Mikola: orvos és patikus nem tudja, mit tegyen

A kormányzat felelőtlen, szakmailag előkészítetlen reformjával káoszt teremt az egészségügyben - mondta Mikola István, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke.


Az egészségügyben év elején életbe lépő változásokkal kapcsolatban a politikus elmondta, hogy a betegek nem értik, mi történik, az orvos, a patikus nem tudja, mit kell csinálnia az új jogszabályok hatályba lépésével. Mint mondta, tavaly év végén rendkívüli gyorsasággal, kapkodva, átgondolatlanul, szakmaiatlanul, a civil társadalommal nem egyeztetve alkották meg a most életbe lépő jogszabályokat.

A politikus a változások közül kiemelte a gyógyszerek térítésmentességének megszűnését és a gyógyszerár-támogatási kulcsok csökkentését, amelyek pluszkiadást jelentenek a lakosság számára, utóbbi esetében például szerinte mintegy negyvenmilliárd forintot.

Az Orbán-kormány egészségügyi minisztere kitért arra, hogy a legolcsóbb készítmény felírására vonatkozó kötelezettség miatt a krónikus betegek esetében óriási szakmai terhet jelent a gyógyszerátállítás, amely tömeges kórházi befekvéseket fog eredményezni. Felhívta a figyelmet, hogy máig sem tudni, miként fog működni a vizitdíj. "Nem értjük, nem látjuk azt a szabályozást, aminek alapján ez végrehajtható lenne" - jegyezte meg.

Mikola István elmondta: a Fidesz kezdeményezi az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának rendkívüli összehívását és rendszeres ülésezését a következő parlamenti ülésszakot megelőzően is, hogy megtalálják azokat a megoldásokat, amelyek a betegek számára a biztonságos gyógyulást jelenthetik.

Beszélt arról is, hogy a Fidesz szerint a kormány végső célja az egészségbiztosítás privatizálása. "Ez most már egyértelműen látszik az egészségügyi miniszternek a fenyegető nyilatkozataiból, miszerint lemond, ha nem úgy történik az egészségbiztosítás több-biztosítós rendszerré alakítása, ahogy ő gondolja" - fogalmazott. Hozzátette: ennek az évnek ez lesz az igazi nagy témája.

Kérdésre válaszolva közölte: a leggyakrabban használt gyógyszerek vénykötelessé tételét nem indokolta a használatból következő egészségkárosodási kockázat. "Élünk a gyanúperrel, hogy a leggyakrabban használt gyógyszereknek a felíratása és az ehhez kötődő vizitdíjnak a beszedése a célja ennek a vénykötelessé tételnek" - mondta.

"A helyzet nem kaotikus"

Schvarcz Tibor, az egészségügyi bizottság szocialista alelnöke elmondta: örülnek, hogy a Fidesz visszatér a parlamenti keretek közé, és annak is, hogy a legnagyobb ellenzéki párt a végrehajtás folyamatában be szeretne kapcsolódni az egészségügyi reformba, szerinte ugyanis eddig abban reménykedtek, hogy az államfő nem írja alá a törvényeket. Megjegyezte, hogy amikor bizottsági szakaszban tárgyalták a törvényjavaslatokat, akkor a Fidesz "nem mutatott ilyen lelkesedést, mint most".

Mint mondta, kétségtelen, hogy a végrehajtási rendeletek tömege zúdult a szakmára minden egyes törvény kapcsán, ezért mindenképpen szükséges tájékoztatni ezekről a lakosságot, és az érintetteket. Hangsúlyozta: biztos, hogy nem könnyű a helyzet, de nem is kaotikus. Hozzátette: a házszabály szerint a rendkívüli bizottsági ülést az írásbeli kezdeményezés beadástól számított 8 napon belül kell összehívni.

 

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.