Guantánamo: globális Amnesty-akciósorozat az ötödik évfordulón

Látványos tiltakozó akciósorozatot szervez világszerte a következő napokban az Amnesty International, abból az alkalomból, hogy öt éve érkeztek a terror elleni harc jegyében foglyul ejtett első őrizetesek az Egyesült Államok guantánamói börtöntáborába.

A világ legnagyobb emberi jogi szervezetének hétfői londoni ismertetése szerint csütörtökön az amerikai legfelsőbb bíróság washingtoni épületének lépcsőjén lesz tüntetés. Ugyanaznap New Yorkban tartanak az AI szervezésében virrasztást és imanapot Guantánamo bezárásáért.

Londonban, szintén csütörtökön, az amerikai nagykövetség előtt több száz, narancsszínű guantánamói börtönuniformisba öltözött "fogoly" térdel majd a táborban alkalmazott "stresszpozícióban", kutyák és egyenruhába öltözött "amerikai őrök" felügyelete alatt.

A madridi amerikai nagykövetségen útmutatót adnak át az emberi jogi csoport tisztviselői, "Hogyan kell bezárni Guantánamót" címmel, a bezárást követelő, 120 ezer ember által aláírt petíció kíséretében.

Róma központi terén narancsszínű ruhába öltözött, ketrecbe zárt aktivisták tiltakoznak aznap, "őreikkel" együtt, miközben olasz közéleti személyiségek olvasnak fel részleteket guantánamói őrizetesek beszámolóiból.

Tiltakozó rendezvényeket szervez szerdára és csütörtökre Izraelben és Japánban is az Amnesty International.

A londoni székhelyű csoport évek óta kampányol a guantánamói börtöntábor ellen, amelynek létét időről időre súlyosan elítélő nyilatkozatokban és jelentésekben bélyegzi meg.

Az AI egy tavaly szeptemberi jelentésében például az állt, hogy a tábor foglyainak túlnyomó többségét az amerikaiakkal szövetséges afgán gerillák vagy pakisztániak fogták el és adták át az amerikai hadseregnek, több ezer dollár fejpénz ellenében; a terrorgyanúsítottak elleni vadászat így gyakorlatilag emberkereskedelemmé fajult.

A több ezer dolláros jutalmak felajánlásának gyakorlata illegális fogva tartást és emberek erőszakkal történt eltüntetését eredményezte. Fejvadászok - köztük gyakran rendőrök - sokszor találomra ejtettek foglyul különböző nemzetiségű embereket, és eladták őket az Egyesült Államoknak - állt az Amnesty International tavaly őszi vizsgálati jelentésében.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.