Kupa Mihály visszavonul

Kupa Mihály, a Centrum párt elnöke bejelentette: abbahagyja a politizálást. Bár a "bruttósítás" tette országosan ismert közszereplővé, ő mindvégig "nettó" szakember maradt. Talán ezért is száll most ki.

 

 

 

A népnyelv a mai napig leggyakrabban "a magyar adórendszer atyjaként" emlegeti Kupa Mihályt, aki most bejelentette: nem indul újra a Centrum párt elnöki posztjáért, elege van, kiszáll a politikából.

Kupa Mihály 1984-től pénzügyminisztériumi főosztályvezetőként, majd '88-tól a költségvetési reformbizottság titkárságvezetőjeként dolgozott - ebből eredően ő lett a Grósz-kormány adóreformjának főkommunikátora 1987-88-ban. Didaktikus televíziós előadásaiból egy ország értette meg akkoriban a személyi jövedelemadózás és az általános forgalmi adó mibenlétét, valamint a "fölbruttósítás" fortélyait.

A rendszerváltás után, 1990 decemberében aztán az Antall-kormány pénzügyi tárcáját vette át. Szakértőként az MDF-be nem lépett be (bár a következő évben az MDF támogatásával képviselő lett). Ekkor kapta második "eposzi jelzőjét": ő lett az Antall-kabinet legnépszerűbb tagja. Ami, ha belegondolunk, valóságos bravúr egy pénzügyminisztertől. (Igaz, az MDF-ből való korabeli össztársadalmi kiábrándulás is komoly szerepet játszhatott ebben.) '93-ban az azóta elhunyt Szabó Iván váltotta e poszton, Kupa pedig '94-ben már függetlenként indult az országgyűlési választásokon. Bejutott, és egészen 2002-ig pártonkívüli képviselőként dolgozott a törvényhozásban.

A 2002-es választási kampányban már a Magyar Demokrata Néppártot (MDNP) és a Vállalkozók Pártját is integráló Centrum párt alapító-vezetőjeként korteskedett. A friss formáció a középpárti arculatnak köszönhetően 3,9 százalékot ért el ekkor. A viszonylagos (és meglepő) siker után a Centrum a második fordulóra testületileg visszaléptette jelöltjeit az MSZP- SZDSZ javára - aminek következtében gyakorlatilag rögtön el is váltak az MDNP és a Centrum útjai. A jobboldal ezt azóta sem bocsátotta meg Kupának, sőt, egyenesen az MSZP beépített emberének titulálták. (A 2002-es választások két fordulója között Kupa Mihály elfogadta Göncz Árpád meghívását egy közös csevelyre Kuncze Gáborral és Medgyessy Péterrel - ez is olaj volt a tűzre.)

A Centrum vezetése 2006-ra jószerével Kupa bizalmasi körére szűkült. A legutóbbi választásokon nem is sikerült megismételni a négy évvel korábbi eredményt; fél százalékot sem értek el. A most leköszönő pártelnök azonban széles körű ismertsége okán a mai napig gyakori vendége a politikai háttérműsoroknak, afféle "szakkommentátorként" kérdezik az ország gazdaságáról. Talán ugyanazért, amiért most már nem volt képes sikerre vinni a Centrumot: mindig is nyersen, szókimondóan fogalmazott, nemritkán köznapi stílusban. Visszavonulásával egy 65 éves, ahogyan egyszer önmagát jellemezte: "liberális plebejus" távozik most a közéletből.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.