Bűvész vagy varázsló

Sok újdonsággal nem szolgál az elmúlt hét toplistája, mert kezdhetünk most is azzal, amellyel tavaly szinte minden összegzéskor: a nézőszám visszaesett az egy évvel korábbihoz képest. Számokra lefordítva: több mint tíz százalékkal kevesebben választották a mozit az ünnepi fáradalmaik enyhítésére, mint tavaly. Nem éppen szívderítő hír az üzemeltetők számára, hogy ezzel sikerült alulmúlni a rettenetes mélypontnak tartott 2005-ös év nyitányát is.

Sőt, lassanként a 2005-ös évet is meg kell becsülni. Elkészült ugyanis a tavalyi teljes évi statisztika. E szerint Budapesten 2006-ban 6 761 971 mozijegy kelt el. Ez kevesebb - igaz nem egészen egy százalékkal -, mint a 2005-ös rettenetes mélypont. Igaz, hogy a bevételek viszont majdnem kétszázalékos növekedést mutatnak, de ez csak az áfaemelés mellékhatása. Összehasonlításul: 2004-hez képest például ez mintegy 13 százalékos csökkenés.

A most zárult, első teljes januári hét érdekes tendenciája, hogy minden bizonnyal főként a családosok maradtak el a filmszínházakból. A múlt héten még éllovas animációs musical, a Táncoló talpak ugyanis négy helyezést zuhant, míg a lista első három helyén kifejezetten felnőtteknek szánt filmek vannak. Első helyre ugrott például Mel Gibson erőszakkal átitatott ideológiai-történelmi dolgozata, az Apocalypto. Mivel a nézőszáma csak kilencezerrel kevesebb a múlt hetinél, kijelenthető, hogy az érdeklődés a szokásosnál sokkal kevésbé hanyatlik, azaz a maya nyelvű dráma hosszú távon (is) jövedelmező film lesz.

A hét legerősebb premierje - őszinte meglepetésemre - a Fűrész III. Már csak azért is, mert a tavaly ugyanebben az időben indított második részre körülbelül feleennyien voltak kíváncsiak. Vannak még csodák. Magáról a filmről elmondható, hogy nem olyan jó, mint az első rész, de még a másodiktól is elmarad. Mindenesetre a horror műfajnak van annyi rajongója Magyarországon, hogy érdemes moziban bemutatni ezeket a műveket.

Christopher Nolan A tökéletes trükk című mozija viszont igen finom darab. A filmtörténetbe magát a Mementóval beíró rendezőnek ez az alkotás szemmel láthatóan csak ujjgyakorlat, igaz, ilyen színvonalra manapság nagyon kevesen képesek Hollywoodban. Nolan A tökéletes trükköt a Batman: Kezdődik után, szinte ugyanazzal a stábbal és színészekkel dobta össze. Christian Bale és Michael Caine neve már garancia a minőségi színjátszásra, a sztárok listáját még a szintén kvalitásos Hugh Jackmannel és Scarlett Johanssonnal bővítette. A mű legnagyobb erénye azonban a forgatókönyv. Az egész film olyan, mint egy bűvészmutatvány, és nem csak azért, mert két rivalizáló illuzionista megrázó drámája. Nolan még egyfajta ars poeticát is belecsempész a műbe. "Ha a nézőkben megindul valami, az már varázslat" - mondja az egyik karakter. Ez sikerül filmen belül, de ami sokkal fontosabb, filmen kívül (a nézőtéren) is.

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.