Őssejtek magzatvízből

Magzatvízből csaknem ugyanolyan sokoldalú őssejteket nyertek ki amerikai kutatók, mint embriókból, ami elkerülhetővé teheti a vitát a kísérletek során használt embriók megsemmisítéséről. A Vatikán üdvözölte a felfedezést.

Az eredmény az észak-carolinai Wake Forest University kutatóinak köszönhető. A tudósok oly módon tudtak kinyerni őssejteket a magzatvízből, hogy sem az anya, sem a magzat egészsége nem károsodott. Ezekből a sejtekből különböző típusú szöveteket, így izom-, csont-, zsír-, véredény-, ideg- és májszövetet tudtak előállítani laboratóriumi körülmények között. Álláspontjuk szerint a placenta és a magzatvíz új forrása lehet az őssejteknek, amelyekből a tudósok egy napon - reményeik szerint - gyógyszert tudnak maj előállítani.

Athony Atala, a kutatás vezetője, a Wake Forest University orvostudományi karának tanára és munkatársai a Nature Biotechnology című folyóiratban ismertették hétéves munkájuk eredményét.

Az embrionális őssejtekhez hasonlóan a magzatvízből kinyert őssejtek is jól fejlődnek laboratóriumi körülmények között éveken át, miközben a normális, úgynevezett szomatikus sejtek bizonyos idő után elpusztulnak. A magzatvízből származó őssejtek gyorsabban fejlődnek, mint az embriókból kinyertek.

Egereken elvégzett kísérletek igazolják például, hogy a magzatvízből származó őssejteket fel lehet használni károsodott agyszövetek pótlására. "Reményeink szerint ezek a sejtek értékes forrásául szolgálnak szövetpótláshoz és megtervezett szervek előállításához" - mondta Atala, hozzátéve, hogy egy, a magzatvízből nyert őssejtek százezer mintájából álló bank elméletileg "lefedné" az amerikai lakosság 99 százalékát, egy esetleges transzplantáció esetén genetikailag tökéletes találatot biztosítana.

A tudósok ugyanakkor jelezték, hogy még nem tudják pontosan megmondani, hány különböző típusú szövetet tudnak létrehozni a magzatvízből kinyert őssejtekből. Még az előzetes humán kísérletek elvégzése is több év távolságra van egyelőre.

George Daley, a Harvard egyetem őssejtkutatója kiemelte, hogy a kutatás eredményeként egy napon a szülők lefagyasztathatnak magzatvízből származó őssejteket, s így nem kell attól félniük, hogy esetleg megbetegedő gyermekük immunrendszere kitaszítja a szövetek pótlására szolgáló anyagot. Mindazonáltal ez a felfedezés nem helyettesítheti a humán embriókból kinyert őssejtekkel végzett kutatást - hangoztatta Daley.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.