Téli harc a levelekért
Nem kell túl nagy tudás ahhoz, hogy segítsünk megbetegedett növényeinknek. Az egészséges, helyesen táplált zöldek általában képesek a gomba- és baktériumos betegségeket távol tartani. A rovarokkal nincs ilyen szerencsénk. Ha a szívogatók egyszer a lakásba kerültek, a kellemes melegben robbanásszerűen elterjednek. Ezért is fontos, hogy már az első észleléskor hamar és jól cselekedjünk.
Azokat a növényeket, amelyek a kertészetekből egészségesen kerültek a lakásba, viszonylag kevésféle rovar és betegség támadja meg. Ezért nem nehéz a bajt okozók néhány jellemző tünetét megtanulni és felismerni.
A rovarokkal aránylag egyszerűbb a helyzet, mert az egyedek felismerhetők, még akkor is, ha nem mozognak. Ehhez persze egy néhány száz forintért megvásárolható nagyítóra is szükség lehet. A jelenlétüket mutató első intő jel a ragacs. Ha a növény cserepének szélén, tálkáján, netán a lombja "árnyékában" ragadós anyagot találnak, vagy törölgetéskor a porrongy odaragad, akkor elő a nagyítóval, s ha szükséges, a zseblámpával. Kezdődhet a nyomozás. Érdemes a levelek fonákját, a törzs, az ágak, hajtások rejtett részeit alaposan szemügyre venni. A ragacsgyártó minden bizonnyal valamilyen tetű lesz.
Többféle, a növényeket dézsmáló tetű létezik. Közös tulajdonságuk, hogy picik. Legfeljebb néhány milliméteresre növekednek. Lehetnek kevesen, de borzasztó sokan is. Azzal okoznak nagy kárt, hogy főként a zsenge, fiatal részeken szívogatják a nedveket. Ilyenkor a növények fejlődése, növekedése lelassul. Anyagcseréjük olyan gyors, hogy cukros, ragadós váladékot bocsátanak ki magukból. Ez a lecsöpögő ragacs. A szabadban a tetvek egyfajta szimbiózisban élnek a hangyákkal, amelyek cukortermelésre használják őket, s ha szükséges, akkor növényről növényre hordják a példányokat. A lakásba újonnan bekerült fertőzött növényekkel érkezhetnek, vagy a parányok szárnyas egyedei berepülnek az ablakon, ajtón.
A parányi levéltetvek általában zöldszínűek, de vannak sárga, barnás, vörös és fekete fajok is. Ha csak kevés tetű van a lakásban, akkor elegendő védelem összeszedésük és a növény szappanos oldattal történő permetezése, de jó a piretrint tartalmazó porzószer is. Ha nagyobb a baj, akkor permetezhető vegyszerre van szükség. A boltokban kaphatók olyanok, amelyek közvetlenül vagy a növényekbe felszívódva fejtik ki hatásukat. Ez utóbbiak között akad, amelyik a fiú tetű nemzőkedvét szegi, így nem lesznek utódok. Más szerek étvágytalanságot okoznak.
A szobanövények legveszélyesebb kártevőjének, a pajzstetűnek találó az elnevezése. A leleményes állatka a legfeljebb két milliméteres szürke-barna pajzs alá bújik. A kemény, fényes, viasszerű levelű növényeket kedveli. Ha kevesen vannak, finoman le lehet vakargatni a növényről, s jöhet a szappanos permetezés. Ez elintézi a meglévő tojásokat. Ha sok száz pajzsot találtak, akkor a kertészeti boltban tanácsot és megfelelő vegyszert adnak. A viaszos pajzstetű még rokonánál is rafináltabb módszerrel próbálja túlélni a támadást. A szárak elágazásaira vagy a levelekre ragadt apró szöszök, vattacsomók alatt lapul meg. A pajzstetűhöz hasonlóan kell ellene védekezni, ha azonban a fertőzést követő 2-3 hónapon belül nem tűnik el, a többi növény érdekében jobb, ha a megtámadott példány távozik a lakásból.
A tetvek népes családjának egyik büszkesége lehet a takácsatka. Ha finom, pókhálószerű szövedéket találnak a hajtáscsúcsokon vagy a levelek között, biztosak lehetnek abban, hogy megérkeztek a takácsatkák. Míg a korábban felsorolt tetűrokonság a meleg, páradús környezetet kedveli, addig a takácsatka a száraz, meleg, sőt a huzatos helyeken is nagyon jól elvan. Aki nem kedveli a radikális rovarölő szereket, bíbelődhet környezetbarát módszerekkel is. Ez azonban nem változtat a lényegen: a takácsatkát meg kell fojtani. Mindenekelőtt kézzel el kell távolítani azt, amit lehet, ezután a növényt "fejjel", zölddel lefelé langyosvizes vödörbe kell meríteni. Ez eltarthat órákig is. Ha ez sem volt elég a takácsatkáknak, akkor néhány napos bezacskózás következik. Nejlonzacskót kell a növényre húzni, s légmentesen elkötni. A szaunát a növény általában túléli.
A tetvek elleni védekezéshez képest az üvegházi molytetű eltávolítása semmiség. A fehér minilepkék a száraz helyeket kedvelik, a hajtáscsúcsokat szopogatják. Ha a növényt megütögetik, mintha valami kis fehér ugrálna. Rövid szárnyalással repkednek, nagyító alatt jól felismerhetők. A kertészeti boltokban sárga, ragadós lapok kaphatók, ezeket lehet apró csíkokra vágva a növényre lógatni, vagy kis vitorlaként hurkapálcikára tűzni, és a földbe dugni - a parányi lepkék felragadnak rá. Az utánpótlást jelentő lárvák ellen már nehezebb a védekezés.
A jövő héten a száradást, pusztulást okozó betegségekről írunk.
