"Isteni asztaltársaság"
Ám ez a kudarc kivétel, amely inkább a napjainkban érvényesülő szabályszerűségeket erősíti. Változatlanul nem tudjuk, hogy van-e isten, de a XXI. században is meglepően nagy kereslet mutatkozik rá. Az istent - bármilyen sokfélét jelentsen is ez a fogalom - erre szakosodott szerveződések állítják elő. Nagyjából a felvilágosodás óta vallásnak nevezik ezeket, és ugyancsak a felvilágosodás óta használják a mai értelemben a tudomány fogalmát. Azelőtt magabiztosabban inkább tudásnak nevezték mindazt, amibe beletartozhatott az Olümposz szociológiája, a Pitagorasz-tétel vagy a bacchanáliák szokásrendje. Tegnapi fogalmaink szerint valláson leginkább a nagy vallási hagyományokat, ezek intézményrendszerét értjük, vezető csoportjuk - "a klérus" - esetleg felidézi bennünk a hatalmi küzdelmekben játszott szerepüket. A nyugati világban az ezredfordulóra, miközben a természettudomány, nyomában a technikai civilizáció elképesztő iramban fejlődik, visszaállt a ráció évszázadai előtti állapot: a vallás szerepek és működési módok - "vallás típusú társadalmi és kulturális mozgások" - sokaságává vált megint.
Ez utóbbit Máté-Tóth András, a szegedi bölcsészkar vallástudományi tanszékének vezetője fogalmazta így azon a konferencián, amelyet a tanszék fennállásának tizedik évfordulójára rendeztek. Vallás és természettudomány, vallás és tömegkultúra, vallások és vallásszerű jelenségek burjánzása - ilyenekről szóltak az előadások és a viták. "Isteni asztaltársaságba", az egyik vitafórumra meghívtak többek között egy lézerfizikust, meg egy genetikust is. A fizikus azt mondta, ő vallásos, de a laborban nincs ott az isten, nem is hiányzik. A genetikusról nem derült ki, hogy istenhívő-e, vagy ateista - de abban mindketten egyetértettek, hogy sem a biológia, sem a részecskefizika eredményei nem alkalmasak arra, hogy velük isten létét vagy nemlétét bizonyítani lehessen. A természettudósok egy része mégis ateista, más része hívő. A tudomány a részkérdésekre egyre eredményesebben keresi a választ - a részeredmények mögött azonban folyton újabb részkérdések tárulnak föl. Ez a megismerési folyamat ma sokak szemében elválik attól a másiktól, amely a lét nagy kérdéseire keresi a választ. A különbség abban áll, hogy az emberek egy része elfogadja e kettősséget, míg másokat zavar ez, mert úgy gondolkoznak, vagy lelki szükségleteik része, hogy az igazi megismerésnek koherensnek kell lennie, amelyben összhang van a rész és az egész, mondjuk, a mitokondriumok működéséről és a világ keletkezéséről birtokolt tudás között.
Magyarországon is - vizsgálatokkal igazolhatóan - van egyfajta vallási reneszánsz. Főként az úgynevezett kisegyházak közösségei gyarapodnak - méghozzá jellemzően a sikeres missziós tevékenység révén. Tagjaik többsége nem beleszületik a vallásba, hanem önként választja azt. Döntően a nagyvárosi fiatalok köréből érkezik az utánpótlás - a maradék falusi közösségek megtartó ereje még mindig viszonylag erős. Azok a vallások sikeresek, amelyek világos, másoktól könnyen megkülönböztethető profillal rendelkeznek, és a testi-lelki betegségekre gyógyulást kínálnak. Hasonló oka lehet a szcientológia egyház térhódításának: egyfajta hétköznapi problémamegoldó tréningre emlékeztet. "Az élettechnológia egyháza" - fogalmazta Máté-Tóth András. Ami máshonnan érkezett, itt módosul. A magyarországi - és a nyugat-európai - buddhista közösségek gyakorlatában az "isten nélküli" buddhizmus sokszor egyfajta nyugatias egyistenhitté módosul.
A tömegkultúra átveszi a vallások bizonyos funkcióit. A televíziós szappanoperák hasonlóan strukturálják a napot, mint például az esti mise. A reklámok nem önmagában árut hirdetnek, hanem egy életérzést: ha azt veszed, amit kínálunk, akkor te lehetsz a legszebb, a legtisztább, elkerülnek a betegségek - bekerülsz az üdvözültek közé. Egy wellnesshétvége testi-lelki megtisztulást jelent: megújulhatsz, más emberként hagyod el a szertartás helyszínét, mint ahogyan odamentél. Az idegenforgalom a zarándoklat modern változata, ahol a körítés - az engedélyezett kufárkodás - ugyanolyan fontos lesz, mint a szent helyeken való személyes megjelenés. Az intézményes vallások fennmaradásához is nélkülözhetetlen a tömegmédia: II. János Pál a katolikus egyház konzervatív vonalának megerősítésére használta fel azt a sztáradottságát, hogy személyes kisugárzása olyan kiválóan "átjött" a televízió képernyőjén.
A gazdag világban ma nagyon erős az élvezettartalmú, a jelenre koncentráló individualizmus, amely nem törődik a helyi társadalommal, a környezettel, egyáltalán a szélesebb értelemben vett jövővel. Újra óriásiak a különbségek, amelyek racionális magyarázata helyett - vesztettél a versenyben! - mítoszokba, "feelingekbe" menekülnek az emberek. Mindenki "egyéniség" szeretne lenni, ám kevesen képesek rá. Óriási azonban a kínálat pótlékokból: lehet választani a konzerv-világmagyarázatok, életmódutánzatok, diszkontkultúrák között.
A politika nem rest kiszolgálni azt a felismerést, hogy valami "ópium" mindig kell a népnek. A hit, a rajongás, a feltétel nélküli követés és alávetés igénye, továbbá ennek kihasználása a demokratikus rendszerekben is növekszik - párthovatartozástól függetlenül. A vallásosságnak, a vallás iránti szükségletnek e tágabb értelmében kutatták az egyik szomszéd országban az úgynevezett "vezérigényt". Az eredmények azt jelezték, hogy ismét nő a lelki szükséglet az "erős kezű vezető", az erős intézményrendszer, az egyneműség, a könnyen áttekinthetőség, egyszóval az átlagember "rendje" iránt.
Önjelölt messiásból mindig bőséges a kínálat - de figyelmeztető, ha a kereslet is növekszik rá.
