Az aggályok egyfelől amiatt vetődtek föl, hogy az egyetem elvégezte-e a posztgraduális képzés akkreditálását, másfelől pedig kérdés: Haraszthy László főiskolai diplomával jogosult volt-e a képzésben való részvételre. 

A helyzetet tisztázandó az államtitkár december 29-én lemondott, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ugyanakkor január elsejei hatállyal újra kinevezte őt szakállamtitkárrá. Közben a kormányfő átalakíttatta a vonatkozó jogszabályt (a szakirányú képzést törölték a feltételek közül), így aztán az év elejétől érvényes szabályok szerint Haraszthy – más felsőfokú végzettségei okán – már megfelel a szükséges követelményeknek. Vass János parlamenti képviselő érdeklődésünkre azt mondta: nem kíván nyilatkozni a konkrét ügyben, azt mindenesetre elfogadhatatlannak tartja, ha a jogszabályokat igazítják a kinevezendők végzettségéhez.

Az 1991-ben indult képzésnek Varga Zoltán professzor volt a szakmai felelőse. A professzor szerint a szakindítás akkori feltételeinek az egyetem eleget tett. A képzés szakmailag sikeresnek bizonyult, 1997-ben mégis megszűnt, a professzor úgy fogalmazott: a képzés folytatására 1997-ben nem adtak be akkreditációs kérelmet. Hozzátette: ez azonban nem érintheti a korábban megszerzett diplomák jogszerűségét. A professzor úgy látja, hogy itt egy – az akkori viszonyok hiányos ismeretén alapuló – álproblémáról van szó.A kormány nem volt ennyire biztos a dologban, és más lépéshez folyamodott, Haraszthy László pedig jogi úton kívánja rendezni ügyét az egyetemmel szemben.

Varga Zoltán: álproblémáról van szó

- A képzést az akkor (1982-2004 között) általam vezetett TTK Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék koordinálta, az Ökológiai Tanszék együttműködésével. A képzésnek én voltam a szakmai felelőse, az én aláírásom szerepel a hivatalos dokumentumokon.

- Meg tudja erősíteni, hogy ez egy hivatalosan elfogadott, engedélyezett posztgraduális képzés volt?

– Ennek igazolására szó szerint kell idéznem abból az 1996. október 28.-i keletű dokumentumból, amely a képzés akkori hivatalos akkreditációját készítette elő. „1989.-ben az akkori Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium illetékes főosztályvezetője felvetette, hogy szükséges volna egyrészt a környezet-és természetvédelmet oktató tanárok, másrészt a természetvédelem különböző helyi szerveinél dolgozó felsőfokú végzettségű személyek szakirányú természetvédelmi posztgraduális továbbképzése. Lehetőséget láttunk arra, hogy azokban a tanévekben, amikor nem indul agro-ökológus képzés, felváltva természetvédelmi-ökológus kurzusokat indíthassunk. Meghatároztuk, a KVM természetvédelmi főosztályával, ill. később ennek jogutódjaként, a KTM Természetvédelmi Hivatalával összhangban a képzés célját, a képzés tartalmát és összeállítottuk a képzés tantervi hálóját, amelyet 1990.-ben a Kari Tanács, majd az Egyetem Tanácsa is jóváhagyott (mellékletek). A képzés szakmai koordinálására a kezdeményező Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék kapott megbízást, így az 1991-92.-es tanévben a képzés megkezdődhetett.”

- Ön szerint mi lehet az oka annak, hogy parlamenti szinten fölmerült ennek az ellenkezője? Talán az, hogy a szak már nem létezik?

Mivel arról nincs tudomásom, hogy parlamenti szinten „ennek ellenkezője” mikor és milyen formában merült fel, ezért ennek az okát sem ismerem. Jóllehet ez a posztgraduális képzés eleinte szakmailag sikeresnek bizonyult, viszonylag rövid idő múlva megszűnt. Ennek több oka volt, amely ugyanebből a dokumentumból tűnik ki. „A természetvédelmi-ökológus posztgraduális képzést az 1991-1992.-es tanévben kezdtük meg, 12 fővel. A résztvevők zöme magas képzettségű szakember volt, egyikük már egyetemi (ELTE) természettudományi doktorátussal is rendelkezett, másoknak pedig tudományos közleményeik jelentek meg. Közülük 8 személy a KTM Természetvédelmi Hivatalának munkatársa, 2 pedig a WWF munkatársa volt, egy személy állatkertben, egy pedig erdőfelügyelőségen dolgozott. A továbbiakban az arány változott: az 1995.-ben végzett 11 fő közül már 8 fő közép- ill. általános iskolai tanár volt, s az 1995.-ben indult 21 fős csoport többsége (16 fő) szintén tanárként dolgozik, 4 fő pedig természetvédelmi munkakörben.” „Noha a képzés tartalmára és színvonalára vonatkozóan az eddig végzett két évfolyamtól kedvező visszajelzéseket kaptunk, és mi is egyértelműen kedvező tapasztalatokat szereztünk az eddig végzett jelöltek tanulmányi színvonalára és a természetvédelem ügye iránti elkötelezettségükre vonatkozóan, meglepőnek tartjuk azt, hogy e képzés eddig feltűnően kevés hivatalos elismerésben, anyagi és erkölcsi támogatásban részesült. Az itt tartott órák hivatalos oktatási terhelésünkben sem jelennek meg, holott ez az óratartással járó tényleges elfoglaltságon túl még speciális szakirányú elméleti és gyakorlati felkészülést is igényel.” „Tekintettel Tanszékeink megnövekedett alap-oktatási terhelésére és a megnövekedett nappali hallgatói létszámot is csak nehezen ellátni képes eszközparkjára és helyiség-ellátottságára, ezt a létszámot jelenleg tovább emelni már nem tudjuk, és új évfolyamokat is mindig csak egy-egy kimenő végzős csoport tanulmányainak befejezése után tudunk elindítani.” A fenti helyzetet még tetézte, hogy újraindult a levelező biológia szakos tanárképzés, ami miatt a képzésben részt vevő oktatók munkafeltételei gyakorlatilag ellehetetlenültek. Ennek következtében, noha ezt tartalmilag mindenben előkészítettük, a képzés folytatására 1997-ben nem adtunk be akkreditációs kérelmet, az ekkor kimenő évfolyammal a képzés – legalábbis egyelőre – megszűnt.

- Elképzelhető, hogy a szakot csak az indítás után tudták akkreditálni; a kérdés az, hogy ha ez így volt, akkor az egyetem elvégezte-e a képzés utólagos akkreditálását?

– A kérdésre mindenekelőtt azt kell válaszolnom, hogy a természetvédelmi ökológus képzés nem a mai felsőoktatási jogi keretek között indult! Amikor megindult, 1989-92 között az egész felsőoktatásnak, ezen belül a szakindításnak teljesen mások voltak a feltételei. Az akkori feltételeknek eleget tettünk. Abban az időben még nem volt B.Sc. és M.Sc. szint a felsőoktatásban. Amit ténylegesen össze tudok hasonlítani, és bizonyos dokumentumok alapján ezt mások is bármikor megtehetik, az a képzés szakmai tartalma és szintje. Meggyőződésem, és ezt a képzésben részt vevő oktatók (ld. a mellékelt dokumentum) szakmai elismertsége is garantálja, hogy ez a képzés a fentiek tekintetében megfelelt a jelenlegi (és egyben az európai) M.Sc. szintnek. Ezt annál is inkább állíthatom, mert pl. a múlt évben magam is részt vettem az Alpok-Adria Egyetem (Klagenfurt) és a Dél-Csehországi Egyetem közös szervezésében indított „Management of Protected Areas” EU-támogatású angol nyelvű nemzetközi M.Sc. képzésben, mint az Ökológia egyik előadója. Ami pedig bennünket illet, ma is ellenőrizhető a tantárgyi tematikák tartalma, az egyes tárgyak vizsgakérdései, és archiválva vannak a diplomadolgozatok is. Mint ahogy említettem, a körülmények kedvezőtlen alakulása miatt 1997.-ben nem adtunk be a képzés folytatására akkreditációs kérelmet, de ez nem érintheti a korábban megszerzett diplomák jogszerűségét. Ilymódon úgy látom, hogy itt valójában egy, az akkori viszonyok hiányos ismeretén alapuló ál-problémáról van szó. A diplomamunkák jegyzékéből kitűnik (ld. a mellékelt dokumentum), hogy a természetvédelmi-ökológus diplomát nálunk megszerzett személyek nem csekély része a hazai természetvédelem elismert dolgozója, az volt korábban is, és az ma is. A valódi problémát  – ha erről itt még egy-két mondatban szót ejthetek – abban látom, hogy természeti értékeink, természeti erőforrásaink megőrzése illetve fenntartható használata mindeddig nem kapott kellő figyelmet sem a korábbi, sem a jelenlegi kormányzati politikában. Ezért vált szükségessé az, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrhoz írott múlt év végi levelemben az alábbi gondolatokat fogalmaztam meg: „Stratégiai kérdéssé válik, hogy a természetvédelem szakmai irányítása és területi szervezete hogyan lesz képes megfelelni a jelentős összegű közösségi források révén jelentkező új kihívásoknak, és érvényesíteni a természetmegőrzés és a fenntarthatóság követelményeit az országos energiapolitikában, közlekedésfejlesztésben, honvédelemben, infrastrukturális fejlesztésekben, illetve legközvetlenebbül az agrár-környezetvédelmi programokban. Fejlődési pályánk akkor lehet valóban „fenntartható”, ha a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium stratégiai „zöldtárcává”, Természeti Erőforrások minisztériumává válik, ezen belül a hatékony természetvédelem kellő önállósággal és megfelelő szervezeti hálózattal rendelkező irányításával. Ehhez viszont az szükséges, hogy ne történjenek a természetvédelem korábban elért eredményeit megkérdőjelező döntések, ne csökkenhessen Nemzeti Parkjaink és más védett területeink védettségének szintje, továbbá a természetvédelem szakmai kérdéseinek megoldásában a Kormány minden eddiginél jobban támaszkodjék annak a széles és felkészült szakmai közösségnek, kutatói és oktatói háttérnek a tudására és ügyszeretetére, amely eddig is nagy mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a magyar természetvédelem Európa-szerte komoly megbecsülést vívott ki.” Szerintem a Parlamentben is erről kellene, hogy szó essék, ekkor lehetne „valóban más a politika”, ahogyan ezt Köztársaságunk Elnöke megfogalmazta.