemérhető bérhez juthatnak. Rendszerváltás kell itt is. Átképzésre egyébként jelentős uniós pénzek érkeznek majd.

- Összességében mennyit spórol majd az állam, ha beérnek a reformok?

- Úgy látom, hogy amit eddig eldöntöttünk, és az, amit idén tervezünk, 2009-2010-re lehetővé teszi, hogy a konvergenciaprogramban kitűzött célokat elsősorban ne a bevételek növelésével, hanem a kiadások mérséklésével, illetve növekedési ütemük visszafogásával érjük el. 2007-2008 annyiból átmeneti, hogy a reformlépésekkel kapcsolatos egyszeri, például a létszámcsökkentéssel öszszefüggő költségek, vagy az intézményrendszer átalakításával kapcsolatos beruházások terhei egyszerre jelentkeznek a fölösleges kapacitások finanszírozási terheivel. Ezért kell még két-három év, hogy beérjenek a mostani változtatások.

- Mi következik 2007-ben?

- A kormány decemberben elfogadott egy cselekvési tervet, ennek részletein most tovább dolgozunk, és még januárban ismét a kabinet elé kerül. Pontosan tudjuk tehát, hogy melyek azok a problémák, amelyekkel az idén foglalkozni fogunk, és mi lesz a cselekvés menetrendje. Ilyen például a nyugdíjrendszer. Fontos lépéseket tettünk ősszel, de ez még kevés ahhoz, hogy a következő évtizedekben a járulékbevételek fedezzék a nyugdíjkiadásokat. Ehhez igazítani kell a legfontosabb elemeken, például a korhatáron, az indexáláson és megállapítási szabályokon, de csakis kiszámíthatóan és kellő fokozatossággal. Gondolkodni kell azon is, hogy a világban mára kialakult új elveket miként építjük be a magyar rendszerbe. Svédországban virtuális számlán gyűjtik az emberek a járulékaikat, Németországban pedig nagyon bonyolult pontrendszert alkalmaznak. El kell döntenünk, hogy maradjon-e a mai társadalombiztosítási nyugdíjlogika, vagy ezen is módosítsunk.

- Egészségügy?

- Tovább kívánunk foglalkozni a kereslet szabályozásával, a kapacitások optimalizálásával és a biztosítási rendszerrel. Egy nagy lépést már megtettünk, amikor kiterjesztettük a járulékfizetést azokra, akik eddig mentesültek ez alól a kötelezettség alól. Most jön a következő kérdés: milyen intézményrendszer vásárolja meg az egészségügyi szolgáltatásokat a biztosítottak számára? Egy állami szervezet, egy valódi biztosító, vagy több biztosító? Melyik konstrukcióban tudjuk a legnagyobb teljesítményt "kipréselni" a betegek számára az egészségügyből? Ezek óriási dilemmák, ráadásul a kórházak után a járóbeteg-szakellátás rendszeréhez is hozzá szeretnénk nyúlni.

- Oktatás?

- A közoktatásban a kötelező óraszám emelésével és a finanszírozás átalakításával elkezdtük kezelni a méretbeli problémákat, most jönnek a minőségi ügyek: a teljesítmény-mérés, a szegregáció kérdése, a leszakadó családok gyermekeinek felzárkóztatása. A szakképzési rendszerhez is hozzá kell nyúlnunk, hogy a munkaerőpiac igényeihez jobban igazodjon. Nem egy, hanem három-négy kormányzati ciklusra szóló programot kell kialakítanunk, mert ez az ország gazdasági fejlődésének egyik kulcsa. A felsőoktatásban is komoly változások indultak el. A tandíj bevezetésével valódi versenyre ösztönözzük a hallgatókat, az államilag finanszírozott hallgatói létszámkeret meghatározásának átalakításával pedig ugyanezt tesszük az egyetemekkel, főiskolákkal. De itt nem állunk meg: folytatjuk a bolognai rendszerre való átállást, a minőségbiztosítás érdekében pedig változtatunk az akkreditációs eljárásokon is. A felsőoktatás tekintetében egy a lényeg: olyan átfogó tudásiparról kell beszélnünk, amelynek versenyképesnek kell lennie a nemzetközi porondon is, és amelynek a versenyképes tudással rendelkező munkavállalók képzésével érdemben hozzá kell járulnia a gazdaság fejlődéséhez is. De ha már itt tartunk: 2007-ben átfogóan kell foglalkoznunk a versenyképesség kérdéseivel, hogy az egyensúly helyreállítása után milyen eszközrendszerrel növeljük a gazdaság teljesítményét. És ez nemcsak az adózás egyes kérdéseit foglalja magában, hanem az államháztartás tervezési és monitorozási rendszerét, az adminisztratív terhek csökkentését a vállalkozások és az állampolgárok számára egyaránt, vagy éppen a kis- és közepes vállalkozások támogatási rendszerét. Mindezek mellett egy sor olyan új ügy, kérdés is a kormány elé kell hogy kerüljön 2007-ben, amire eddig kevésbé gondoltunk. Például egy távlatos energiapolitikát is meg kell alkotnunk, hogy a lehető legalacsonyabb költségek mellett, hosszú távon biztosítsuk az ország energiaellátását. Folytatódik a közigazgatás ésszerűsítése is: 2007-ben a kormány alá rendelt intézményrendszer a regionalizáció révén szerkezetileg és szervezetileg jelentősen átalakul. És nem tettünk le a regionális önkormányzatok létrehozásáról sem - ami kétharmados parlamenti döntést igényel. Nagyon nagy az ellenzék felelőssége abban, hogy saját rövid távú érdekeit, vagy az ország sorsát tartja-e fontosabbnak.

- A Fidesz népszavazási kérdéssora beleszólhat-e a reformokba?

- Nem tudni, hogy mikor és miről lesz majd népszavazás, de úgy gondolom, hogy a már meghozott kormányzati intézkedéseket érintő kérdésekben a kormány képes volna nyerni, mert valós érvei vannak. Egy esetleges népszavazás jó lehetőséget teremtene, hogy néhány alapkérdésről nagyon széles körű társadalmi párbeszéd folyjék - aminek szerintem komoly haszna lehet.