Fűből-fából áram lesz
Az osztrák Güssing városkában igyekeznek bebizonyítani, hogy nemcsak múzeumokkal, strandokkal és csörgedező patakokkal lehet turistákat csábítani, hanem erjesztő tartályokkal, kazánokkal és zajos erőművekkel is. A településen a szálláshelyek jelentős részét olyan "ökoenergia-turisták" foglalják le, akik arra kíváncsiak, miként lehet egy korábban elmaradott infrastruktúrájú, a munkanélküliség miatt elnéptelenedésre ítélt kisvárosba életképes ipart telepíteni úgy, hogy közben a környékbeli gazdák is jól járjanak, s a környezetet se tegyék tönkre.
A kistérségben számos, egymástól eltérő technológiával működő erőmű és fűtőmű üzemel. Az ökoenergia-turisták kihagyhatatlan állomása például az a tavaly átadott üzem, amely nagyrészt silókukoricából, kisebb hányadban fűből, lóheréből és borsóból, biológiai erjesztéssel állít elő biogázt, amelyet egy gázmotorba vezetve elektromos árammá és hővé alakítanak át. A környékbeli gazdák az üzem tíz kilométeres körzetéből hordják be terményeiket, amelyek óriási silókba kerülnek.
A biogázüzemben mindössze egyetlen ember dolgozik, napi három órában. Feladata a tároló feltöltése, ahonnan a rendszer automatikusan adagolja az alapanyagot az 1500 köbméteres erjesztő tartályba. Az "önjáró" üzem a gázmotor által napi 25-30 tonna növény felhasználásával - saját szükségletein túl - 500 kilowatt teljesítménnyel elektromos áramot táplál be a hálózatba. A hátramaradó mellékterméket a földek trágyázására használják, a gázmotor hőjével és egy faaprítékot feldolgozó biomassza-erőművel pedig mintegy hetven fogyasztó - köztük egy szociális otthon - fűtését és melegvizét is biztosítják.
Güssing tíz évvel ezelőtt megépített, legnagyobb fűtőművében ipari fahulladékot égetve biztosítanak távhőt több száz háztartás számára. Az alapanyag teljes egészében a városban - az energiaárak stabilitásának ígérete és a hulladék helyi felhasználási lehetősége miatt - letelepedett két nagy parkettagyárból származik. A specializációra jellemző, hogy ebbe a fűtőműbe csak aprított fahulladék kerül, a fűrészport egy másik erő- és fűtőműben égetik el, ahová a parkettagyárakból közvetlenül, egy zárt csőhálózaton továbbítják a mellékterméket.
A környék erdeiből kikerülő hulladékfát viszont nem elégetik, hanem - ismét egy másik erőműben - vízgőz-környezetben elgázosítják, az így nyert fagázt pedig egy generátorral összekapcsolt gázmotorba vezetik. Ez amellett, hogy két megawatt teljesítménnyel áramot termel, hőleadása révén ugyancsak táplálja a güssingi távhőhálózatot.
A kistérségben a nagyok mellett léteznek kisebb fűtőművek is, amelyek néhány tucat lakást látnak el fakazánok és napkollektorok révén termelt energiával. Mint azt Bődi Katalin, a güssingi Megújuló Energiák Európai Központjának Ausztriában élő projektmenedzsere elmondta, a fogyasztók számára a távhő mellett kezdetekben csak a kényelem szólt, ugyanis egy új ház rácsatlakoztatása a rendszerre nagyságrendileg ugyanannyiba került, mint egy olajkályhán alapuló - Güssingben nincs földgázhálózat - egyéni fűtési rendszer kivitelezése. Az olajár növekedésével viszont a megújuló energiaforrások felhasználásával immár családonként évente néhány száz eurós megtakarítás is jelentkezik. Ráadásul a fűtőművel az olajvállalatok helyett a helyi gazdálkodóknak teremtenek bevételt, s a korszerű szűrőrendszerek révén a károsanyag-kibocsátás is jóval alacsonyabb, mint amennyit a több tucatnyi egyéni kémény kibocsátana.
A güssingi energiaönellátás-modellnek a kezdetekben akadtak ellenzői is. A kilencvenes években az egyik osztrák politikus például úgy fogalmazott: inkább a pénztárcájában lévő bankókat égeti el, mintsem fát égessen, hogy abból energia legyen - ezzel érzékeltetve, hogy a megújuló energiaforrások használatát gazdaságtalannak, irracionálisnak tartja. Azt a güssingi modell népszerűsítői sem tagadják: magát az ökoenergia-termelést tisztán piaci alapon nem lehet önfenntartónak nevezni, hiszen az üzemek jelentős uniós támogatással épültek meg, s az ökoáram állami támogatása nélkül nem volna kifizetődő a működtetés sem. Mindemellett hangsúlyozzák: ez az ára a - majdan széles körben elterjeszthető - technológia korszerűsítésének, a dráguló fosszilis energiahordozóktól való függetlenedésnek és a helyi értékteremtésnek.
Csaknem valamennyi üzemben zajlanak kísérletek: fagázból folyékony üzemanyagot és földgáz-helyettesítőt állítanak elő, egy újabb kutatási projekt révén pedig a mérnökök azon dolgoznak, hogy a napenergiát és a távhőt nyáron miként lehetne gazdaságosan hűtésre, a házak környezetbarát klimatizálására használni.
Bődi Katalin hangsúlyozza: jóllehet az erőművekben nem sokan dolgoznak, a már megtelepedett gyárak mellett emberek százainak ad munkát és biztos piacot az alapanyag-beszállítás, valamint a technológia népszerűsítése is. A bel- és külföldi energetikai szaktanácsadás, a pályázatírás, a güssingi helyszínen megszervezett továbbképzések mind a helybélieknek adnak munkát.
Az ökoenergia-turizmus létjogosultságát igazolja az is: a kistérségi kezdeményezéseket segítő Magyarországi Leader Központ a közelmúltban egy busznyi pályázatíró és kistérségi szakértő számára szervezett utazást Güssingbe, akik amellett, hogy előadásokat hallgattak és megnézték az üzemeket, a technológiai centrumban ebédeltek, egy helybéli étteremben vacsoráztak, s mindannyian az egyik helyi hotelben szálltak meg. A program résztvevői közül többen jelezték: hazatérve igyekeznek rávenni kistérségük döntéshozóit arra, hogy a helyi szakembereknek szervezzenek tanulmányutat az osztrák kisvárosba, hátha egynémely kezdeményezést sikerül a hazai viszonyok között is megvalósítani.
