Puskás miatt sem tesz kivételt a városháza

Hiába szeretné Kispest, a Bozsik Stadionhoz vezető utca nem kaphatja meg Puskás Ferenc nevét. A főváros még az ő kedvéért sem tenne kivételt azon szabály alól, miszerint valakiről csak halála után negyedszázaddal lehet közterületet elnevezni.


Nem lesz Kispesten Puskás Ferenc utca, a főváros a nemrégiben elhunyt labdarúgó kedvéért sem tenne kivételt azon szabály alól, amely szerint Budapesten csak a halála után negyedszázaddal lehet bárkiről közterületet elnevezni. A kispesti önkormányzat már korábban döntött arról, hogy a városrészben a Bozsik Stadion melletti Új temető utcát keresztelnék át Puskás Ferenc utcára. A főpolgármesteri kabinetértekezlet hétfői ülésén első körben nem támogatta a kerület kérését. Nyáry Krisztián, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója lapunknak ezt azzal indokolta, hogy a főváros szerint, ha kivételt tesznek a 25 éves moratóriumról szóló szabály alól, az lavinát indítana el. A városháza éppen ezért inkább azt javasolja, hogy a Stadionok metróállomást hívják inkább Puskás Ferenc Stadion megállónak. 

A főváros hatályos, 1989-ben született utcanévadási rendelete szerint „személyről utcát elnevezni halála után, legalább 25 év elmúltával lehet”. A rendelet szerint ha egy közterület nevet kap, onnantól kezdve tíz éven át nincs helye átkeresztelésnek – mondta lapunknak Mészáros György, utcanévszakértő. A szakember szerint még Puskás Ferenc kedvéért sem szabad felmentést adni a szabály alól, mert kezelhetetlen névadási hullámot indítana el.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.