Papíron spórolni fog a kulturális intézményi hálózat, ehhez nem fér kétség. Papíron a költségvetés főösszege sem csökken, nem mondhatjuk tehát, hogy a kultúra volna a vesztese akár az általános megszorításnak, akár az oktatáshoz való hirtelen odafércelésnek. A kínkeserves alkuk, a hirtelen ötlet szülte átszervezések, a tényleges előkészítés nélkül felállított, mindenkit kiszolgálni hivatott gesztorintézmény gyermekbetegségei pedig úgy csattannak majd a területen, hogy az átmenet hónapjai - inkább: évei - már senkit sem fognak érdekelni. A programpontot ki lehet pipálni, a részletekkel ne zavarjuk a főnökséget, odafönn, kérem, dolgoznak.

Ez az egész, káoszba fulladt fél év azonban fájón rámutat arra a tényre, hogy a jelenlegi Magyarországnak nincsen kulturális politikája. A rendszerváltozás óta eltelt másfél évtizedben nem is volt soha: kulturális mezbe bújtatott politizálással kellett beérnünk minden kormány idején. Az, amit csináltak, mindig valami másnak a lecsapódása, tárgyiasulása volt. De nincs nyoma, hogy valaha valaki tényleg komolyan vette volna, hogy a maradékelven jutó pénz kidekázása mellett érdemes lenne azon is elgondolkodni, miként lehetne az adók idecsepegő részét a közérdeket és a világ változásait is fegyelembe vevő módon, hogy azt ne mondjuk, "távlatosan" felhasználni. Az első két kormány elmolyolt a médiaháborúval és a médiatörvénnyel. A harmadik giccsbe forduló szimbólumpolitizálást folytatott kultúra címszó alatt, a legutóbbi pedig még csak nem is nagyon titkolta, hogy más érdekek érvényesülése előtt nyit utat. Ha a miniszter ugródeszkának használta a posztját, volt tűzijáték és rezesbanda; ha virág volt a kormány gomblyukában, hagyták, hadd fantáziáljon kedvére - mielőtt ténylegesen tudna tenni valamit, úgyis lejár rövidke mandátuma.

Most, úgy tűnik, nincs más dolga a kulturális területnek, mint hogy zsebtükörként mutassa, mi zajlik a politika valódi színterein. Ott megszorítanak, itt is spórolunk. Ott áldozatokat követel az új rend, itt is lesz hát vér, veríték, könny. A zsebtükör teszi a dolgát. Bár nem nagyon figyel rá senki, mégis tanulságos a közvetített kép. Ott nap mint nap tetten érhető a kapkodás, az illúzióromboló fejetlenség...