Minden posztjáról lemondott az OTP második embere

Minden posztjáról lemondott az OTP alelnöke és vezérigazgató-helyettese, Spéder Zoltán. Ezzel legfontosabb segítőjét vesztette el Csányi Sándor, aki azonban rögtön "húzónévvel" pótolta őt. Spéder helyét ugyanis az Urbán László foglalja el, aki egykor a Fidesz meghatározó gazdaságpolitikusa volt, és csaknem pénzügyminiszter lett az Orbán-kormányban. Később közreműködött a Postabank rendbetételében, majd Amerikában dolgozott a Citigroupnál, de 2005-ben hazatért, és a jegybank ügyvezetői igazgatójaként várta a "szólítást".

Spéder Zoltán, az OTP Bank alelnöke, vezérigazgató-helyettes személyes, családi  jellegű okokra hivatkozva 2007. január 8-án közös megegyezés alapján  megszüntette munkaviszonyát a bankkal, s egyúttal lemondott  valamennyi, a társaságban és annak érdekeltségeiben viselt pozíciójáról - közölte az OTP Bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján  kedden. A munkaviszony megszűnésével egyidejűleg Spéder Zoltán igazgatósági tagsága is megszűnt, ami azonban a testület  működőképességét nem befolyásolja.

Az OTP Bank stratégiai és pénzügyi divíziójának vezetésével 2007. január 15-ei  hatállyal Urbán Lászlót bízzák meg Spéder Zoltán távozását követően. Urbán Lászlót a szükséges engedélyek kézhezvételét követően a divízió élére vezérigazgató-helyettessé nevezik ki.

Spéder Zoltán 1991 óta volt tagja az OTP Bank igazgatóságának,  1995 júniusától alelnök, majd 1996. január 1-jétől a társaság  pénzügyi vezérigazgató-helyettese. Közel 20 éves szakmai pályafutása  döntően az OTP Bankhoz kapcsolódik. A bejelentésből nem világlik ki, hogy Spéder más cégnél, banknál, illetve területen a közeljövőben folytatja-e üzleti pályafutását.

Spéder távozása váratlan és nem éppen kedvező fejlemény az OTP-nél. Csányi Sándor bankvezér ugyanis lényegében a jobbkezét veszti el Spéderrel, aki mellette a legnagyobb hatalmú OTP-vezető volt, és szakmailag talán a legkomolyabb támasza. Spéder távozásával meggyengül az OTP vezérkara, amelynek a bankfelvásárlások nyomán külföldön, a növekvő piaci versenyben pedig belföldön lesz minden korábbinál nehezebb feladata. Spéder bejelentése ugyanakkor Csányi számára nem lehet váratlan, hiszen már ki is nevezték utódját, aki igazi "húzónév", és szakmai kvalitásai alapján képes lehet pótolni Spédert.

Urbán László szakmai közgazdász, a pénzügyi szektorban 1995-től  tevékenykedik. Dolgozott Washingtonban a World Bank munkatársaként,  majd az ABN-AMRO tervezési és controlling igazgatójaként. 1998-2000  között a Postabank üzleti vezérigazgató-helyettese, 2000-2005-ig a  Citigroup New York globális termékfejlesztésekért felelős vezetője. 2005-től a Magyar Nemzeti Bank igazgatója, az általános titkárság  vezetője. A szikár szakmai életrajz és karrier mögött azonban mozgalmas másik rejlik. Urbán ugyanis a Fidesz meghatározó gazdaságpolitikusa volt, és az Orbán-kormány megalakulásakor nem sok hiányzott ahhoz, hogy ő foglalja el a pénzügyminiszteri bársonyszéket. A Fidesz-érában szerepet kapott a Princz Gábor utáni Postabank rendbetételében, majd külföldre ment dolgozni. Neve itthon legközelebb akkor került szóba, amikor Rejtő E. Tibor K&H-vezér utódját keresték. Ebből végül nem lett semmi, de Urbán 2005-ben csendben hazatért, és a Magyar Nemzeti Bankban kapott igazgatói állást. Abban a jegybankban, amelyet az egykori Fidesz pénzügyminiszter, Járai Zsigmond irányít. Az a Járai, aki azt követően lett pénzügyminiszeter, hogy Urbán végül mégsem lett az.

Azt sejteni lehetett, hogy Urbán nem az MNB-ben fog megöregedni, de arra senki sem számíthatott, hogy átveheti Csányi legfontosabb emberének helyét az OTP-ben.

A személyi váltás után az OTP azt is bejelnette, hogy új szervezeti és működési rendet vezet be, főként azért, hogy a régióban összevásárolt bankokból kialakuló csoportot hatékonyan tudja irányítani, és a vállalatcsoport egységes üzletpolitikát valósítson meg. Az OTP Bank kilenc országban (Magyarország, Bulgária,  Horvátország, Montenegró, Oroszország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna) jelen lévő csoporttá vált, amely 11 milliónál több ügyfelet szolgál ki több mint 1250 bankfiókon és az elektronikus csatornákon keresztül. 

A külföldi leánybankok irányításában két fő elemből álló modellt alkalmaz. Az egyes országokban a helyi menedzsmenttagokon kívül egy-egy OTP banki vezető (felügyelő bizottsági vagy igazgatósági elnökként) felelős a tulajdonosi irányításáért. Emellett 2007-től minden egyes divízió bankcsoportszinten felelős az adott szakterület teljesítményéért, szakmai irányításáért. Ez azt jelenti, hogy a sikert ígérő termékeket,  szolgáltatásokat, folyamatszervezési eljárásokat a csoport egységesen alkalmazza, függetlenül attól, hogy az adott megoldás az anyabanktól vagy valamelyik leánybanktól  származik. Koncentráltan történik a kockázatkezelés, a hálózatfejlesztés, a treasury tevékenység egy része, egyebek mellett a likviditásmenedzselés, valamint központi kontroll alá kerül a nagyhitelek engedélyezése és a jelentősebb beruházások jóváhagyása  is.
(NOL)

Spéder Zoltán
Spéder Zoltán
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.