Megmaradhat a svábhegyi gyermekklinika

Az egészségügyi miniszter ígéretet tett a Svábhegyi Országos Gyermekallergológiai és Fejlődésneurológiai Intézet egyben maradására, amelyet az intézmény közalkalmazotti tanácsa örvendetesnek tart.


A közalkalmazotti tanács elnöke csütörtökön kiadott közleménye szerint a szakminiszter ígéretet tett arra, hogy az intézet - az általuk ajánlott szűkített keretek között -, mint a gyermek-allergológia és pulmonológia egyedülálló országos szakmai centruma, egyben marad. Stéger Gabriella elmondta,, hogy a miniszter ezt az ígéretet személyesen az intézmény igazgatójának tette, még decemberben, amikor látogatást tett az intézetben.

"Ez a nyitottság a javaslataink iránt igen örvendetes, mert jó esélyt ad a további szakmai párbeszédre, egyeztetésre is, egyben maradásunk mellett a helyben maradásunkkal kapcsolatban is, melyet éppoly fontosnak tartunk" - olvasható a közleményben.    

A tüdőbetegeknek indokolt jó levegő mellett gazdaságossági számításaik is azt támasztják alá, hogy a gyermekpulmonológiai, allergológiai országos centrum a Svábhegyen maradhasson. Ezzel kapcsolatban független szakértői vizsgálatot is kértek annak alátámasztására, hogy az intézetet a leginkább költséghatékony módon a Svábhegyen lehet működtetni, a már kialakított, megfelelő épületekben. A nagy értékű műszerek miatt a költöztetés aránytalanul magas költségeivel anyagilag sem éri meg  másutt az újrakezdés, az építkezés. Az intézmény megszüntetése ellen december elején demonstráltak szülők és gyermekek. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.