A debütáló német elnökséghez fokozott várakozások kapcsolódnak. Már-már túlzóak is, így a német külügyminiszter előre óva intett: senki ne várjon csodát. Eddig lényegében semmittevéssel telt el a "gondolkodási periódusnak" nevezett másfél év azóta, hogy Franciaországban és Hollandiában leszavazták az EU alkotmányos szerződését. Nagyon homályos, igen gyenge lábakon álló elképzelések vannak arra nézvést, hogyan lehet elmozdulni e politikai holtpontról. Az biztos, hogy a tavaszi francia elnökválasztásig sehogyan; a németek is legfeljebb júniusban tehetik le az asztalra a hozzávetőleges ütemtervet.

Párizs tehát májusig tetszhalott marad, s nem lehet sokat várni a főbb EU-politikákban egyébként is visszahúzódóbb Londontól sem. Megkezdődött a végső visszaszámlálás Blair távozása előtt. Az olaszokat a magyar szemmel nagyon is ismerős államháztartási problémák, belpolitikai nehézségek kötik le. Berlin akkor is egyedül maradna a nagyok közül a kormányrúdnál, ha történetesen nem neki jutna most ez a szerep.

Egyedül azonban nem megy, még az egy éve példás uniós rajtot vett Angela Merkellel sem. Az EU politikai szerkezete ahhoz gyenge, hogy az Európai Bizottság maga kormányozhasson, ahhoz viszont túl sok a tagállam, hogy bármelyikük magával tudja húzni a többi huszonhatot. Mivel az Európai Parlament jogköre messze nem éri el a tagállami kompetenciákat, másodhegedűs marad. Ki lehetne a német kancellár szövetséges partnere? Ségolene Royal? Nicolas Sarkozy? Két kérdőjel. Barroso? Hozzá képest még a maga elé motyogó Prodi is hiperaktív volt - mondja egy brüsszeli bennfentes.

Tennivaló persze lenne bőven - jórészt megint csak a tagállamokban. A közös pénz szlovén bevezetése elhomályosítja, hogy az euróövezet gazdasági aránya csökkent az idén az EU egészéhez képest. Recseg-ropog az agrártámogatási rendszer, a közös büdzsétorta legnagyobb szelete: Brüsszel legalább a ballasztoktól próbál megszabadulni (lásd a borfelesleget, a magyar kukoricát). A szolidaritás anyagi vonzataival általában is súlyos gondok lesznek - ez már a tavalyelőtti költségvetési vitákban jól látszott. A német, a holland, a svéd polgár még áldozott a görögnek, a portugálnak, nagyon húzta a szája szélét, amikor a magyar, a lengyel volt soron, a románnak, a bolgárnak már hátat fordít, a töröktől meg egyenesen elmenekülne. Ha nincs elég közös pénz, s belőle innovációs befektetés, akkor Európa a versenyképességben bottal ütheti Amerika és Ázsia nyomát. Márpedig ha senki nem "hat oda", úgy nincs elég.

Képzeljük el a következő sajtóhírt. "Los Angelestől New Yorkig amerikaiak százmilliói figyelik aggodalommal, hogy Dél-Dakota - amely januárban átvette az USA soros elnökségét - életet tud-e lehelni az amerikai alkotmányozási folyamatba. Arra is kíváncsiak, vajon két új tagállam csatlakozása megbéníthatja-e a szövetségi intézményrendszer működését." Európaira fordítva ez egyre kevésbé vicces.