Mégsem lesz a kormányzati kommunikáció egyik irányítója Orbán Péter?

A már megállapodás közeli állapot ellenére mégsem vállalta a kormány fizetettreklám-ügyeinek irányítását Orbán Péter New Yorkban élő reklámszakember - írja az egyik magyar internetes hírportál. A kormányszóvivői iroda - ahogy korábban - most sem kommentálta az információt, mondván, személyi találgatásokkal nem foglalkoznak.

A Young & Rubicam multinacionális reklámügynökség nemzetközi karriert befutott - régiós igazgatói posztot is megjárt � 43 éves szakemberével az index.hu szerint az év végén gyakorlatilag már mindenben megegyezett a kancellária, kivéve a fizetéséről.

 A hírportál úgy tudja, ezen múlt az egyezség, Orbán Péternek ugyanis nem tudna annyi pénzt fizetni a Miniszterelnöki Hivatal, amennyiért megérné neki otthagyni a jól fizető New York-i állást: Amerikában nyolcszor akkora fizetést kap, mint amennyit itt tudnának neki fizetni.

 A kormányzati kommunikációs csapatból 2006 végén többen távoztak: Batiz András, a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó Kormányzati Kommunikációs Központ igazgatója és Tóth Miklós, a kormányzati kommunikációért felelős szakállamtitkár. Szintén távozott posztjáról Szigetvári Viktor, az MSZP kampányigazgatója, aki korábban a Miniszterelnöki Kabinet Nyilvános Kapcsolatok Titkárságának helyettes államtitkára volt. Korábban ugyancsak az index.hu számolt be arról, hogy a távozások után át is szervezik a kommunikációs feladatokat, Orbán Péter vette volna át a filmek, plakátok és egyéb kiadványok kitalálását, megrendelését, tehát a reklámügyek lebonyolítását. A hírportál úgy tudja, tovább keresik erre a posztra a megfelelő szakembert.

A kormányzati kommunikációért továbbra is Gál J. Zoltán felel majd, aki hamarosan Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetfőnökévé lép elő. Gál J. Zoltánhoz tartoznak majd a kormányfő sajtókapcsolatai, valamint a kormány és a minisztériumok kommunikációja is. A kormányszóvivői iroda azt közölte az MTI-vel, hogy "továbbra sem kommentál személyi találgatásokat".
(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.