Buddha-fesztivál a Nagy West-Balkánban

Koncert, filmvetítés, előadás és különleges spirituális élmény várja azokat, akik január végén részt vesznek a Buddha Fest rendezvényén Budapesten a Nagy West-Balkán ifjúsági központban.

"Ez a rendezvény meg sem kísérli meghatározni a buddhizmust és különböző ágait, inkább ízelítőt szeretne adni abból, ahogy egy buddhista szemléli a körülötte lévő világot. Egy csipetnyi betekintést a dolgok valódi természetébe" - fogalmazott Császári Flóra szervező. Hozzátette: kizárólagos céljuk az, hogy mindenki, aki január 27-én ellátogat a helyszínre, olyan témákról hallhasson és olyasmit kérdezhessen a buddhizmussal kapcsolatban, ami érdekli.

A programok két helyszínen zajlanak: a nagyteremben Porkoláb Péter Halál és újraszületés című előadása hallható, míg az emeleti terembe azokat várják, akik Tolvaly Ferenc Tibetben a lélek című filmjére kíváncsiak. A késő esti órákig lesz még beszélgetés a buddhizmusról Popper Péterrel, Sári Lászlóval és Csöndes Áronnal, de a programban szerepel Zsolnai László Buddhizmus az üzletben munkacímű előadása is. A könnyed műfajok kedvelőit a Csá, Misi! és a Másfél Special együttes, valamint több lemezlovas produkciója szórakoztatja a Nagy West-Balkán ifjúsági központban.
(MTI)

Buddha fejet formázó szerzetesek Luang Prabangban
Buddha fejet formázó szerzetesek Luang Prabangban
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.