Az üvegház(hatás)

Hihetünk még a feltámadásban? - teszi fel a kérdést Csordás Lajos a máig lakatlan Kálvin Center életre keltésével kapcsolatban (A Kálvin téri üvegkoporsó, november 24.). Szerintem nem. Hiába népesül be ugyanis a több ezer négyzetméternyi irodaterület a Kálvin téren, az már régen nem segítség - hiszen a tér agóniájának betetőzése, utolsó felvonása épp ennek a monstrumnak a fölépítése volt.

A Kálvin térre ráterpeszkedő, azt szó szerint agyonnyomó építmény a főváros vezetésének, a városépítési hatóságoknak a bűne. Ez a tér, amely nemcsak a IX. kerületieké, hanem az egész fővárosé, sőt az egész országé, emblematikusan hozzánőtt a magyar nemzet (újjá)születéséhez. Mindenki ismeri a közelben álló, akkor frissiben épített Nemzeti Múzeum valóságos és szimbolikus szerepét az 1848-as forradalom és szabadságharcban, s a Kálvin tér korabeli látképét a ma az Erzsébet téren látható Ybl tervezte Danubius-kúttal és a szintén reformkori építésű református templommal. A tágas, levegős, széles távlatokat nyitó tér a magyar szabadság méltó képi háttere. A BKV elődje, a BKVV (Budapesti Közúti Villamos Vaspálya Társaság) által 1889-ben épített első villamosvonal a Kálvin téren (akkor még Széna téren) haladt át. A kezdettől közlekedési csomópontként is működő tér harmonikus látványát a később emelt épületek megőrizték - Móricz 1936-ban megjelent Rab oroszlán című művének főhőse is rendre elgyönyörködik benne.

A térszűkítés a Korona Szálló 1990-es megépülésével kezdődött, amely a keleti irányból jövők szeme elől elzárta az egyetemi templom panorámáját. A tér fojtogató ereje azonban a XXI. században, az új irodaházzal vált érzékelhetővé - és elviselhetetlenné. Akár autóval hajt át az ember a téren, akár villamossal utazik, a bezártság, a légszomj még a bezárt villamoskocsiban is az utazás velejárója. Ha az üvegház egyszer benépesül, borítékolni lehet, hogy a megnövekedett néptömeg és autóforgalom ezt az üvegházhatást csak fokozza.

Nyilván mindenkinek megvan a maga alibije a Kálvin tér mai állapotához tevőlegesen hozzájárulók, engedélyező hivatalnokok és a passzív szereplők között. Érthetetlen, hogy a térről nyíló (!) Ráday utcát esztétikai és urbanisztikai szempontból kiváló, felkapott negyeddé tudta tenni az önkormányzat, ugyanakkor ez az igényesség a Kálvin térrel kapcsolatban nem működött. Hol voltak Budapest barátainak széles tömegei, a városképet szívükön viselők? A már megépült irodaházról Vargha Mihálynak és Boros Gézának az Élet és Irodalomban megjelent bírálatait érdemes csupán említeni. Ma persze a józan ész is azt kívánja: népesítsék be mielőbb a Kálvin téri üvegpalotát - ehhez hasonlatos elizélt palotából mintha feleslegünk lenne... Ennyire végzetes városfejlesztési döntés- és cselekvéssorozat, hja, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa idején semmiképp sem fordulhatott volna elő. Tegyük azért szóvá, hogy hasonló rontás ilyen akadálytalanul ne történhessék e szépséges város testén.

Bánhegyi Zsolt
Budapest

 

Túszul ejtve

Nem tudok egyetérteni azzal, hogy politikai pártok nem a pártálláspont szerint szavazó képviselőiket bírsággal sújtják. Ezt teszi most az MSZP: 100 ezer forint bírságot ró ki Jánosi Györgyre, mert az előre hozott nyugdíj kapcsán megszavazott egy fideszes módosító indítványt.

Egyetértek viszont azzal, ami A képviselői szabadság határai  címmel (december 20.) megjelent írásban olvasható: a bírságolás ellentétben áll a képviselői esküvel, amiben az is benne van, hogy lelkiismerete szerint és választói érdekében fog tevékenykedni. Ezt tette az az öt fideszes képviselő, amikor a kórháztörvény egyik pontjánál tartózkodott a szavazástól, mert a módosítás választóik érdekét védte (választókerületük kórháza bekerült a kiemelt intézmények sorába).

Jánosinak a pártállásponttal nem egyező szavazását el kell fogadni, mert lelkiismereti oka volt. Nem egyező szavazása nem jelenti azt, hogy nem ért egyet pártjának általános irányvonalával.

Lendvai Ildikó szerint bevett gyakorlat, hogy a képviselőcsoport engedélyezi az "elhajlást", de Jánosi nem jelezte előre a kiszavazást. Ezzel kapcsolatban felhívnám a frakcióvezető asszony figyelmét - ő akkor talán még gyerek sem volt - arra az 1947-es szocdem választási gyűlésre, amelyen az a Szalai Sándor volt a szónok, aki a két munkáspárt együttműködése mellett agitált. Erre bekiáltott valaki: ha Szalai elvtársnak ez a véleménye, akkor miért nem lép át a kommunista pártba? Mire Szalai: mert inkább vagyok egy kuplerájban, mint egy kaszárnyában.

Dr. Del Medico Imre
Budapest

 

 

Drága a biztonság

November 28-án egyik cikkük az építőiparral foglalkozott (Még hiányzik pár lépés), és a képszerkesztő illusztrációként beszerkesztett egy képet. Eddig rendben, a kép korrekt, éles, színes, témája - tetőfedők - illik a riportokhoz.

De. A tetőn öt munkást látunk, öten dolgoznak - mindenféle sisak vagy biztosítás nélkül. A dolog nem lep meg. Éppen egy építészeti témájú filmsorozaton dolgozom, és sok hasonló munkával a hátam mögött jól tudom, milyen nehéz akár egyetlen szabályos műveletet felvenni. Elérni, hogy legalább a felvétel idejére vegyenek fel sisakot vagy védőszemüveget, legyen biztonsági kötélzet vagy szabályosan rögzített állvány, nem könnyű. A melósok röhögnek, mintha mackó- vagy Mikulás-jelmezbe kéne bújniuk, a művezető az elveszett időért dühöng. Jobban járok, ha a kritikus részt kihagyom, levágom.

Egy építőmester beavat. Minden kellék a helyszínen: sisak, kesztyű, szemüveg - kötélzet és bilincsek. Sisakban dolgozni bizonyos munkáknál szinte lehetetlen, a kesztyűvel nehéz fogni. A kötél drága és időigényes a rögzítése, nehézkessé teszi a mozgást; ő maga, ahogy mondja, majdnem egy kötél áldozata lett. A biztonsági eszközöknek lejárati idejük van, ha raktárban hevertek évekig, akkor is ki kell dobni őket az avultsági idő után. Folyamatos beszerzésük még így, használat nélkül is óriási összegeket emészt föl. Állványok, pallók, védőkorlátok helyes kiépítése és rögzítése - temérdek idő és pénz, a szűk költségvetés nem bírja el. Becslése szerint anyagban és munkadíjban úgy 30% többletkiadást jelentene a szabályok betartása, amit a piac nem vesz tudomásul. Közben a hurok szorul, már az ellenőrökkel is nehéz, ők is félnek. A pénzt még elfogadják - 20-30 ezer zsebbe -, de szólnak, hogy visszajönnek, addigra legyen rendben a dolog. A zsebbe csúsztatott pénzek kitermelése külön téma.

A történetben senki nem szélhámos, gengszter, csak - szegény. Szegény a megrendelő - akár vállalkozó, akár csak lakni akar -, mert az építőipari árak világpiaciak. Szegény a kivitelező, mert kevés a munka, és jó lenne talpon maradni. Legszegényebb persze a melós, aki örül, ha másnap is hívják, akárhogy is.

Korábbi kép a Népszabadságból, ez is építkezés. Itt nem dolgoznak, fekszenek. Négyen, fekete fólia alatt.

Mayer Béla
producer, rendező