Kérdéses a tévédíj beszedése

Az adóhatóság egyelőre még nem döntött a televízió üzemben tartási díj megfizetésének módjáról, pedig áprilistól a szállodáktól és a vendéglátó-ipari egységektől díjat kell beszednie ezen a címen - tudta meg a Pénzügyminisztériumban az MTI.

Televízió üzemben tartási díjat a lakosságnak továbbra sem kell fizetnie, ugyanakkor áprilistól a szállodáktól és éttermektől már csak részben vállalja át a díjat az állam, így meg kell fizetniük annak hatvan százalékát. A kedvezmény - a hivatalos indoklás szerint - a továbbiakban azért jár, mert a szállodák kihasználtsága átlagosan 60 százalékos, így csak a vendégek által valóban használt tévék után kell díjat fizetni. Egy televízió után havonta így 1741 forintot fizetnek majd a szállodák és a vendéglők - bár ez utóbbiak 40 százalékos kedvezményének okáról egyelőre nem tudni semmit. (A törvényben meghatározott díj havi 967 forint, ennek háromszorosát kell fizetniük a vendéglátó-ipari egységeknek, amiből lejön a kedvezmény). A mentességgel 400 millió forintos bevételtől esnek el a közszolgálati médiumok - az üzemben tartási díjból származó bevétel ugyanis őket, illetve a Műsor-szolgáltatási Alapot illeti meg.

A televíziókészülékek után kivetett üzemben tartási díjat az állam 2002 óta teljes mértékben átvállalta valamennyi üzemeltetőtől. Az idei költségvetésben a kormány 25,6 milliárd forintot tervezett az állam által átvállalt díjakra, csakúgy, mint tavaly.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.