A vasárnapi Naplóban a mohácsi komptragédiáról készült kötelező riport után a teljes felszabadultság lesz az úr, Sváby a régi. Biztos büszke is: magyar tévéműsorban az övé előtt soha ennyiszer nem hangzott még el a pöcs szó. Nem számoltam, de az ajánlókkal együtt lehetett úgy kétszáz - kétszáz pöcs, szépen, begyakoroltan kiejtve.

A szó használatában nincs sok kivetnivaló, a négybetűsökkel már alsósok is célzottan képesek operálni, nem ettől lesz prosztó a produktum. És ne legyünk igazságtalanok, látszólag igazán nem öncélú pöcsölés folyik a műsorban, szórakoztatva vagyunk, kvázi közszolgálatilag ráadásul, hiszen végre fény derül a millióknak álmatlan éjszakákat okozó kérdésre: tényleg elhangzott-e majdnem harminc éve az a bizonyos, mondat Anett Pötzschről, a nyolcvanas évek NDK-s korcsolyabajnokáról. (Hátha valaki már nem emlékszik a ki tudja, miért éppen most elővett városi legendára, miszerint élő adásban hangzott el: "Hogy megnőtt a kis Pötzsch, mióta Jutta Müller vette kézbe!") Helyesebben hát nem derül fény semmire: az egyik hírbe hozott kommentátor, Gyulai István halott, így gyermekei tagadják, hogy ezt mondta volna, Vitray Tamás szintúgy, az ebből kabarétréfát kreáló Selmeczi Tibor viszont esküszik rá, hogy márpedig de. Tehát nagyjából ugyanott tartunk, mint a műsor előtt. Akkor meg?

Azt Sváby is tudja, merthogy ezzel kezdi a felkonfját, hogy nincs nagyobb bunkóság, mint valakinek a nevével viccelődni, de hát mit csináljunk, folytatja, ha egy-egy furcsa név hallatán olyan jókat lehet nevetni, mint talán semmi máson. S azonmód fülig szalad az ő szája is. Aztán úgy marad.

Ha valaki tudja, elismeri, hogy bunkó, akkor miért bunkó? Mert az vicces? Tegyük fel, hogy az. Legitimálja-e ezt a vicces tahóságot, hogy a szóban forgó korcsolyás nem magyar? Hogy nem fog rajta röhögni másnap a csemegepultos, mikor húsz deka gépsonkáért áll sorba? Merjen-e ezek után képernyőre kerülni Sváby András?

A riport egyetlen pozitív hozadéka Vitraynak egy ostoba korszak bornírt álszemérmét leleplező sportzsurnál-tényfeltárása: bizony, annak idején át kellett keresztelni a szalonképtelen nevű sportolókat, így járt Pinajeva, Gaezzi és a többiek is.

De ezután következik még a legkínosabb pillanat. Néhány - az amúgy sikeres korcsolyatréner otthonában és az egyik edzésén rögzített - alibi képsor után végre a bajnok számára is kiderül, miért utazott nyolcszáz kilométert egy magyar forgatócsoport: elárulják neki, mit jelent a neve kiejtve magyarul. A negyedórás borzalmat egy kínban fogant mosoly rekeszti be, valamint egy kérdés: de hát ez a nevem, most mit csináljak?

Tényleg, mit?

Semmit, Frau Pötzsch, önnek nincs dolga ezzel. Mert igaz, nálunk évek óta kegyeden vihog, akinek erre gusztusa támad, de Chemnitzben szerencsére nem fogható az obskúrus TV2 nem kevésbé obskúrus Naplója. Ellenkező esetben égne a pofánk rendesen.