Hermann Scheer megvalósult példák alapján mutatja be, hogy a modern ipari társadalmak az elkövetkező ötven esztendőben teljesen át tudnának állni a megújuló energiaforrásokra és ezzel a fenntartható energiagazdálkodásra. Látomása a megújuló energiaforrásokra építő világgazdaság, amelyben 200 energiaellátásában autonóm társadalom létezik.

Az energiaellátással kapcsolatos hét válság

Hermann Scheer hét olyan energiaellátással kapcsolatos válságról ír, amellyel szembe kell néznünk:
1.  A globális felmelegedés katasztrofális hatásai már jelenleg is láthatóak.

2.  A fejlett országok egyre kisebb számú kitermelőforrástól függnek: az Egyesült Államok energiaszükségletének 56%-a származik importból, Németország importfüggősége 80%-os, míg Japáné 95%-os. A még meglévő kőolaj- és földgázkészletek legnagyobb része a Közel-Kelet országaiban található.  "Ha katonai eszközökkel biztosítják az erőforrások rendelkezésre állását, akkor a hagyományos energiatartalékok hamarabb fogynak ki. Megkezdődik a vezető kontinentális hatalmak további felfegyverkezése.  Az erkölcsi következmények katasztrofálisak. Az energiaellátás militarizálása az energiastratégia perverz megvalósulása.” Ezzel szemben az energiaönállóság, az importfüggőség megszűnése a békét biztosító külpolitika fontos tényezőjévé válhatna.

3.  A saját fosszilis energiahordozókkal nem rendelkező fejlődő országoknak egyre többe kerül a dráguló energiahordozók beszerzése.

4.  Hermann Scheer ellenzi az atomenergiára alapozott energiatermelést, mert a nukleáris energia békés célú felhasználásáról könnyű áttérni az atomfegyverek előállítására. A nukleáris energia biztonságpolitikai kockázata olyan nagy, hogy ezt csak akkor lehet megnyugtató módon kezelni, ha maga a kockázat forrása szűnik meg. 

5.  A  vízhiány a világ egyre több régiójában okoz növekvő gondot, amelyet az atomerőműveknek és a kőolaj-kitermelésnek a  hatalmas vízfogyasztása tovább súlyosbít.

6.  A mezőgazdaság megnövekedett műtrágya-felhasználása is fenyegető probléma: a műtrágya beszerzési költségei növekednek, és csökken a gazdák nyeresége. Növelni kell tehát a termésátlagokat, ami a termőföldek további kimerüléséhez és elértéktelenedéséhez vezet.

7.  A légszennyezés az emberiség egynegyedének az egészségét károsítja.

A fenti jelenségek kölcsönhatása és együttes jelentkezése tovább növeli a válsághelyzetek gyakoriságát és súlyosságát. (Olaszországban 2003 nyarán villamosenergia-ellátási válság alakult ki: egy feltételezhetően a klímaváltozásra visszavezethető példátlan erejű hőhullám egész Európát, különösképp Franciaországot és Olaszországot érintette.  Az Alpok víztározóiba a szokásosnál jóval kevesebb víz jutott, a folyók és patakok kiszáradtak. A kibírhatatlan hőség miatt egyre nagyobb számban bekapcsolt klímaberendezések megnőtt energiaigényét a rendszer már nem tudta fedezni. Olaszország Franciaországtól akart villamos energiát vásárolni, de nem tudott, mert a hűtővízhiány miatt számos ottani atomerőműnek le kellett állnia.)

Az egymással kapcsolatba lépő válságok jelzik, mi vár az emberiségre, ha nem cselekszik. A szerző hangsúlyozza: nem kell feltétlenül arra az apokaliptikus előrejelzésre gondolni, amely szerint a Golf-áramlat leállhat, és Európa nagy részére jégkorszak következhet. Az előbb leírt vagy ahhoz hasonló válságok viszont mára már gyakorivá váltak. Szembe kell nézni azzal, állítja a szerző, hogy az emberiség a civilizáció történetének legnagyobb kihívása előtt áll.

A megújuló energiaforrások előnyei

1. A nukleáris energia és a fosszilis energiahordozók kitermelése önmagában is annyira káros a környezetre, hogy még akkor is le kellene mondanunk róla, ha nem lenne klímaváltozás.
2. A fosszilis energiaforrások kimerülnek, ami azt jelenti, hogy folytatódó felhasználásuk szükségképp növekvő költségekhez, ellátási zavarokhoz és válsághelyzetekhez vezet. "A jelenlegi energiaellátásban az óriás szerepét a fosszilis energiahordozók játsszák, de a megújuló energiaforrások természetes adottságaihoz képest csak elenyésző jelentőségük lehet.” A szoláris energiáról elmondható, hogy a Napból Földre jutó energia 2850-ször nagyobb energiamennyiség, mint amire jelenleg szükségünk van. 

3. A nukleáris és fosszilis energiahordozók csak a Föld bizonyos régióiban fordulnak elő. Meg kell tehát küzdeni a szállítás és az energiaellátás biztonságának kérdéseivel. A megújuló energiaforrások ezzel szemben szerte a világon rendelkezésre állnak, tehát sokkal kisebb infrastrukturális ráfordítást igényelnek, és meg lehet előzni velük az importfüggőséget. A váltás tehát kikerülhetetlen, de nem mindegy, hogy katasztrófák hatására vagy a tudatos politikai döntés nyomán következik-e be.

4. A fosszilis energiahordozók egyre drágábbak lesznek, míg a megújuló energiaforrások egyre olcsóbbak. Az árak kérdésénél figyelembe kell venni azt is, hogy a hagyományos energiahordozók óriási állami támogatást élveznek. Scheer ezzel kapcsolatban kifejti, hogy a fosszilis és nukleáris energia a világ gazdaságtörténetének az a területe, amelyik a legnagyobb összegű támogatást kapta.

A kőolajszektor világcégei az általuk értékesített kőolaj nagy részét saját maguk termelik ki, maguk üzemeltetik a kőolajvezetékeket és finomítókat, maguk szervezik meg a forgalmazást, és monopolhelyzetük van a benzinkutaknál is.  Csak a hajóval történő olajszállítást végeztetik más cégekkel, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megszabaduljanak az esetleges hajóbalesetekből adódó kártérítési felelősség kockázatától. Az elektromos vezetékhálózatok üzemeltetői a legtöbb esetben egyben maguk állítják elő az áramot, és maguk bányásszák ki az áram termeléshez szükséges energiahordozókat.

A csernobili katasztrófa és az 1970-es évek olajválsága ellenére a világ energiafelhasználása 1970 óta 70%-kal nőtt, de a megújuló energiaforrások aránya változatlanul 14% maradt. Scheer örvendetesnek véli, hogy az EU nem kötelező jellegű ajánlása szerint a megújuló energiaforrásoknak 2010-ig 12,5%-os részesedést kell szerezniük az EU teljes energiaellátásban, de az eddig megtett gyakorlati lépéseket nem tartja elégségeseknek.  Egyesek a nagy transznacionális társaságokban reménykednek, amelyek maguk is elkezdtek befektetni a szélerőművekbe és napelemekbe. Sheer figyelmeztet: nem érdemes ezzel kapcsolatban igazán komoly reményeket táplálni. A multinacionális társaságok összesített árbevételében a megújuló energia csak elenyésző szerepet játszik. (A BP leányvállalatának,  a BP Solarnak a BP teljes árbevételben való részesedése 0,14%, míg a Shell leányvállalatának, a Shell Solarnak részesedése 0,11%.)

Ezek a társaságok, mutat rá Scheer, egyfelől azt hangoztatják, hogy a megújuló energiaforrások részesedése a teljes energiaellátásból akár 50%-ra nőhet, de mélyen hallgatnak arról, hogy az energiafelhasználás teljes mennyisége is hamarosan megduplázódik, és így az előállított fosszilis és nukleáris energia mennyisége változatlan marad, pedig a katasztrofális klímaváltozás elkerülése érdekében azonnal nagyon jelentős emisszió-csökkentésre lenne szükség.  A szerző joggal jegyzi meg, hogy  „a hagyományos energiarendszerek a jövőben nem vállalhatnak úttörő szerepet."

Energiaautonómia: a gyors átállás célja és hajtóereje

A megoldás a szerző szerint az energiaautonómiában rejlik, ami azt jelenti, hogy a gazdaság minden országban teljes egészében helyi, megújuló energiaforrásokra áll át. Az az izgalmas kérdés, hogy ez korszakfordító váltás időben megtörténik-e, vagy már csak a környezeti katasztrófák után: „A megújuló energiaforrásokra való áttérés versenyfutás az idővel, és ennek vannak ökológiai, gazdasági és társadalmi okai. A nukleáris és fosszilis energiahordozók használatának megszűntetésére sem a hagyományos energiagazdaság, sem a globális szerződések nem képesek. Az archimédeszi pont (politikai, technikai és gazdasági értelemben) az energiaönállóság, amely egy az egész világra kiterjedő változási folyamatot tud beindítani.”

A szerző így határozza meg az energiaönállóság fogalmát: „Az energia önállóság egyszerre politikai, gazdasági és technikai fogalom. Általános értelemben csakis megújuló energiaforrásokra alapozva lehetséges. Az energiaautonómia azonban nem csupán a megújuló energiaforrásokra való áttérés eredménye, hanem egyúttal a gyakorlati stratégia kemény magja. Ahhoz, hogy az egész folyamat beinduljon, az egyének, szervezetek, társaságok, városok és államok autonóm vállalkozásaira van szükség. A megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos új politikai szemlélet abban áll, hogy ezeknek a kezdeményezéseknek olyan teret engedünk, amelyekben szabadon kibontakozhatnak.”

Milyen politikai mechanizmusok tarthatják lendületben az energiaautonómiára való törekvést? A fenntartható energiagazdálkodásra való áttérés politikai motiváló ereje abból fakad, hogy megvalósulása esetén az államok visszanyerhetik az önrendelkezési jogukat: „Az energia autonómiához elvezető stratégiának legfontosabb politikai hajtóereje, hogy ezzel az egyes államok társadalmai önrendelkezési jogot szereznek, illetve ezekben a társadalmakban a demokráciát és az általános gazdasági szabadságot visszaállíthatják.”

Az energiahordozókkal kapcsolatos vitákban nagyon sokat beszélnek a megújuló energiaforrások technikai és gazdasági adottságairól, de a szerző szerint a társadalmi lehetőségekről sem szabad megfeledkezni: „A megújuló energiaforrások sikeres bevezetése szempontjából a legfontosabb a gazdasági potenciál: azok az emberek, akiket meg lehet nyerni a szoláris kezdeményezések ügyének. Akármennyire helyes is egy javaslat, egészen addig terméketlen marad, amíg nincsenek megvalósítói. (…) A stratégia megvalósítása nem lehetséges olyan aktív résztvevők nélkül, akik meggyőződésük alapján nem tesznek magukévá cselekvési alternatívákat. A stratégiai viták főkérdése ezért az, hogy kik lehetnek a változás hordozói.”

Ez olyan decentralizált stratégiát igényel, amely szöges ellentétben áll a fennálló energiagazdaság érdekeivel. Ez a decentralizált energiastratégia kiszabadíthatja a politikát a transznacionális energiacégek halálos szorításából. Hermann Scheer új fejlődési modellt javasol az egész világ számára. A szerző energiaautonómiára építő víziója lehetőséget kínál a munkanélküliség leküzdésére: olyan technológiai váltásról van szó, amely az informatikai forradalommal ellentétben komolyan javíthat a munkanélküliségen.

A szerző meggyőző érveléssel bizonyítja: a megújuló energiák alkalmazása terén ott indult el igazi változás, ahol autonóm politikai kezdeményezések bontakoztak ki, anélkül, hogy a központtól vártak volna kezdeményezésre. Nem jártak viszont sikerrel azok az erőfeszítések, amelyeket a megújuló és a hagyományos energiaforrások integrációjára alapoztak.

Az utolsó energetikai korszakváltástól eltérően a soron következő váltás számtalan önálló kezdeményezéstől és egy olyan törvényhozástól függ, amelyik teret ad a megújuló energiaforrásoknak. A német megújuló energia törvényt, éppúgy, mint a többi EU kezdeményezést, a hagyományos energiaipar törekvéseit legyőzve sikerült megvalósítani. A megújuló energiaforrásokra történő átállás a demokratikus intézményrendszert is kihívás elé állítja.  A tényleges előrelépéshez azonban hatékony és határozott kerettörvényekre is szükség van: a politikának olyan elvi döntést kell hoznia, amely stabil hátteret teremt a megújuló energiákra történő átálláshoz.

Füstbe ment Kiotó
A szerző eloszlatja a kiotói jegyzőkönyvvel kapcsolatos reményeket.  Kifejti, hogy célszerűbb lett volna csak csökkentési célt kitűzni és az „ún. rugalmassági mechanizmusokat“ elhagyni.

Scheer kiotói jegyzőkönyvvel kapcsolatos kritikája ott erős, ahol azt írja le, hogy az emberek szómágiával hogyan csapják be saját magukat. Többek között arról ír, hogy a „kibocsátási jogok” fogalma „az eddig jogilag megtűrt kibocsátásból nyilvánosan legitimáltat hoz létre.  A megtűrést azzal indokolják, hogy a fosszilis energiahordozóknak nincsen alternatívája és az energiáról, nem lehet lemondani. A jog története azonban megmutatja, hogy nincsen olyan jogi keret, amelyet hosszú távon fenn lehet tartani, ha már nem tartják jogérzet szempontjából elfogadhatónak.  A jogérzet szempontjából nem fogadható el mindig legitimnek az, ami tisztán jogi szempontból legális. Ha felismertük, hogy megújuló energiaforrásokra támaszkodó, emissziómentes energiaellátás is létezik, akkor a fosszilis energiahordozókat  a jogérzet szempontjából nem lehet elfogadni.

"Nemzetközi jog által szavatolt árajánlatokra alapozott, eladható és megvásárolható "emissziós jogokkal"  az a látszat alakul ki, hogy a jogérzet szempontjából csak a jogi kereteken kívül eső emisszió nem elfogadható.“ Szerző gondolatát az alábbi példával teszi még szemléletesebbé: „A kemény drogok előállítása és forgalmazása a legtöbb országban tilos, és majdnem mindenütt a jogérzet szempontjából is elfogadhatatlan. Mi lenne akkor, ha mindkét tevékenység nem lenne többé tilos, hanem a "hatékonyabb" visszaszorítás érdekében a kábítószer előállítást 2012-ig 5%-kal kellene csökkenteni, és igazolt értékesíthető és megvásárolható termelési jogokat hoznának forgalomba, annak érdekében, hogy a termelőket gazdaságilag is érdekeltté tegyék a csökkentésben. (…) Pragmatikus szempontból ugyan mindent meg lehet indokolni, de ennek mi lesz a következménye.“

A szerző álláspontja szerint a fenntartható fejlődés és a megújuló energiaforrásokra való áttérés csak úgy biztosítható, hogy a „megújuló energiaforrások kiépítésével párhuzamosan a fosszilis és nukleáris energiaforrások iránti keresletet leépítik: tehát egyszerre átállás és leállás.”  A szerző részletes adatokkal bizonyítja, hogy a megújuló energiaforrásokkal a világ teljes energiaszükségletét fedezni lehetne.

Leszámolás a mítoszokkal
A megújuló energiaforrások elterjedését számos nem helytálló feltételezés, mítosz és tévedés akadályozza. A szerző részletesen foglalkozik velük, és bemutatja, miért tévesek. A legfontosabb mítoszok:

1. a megújuló energiaforrások nem elégségesek;

2. elterjedésük csak hosszú távon lehetséges.

3. a nagyméretű erőművekre feltétlenül szükség van.

4. a megújuló energiaforrásokra építő technika nem eléggé fejlett;

5. a környezetet az energiahatékonyság javításával sokkal eredményesebben lehet védeni, mint a megújuló energiákra elköltött összegekkel;

6. meg kell tartani a jelenlegi energiaellátási rendszereket;

7.  a megújuló energiaforrások csak támogatásokkal életképesek;

8. mindenképp szükség van átfogó és az egész világra kiterjedő szabályozásra azzal együtt, hogy ez szükségképp csak súlyos kompromisszumok árán lehetséges.

A szerző adatokkal bizonyítja, hogy a megújuló energiaforrásokból nyert energiával fedezni lehetne az emberiség energiaszükségletét. Az alternatív energiák hosszú távú elterjedésével kapcsolatos nézetekre rácáfolnak az eddigi eredmények, a nagyméretű erőművekre pedig egy decentralizált energiaellátási rendszerben nincs feltétlenül szükség.  A megújuló energiák már most is fejlettek, bár ez nem jelenti azt, hogy nincsenek olyan területek, amelyeken nincs mit javítani. Az energiatárolás vonatkozásában még sok fejleszteni való van, de itt is számtalan lehetőség kínálkozik, pl. villamos árammal üzemeltetett földalatti sűrített levegőtározók, amelyekre áramfejlesztőket csatlakoztatnának. Az a feltételezés, amely szerint mindenképp szükség van átfogó nemzetközi szabályozásra „nem veszi figyelembe, hogy technikai áttörés eddig sosem fakadt nemzetközi szerződésekben lefektetett vállalásokból.”

A szél- és napenergia mellett nagy lehetőségek rejlenek a mezőgazdaságból származó bio üzemanyagokban. Hollandiában kiszámították, hogy a háztartásokból, nagyobb konyhákból, illetve az élelmiszeriparból származó organikus szemétből annyi biogázt lehetne előállítani, ami az ország üzemanyag-szükségletének 50%-át tudná fedezni. Nem szabad megfeledkezni a bioetanolról sem. A bioetanol fő nyersanyagforrásai Európában a cukorrépa, a búza és a kukorica, Észak-Amerikában kukorica és a búza, Dél-Amerikában pedig a cukornád.  A fosszilis üzemanyagokat minden további nélkül felválthatná a bioetanol. Az autóközlekedés esetében egyértelmű a kívánatos fejlődés iránya: megújuló energiaforrásokból termelt villamos energiával hajtott autók, illetve ökoüzemanyaggal hajtott járművek. Azon fejlődő országok számára, amelyek nem rendelkeznek még áramellátással megadatik az az esély, hogy eleve lemondjanak drága központi elektromos vezetékhálózatok létesítéséről, és eleve decentralizált módon és megújuló energiaforrásokból biztosítsák az energiaellátást.

A szerző meggyőző példák sorával bizonyítja, hogy lehetséges a teljes átállás a megújuló energiákra. Ugyanakkor sürget az idő: az éghajlatváltozás, a környezet fokozódó terhelése, az atomenergia visszatérésének baljós eshetősége mind arra int, hogy cselekedni kell.

  Hermann Scheer: Enegieautonomie, Eine neue Politik für erneubare Energien (Energiaautonómia. Új politika a megújuló energiák számára),   Verlag Antje Kunstman, München, 2005, 315. o.

Könyvajánlatunk: Bíró Dávid: A globális felmelegedés politikatörténete; Napvilág Kiadó, 2003.