Leállt az orosz olajszállítás Magyarországra

Hétfő estétől nem érkezik Magyarországra orosz olaj a Barátság-vezetéken. Először a fehérorosz vezetéküzemeltető nem pumpál olajat a Barátságba, majd erre válaszul már Oroszország sem küldött olajat a vezetéken. A magyar készletek három hónapra elegendőek. A magyar Külügyminisztérium az ügy kapcsán délután behívatta az orosz és fehérorosz nagykövetet.

Hétfőn a Barátság-vezetéken megszűntek a Magyarországra irányuló kőolajszállítások. Egy időre már vasárnap leálltak a Magyarországra irányuló orosz olajszállítások; ezután hétfőn a Barátság-vezetéken a szükséges mennyiségnek csupán a fele érkezett, estére pedig elfogyott a nafta a csőből. Délután Kóka János gazdasági miniszter tárgyalásokat folytatott a magyarországi olajfinomításokat végző Mol vezetőivel és a  kőolajellátás biztonságáért felelős szakemberekkel. Ezt követően kijelentette: a kialakult helyzet ellenére a hazai olajfinomítás hosszú távon is biztosított. Magyarországnak több mint kilencven napra elegendő olajtartalékai vannak; amennyiben az ellátási bizonytalanságok huszonnégy órán belül nem szűnnek meg, intézkedni fog ennek felszabadításáról, erről már megegyezett a készletező szövetséggel. A Mol pedig úgy véli, hogy a jelenlegi állapot nem hat ki negatívan az üzemanyagárakra. (Szerdától még csökkennek is az árak a kutaknál.) A Mol technikai tartalékaiból pótolható kezdetben az az olajmennyiség, amely az orosz-fehérorosz olajvita miatti leállás következtében nem érkezik meg. A gazdasági miniszter nyomatékosan aláhúzta, hogy Magyarországon sem a kőolajszármazékok ellátásában, sem a gázellátásban nem kell  fennakadásokra számítani. Ezt Hernádi Zsolt, a Mol jelenlévő elnöke is megerősítette.

A Mol délután jelentette be, hogy a Barátság-vezetéken keresztül a magyar határra pillanatnyilag csökkentett kapacitással érkezik kőolaj. Partnerei információi alapján a koradélutáni órákban leállt a Fehéroroszország felől Ukrajnába tartó kőolajszállítás. Az ukrajnai tranzitkészletek délután elfogytak, így estére leállt a szállítás Magyarországra is.

A kialakult helyzet miatt Oroszország leállította szállításait a Fehéroroszországon át haladó Barátság-vezetéken át, és az orosz cégek vis maiorral, vagyis előre  láthatatlan kényszerhelyzettel indokolják az európai vállalatokkal (köztük a magyar Mollal) szembeni szerződéses kötelezettségeik  elmulasztását - jelentette be az orosz gazdasági miniszterhelyettese hétfőn este. Andrej Saronov hangsúlyozta, hogy elsőként Fehéroroszország állította le a területén áthaladó orosz olajszállításokat, és ekkor állt be a vis maior esete. Ezután viszont már az orosz fél is  leállította a szállításait a területéről Fehéroroszországba, mivel a tranzit lehetetlenné vált - fejtette ki az Interfax szerint. A vis maiorra való hivatkozás lehetővé teszi a szállítások  ideiglenes felfüggesztését és két hónapon belüli felújításukat a szerződések megszegése nélkül - jegyezték meg moszkvai megfigyelők. 

A Mol saját tartalékai lehetővé teszik, hogy a százhalombattai finomító tovább üzemeljen. A társaság a működés folyamatossága érdekében megkezdte az egyeztetést a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetséggel (MSZKSZ) a stratégiai készletek esetleges felszabadításáról. Az MSZKSZ több mint kilencven napos készlettel rendelkezik kőolajból és  kőolaj termékekből. A készletek felszabadítása fölötti rendelkezés a  gazdasági és közlekedési miniszter hatáskörébe tartozik.

Bár szakértői nem tartják valószínűnek a szállítások gondok elhúzódását, a több mint 90 napos tartalék lehetővé teszi, hogy a  Mol akár az Adria vezetéken keresztül történő kőolajimportra is felkészüljön. Tekintettel arra, hogy a kőolaj-szállítási gondok több  országot is érintenek (Németország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Ukrajna), az érintett magyarországi szervezetek felvették a kapcsolatot külföldi partnereikkel a további lépések  összehangolása érdekében.

Az Európai Unió Energia Bizottságának legfrissebb, október végi  közlése szerint a különböző olajipari termékekből átlagosan 110  napos készlettel rendelkezik Magyarország, ezen belül fűtőolajból 208 napra elegendő a készlet, benzinből 102 napra, diesel olajból  pedig 91 napra - mondta Barta Judit. A GKI Energiakutató Kft.  ügyvezetője hozzátette azt is, hogy az EU-ba belépő 10 új tag közül csak Magyarország teljesíti a 90 napos készletezési előírást, Csehország, Szlovákia és Lengyelország nem, igaz egyes országok átmeneti  mentességet kaptak 2007 végéig a készletfeltöltésre. Az EU régi 15 tagjának átlagos készletszintje 121 nap volt október végén.

A kőolajszállítás leállása időjárási, karbantartási és ütemezési  okok miatt egy-két napra jónéhányszor előfordult már az elmúlt  évtizedekben, így aggodalomra nincs ok - közölte Tóth József, az  MSZKSZ alelnöke.

Az MTI által megkérdezett szakértők úgy fogalmaztak, hogy néhány  napos szállítási kimaradás még nem okoz gondot, ha ez egy héten  túlnyúlik, akkor el lehet gondolkodni  az Adria olajvezetéken  keresztül történő importról, amelynek esetén a Rijekába érkező tankerekből kell a vezetékbe pumpálni az olajat. De ilyen hosszú szállítási leállásra még nem volt példa - mondta Barta Judit, a GKI Energiakutató ügyvezetője.

Magyarország Ukrajnán át, a Druzsbának a fehéroroszországi Mazirnál délre forduló ágán kapja az orosz olajat Szlovákiával és Csehországgal együtt. A Mol szinte a teljes olajimportját a Druzsbán  keresztül bonyolítja, évi nyolcmillió tonnát vásárolva Magyarország és 5,5 milliót Szlovákia számára. A Mol importjából hatmillió tonnát végső soron átterelhetne a készenlétben lévő Adria-vezetékre. A Mol 2005 elején ötéves szerződést kötött az orosz piacvezető  LUKoillal évi ötmillió tonna olaj szállítására. Ez a szerződés tehát a Mol vásárlásainak nem egészen 40 százalékát fedezi és három év múlva lejár. A Mol szóvivője azt mondta, hogy más orosz cégekkel is  vannak hosszú távú szerződéseik, s ezek együttesen lefedik a vásárlásaik zömét.

A Barátság kõolajvezeték
A Barátság kõolajvezeték
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.