A már beiktatott varsói kardinális, Stanislaw Wielgus és a krakkói katedrális prelátusa, Janusz Bielanski. Mi a régi magyar motorosok magabiztos nyugalmával kérdezzük: mi ebben a különös? Nálunk Mindszenty bebörtönzése óta a Püspöki Konferencia elnökei - Czapiktól Grőszön, Ijjason, Lékain, Paskain át egészen Seregélyig - mind III/III-as ügynökök voltak. Nem csak ők. A püspökök jó része is. Nekünk legfeljebb az tűnik fel, hogy nálunk egyetlen főpap sem ismerte be ügynöki múltját. Legfeljebb Gyulai Endre, volt szeged-csanádi püspök mondott annyit, hogy "aláírtam valamit, de már nem is emlékszem rá, hogy mit". (Nála sajnos nem tudni, hogy egyes kijelentéseit a humor vagy a gerontológia szempontjából kell-e értékelni.) Nálunk - megint csak ellentétben a lengyelekkel - az is természetes, hogy egyetlen főpapnak sem jutott eszébe lemondani, amikor fényt derítettek a múltjára. (Igaz, a Vatikánnak sem, hogy menessze őket.) "Főpap és besúgó" minőségben haltak meg vagy élik nyugdíjaséletüket (például Paskai), hacsak nem tagjai még ma is a püspöki karnak (mint Seregély és mások). Wielgus érsek lemondásakor kijelentette: "tudom, hogy cselekedetemmel súlyos kárt okoztam egyházamnak". Nálunk ilyen beismeréssel, megbánással sem találkoztunk. És persze olyan konzervatív lappal sem, amely feltárja a kommunista titkos szolgálattal együttműködő egyházi vezetők múltját. Lengyelországban ezt tette a nemzeti elkötelezettségű Gazeta Polska, a mostani botrány kirobbantója.

De persze vannak közös vonások is. Vasárnap, röviddel Stanislaw Wielgus lemondása után, a templom előtt egy transzparens már meg is nevezte a "bűnösöket": "a zsidók üldözték el püspökünket". A CNN kamerájába pedig egy felháborodott idős hölgy adta ország-világ tudtára: "a lengyelellenes zsidó sajtó hecckampánya áll a dolgok hátterében!" Mintha csak a Kossuth téren lennénk. De ahogy a budapesti Parlament előtt is csak egy hangos kisebbség volt jelen, a lengyel nép többsége is más véleményen van. A Dziennik nevű napilap közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek kétharmada úgy gondolja, hogy "egy olyan pap, aki besúgó volt, nem tölthet be fontos egyházi funkciót". És amikor kiderült az érsek besúgómúltja, 73 százalék azon a véleményen volt, hogy a Vatikánnak viszsza kell vonnia kinevezését.

A másik hasonlóság a Vatikán életidegen, a valóságtól elforduló politikája, amikor védi az egykori ügynököket. Nem veszi észre, hogy a volt kommunista országok egyházaiban a titkosrendőrség olyan bombákat épített be, amelyek bármikor robbanhatnak. Egy ilyen bomba volt Wielgus érsek esete. Pedig ezt egy figyelmeztetés is megelőzte. A közelmúltban két prominens lengyel katolikus vezetőről derült ki, hogy a titkosrendőrség beépített embere volt. Michal Czajkowski, a zsidó-keresztény dialógus ismert alakja és Mieczyslaw Malinski, Karol Wojtyla volt évfolyamtársa és haláláig jó barátja. A lengyel egyházban viszont azt a nézetet képviselte Glemp kardinális, de mindenekelőtt a volt pápa egykori titkára, Stanislaw Dziwisz krakkói érsek, hogy "ha ezekkel a sajnálatos ügyekkel nyíltan foglalkozunk, mi valósítjuk meg az SB katolikus egyházat megosztó céljait". Ezért például megtiltotta az SB börtönében megkínzott fiatal pap, Isakowicz-Zalewski könyvének kiadását, mert abban számos ügynök-pap neve szerepel. Ennek a felfogásnak logikus következménye, hogy Benedek pápa még akkor is "teljes bizalmáról" biztosította Stanislaw Wielgust, amikor az végre beismerte ügynökmúltját.

A közzétett dokumentumok között nincs ügynöki jelentés. Csak két nyilatkozat, amelyben Wielgus kötelezi magát az SB-vel való együttműködésre. Tartótisztje azonban feljegyezte, hogy bár "kezdetben nagyon tartózkodó volt, de a következetesen folytatott párbeszéd enyhítette a jelölt ellenállását, növelte bizalmát, és egyre inkább közölte a biztonsági szervek képviselőivel véleményét". A dokumentumokból az is kiderül, hogy az SB biztatására pályázott meg egy kétéves müncheni ösztöndíjat. Azt a feladatot kapta, hogy tájékoztasson az emigráns lengyel szervezetek munkájáról, mindenekelőtt a Szabad Európa Rádió lengyel osztályáról.

A varsói botránynak lehet pozitív következménye is. Talán rádöbbenti a Vatikánt és a volt kommunista országok főpapjait arra, hogy a múlt bűneit nem lehet elhallgatni. Ennek a hajlandóságnak már nálunk is mutatkoznak az első jelei. A püspöki kar beleegyezett a "Lénárd Ödön Alapítvány" felállításába, amely - a névadó, a 18 évet kommunista börtönökben töltő piarista szerzetes elveinek megfelelően - nem az egyházat eláruló bűnösöket keresi elsősorban, hanem azt kérdezi: hol tévedett az egyház, melyek azok a hibák, amelyeket a jövőben nem szabad elkövetni. Az alapítvány elnöke, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, az egyetlen olyan magyar főpap, aki kérte átvilágítását és igazolása van arról, hogy nem dolgozott együtt a titkosrendőrséggel. Külön meg kell emlékezni annak az öt fiatal katolikus papnak a tevékenységéről, akik az alapítvánnyal együtt, de tőle függetlenül dolgoznak. Szóvivőjük, Szabó Gyula mezőörsi plébános szerint céljuk annak a tévhitnek az eloszlatása, hogy a katolikus egyházat a kommunista rendszerrel megalkuvó békepapok mentették át, és nem a hitükért akár börtönt is vállaló hitvallók. Ők öten öt éve gyűjtik az anyagot minden külső anyagi támogatás nélkül az ÁEH egyházromboló tevékenységéről. Nyilvántartást vezetnek a beépített - és részben ma is hivatalban lévő - püspökök, papok igazi és fedőnevéről, azonosítják vezetőtisztjeiket. Első könyvük most jelent meg Utak és útvesztők címmel a Kairosz kiadó gondozásában. A kötetben Lénárd Ödön emlékiratait saját kutatásaik eredményének egy részével egészítik ki a szerzők és Tímár Ágnes cisztercita apátnő, Lénárd Ödön egykori munkatársa.

Arra a kérdésre, hogy a Magyar Püspöki Kar hogyan viszonyul a munkájukhoz, Szabó Gyula így válaszolt: "Nem akadályozzák meg."

Már ez is valami.A szerző újságíró