„Amikor az arab és általában az iszlám világba exportálják a képviseleti demokrácia intézményeit, kiderül, hogy a fundamentalista és antidemokratikus erőknek sokkal nagyobb a támogatottságuk, mint akár a legborúlátóbb előrejelzésekben olvashattuk. A demokrácia az antidemokratikus erők kezére játszik” – állapítja meg szerkesztőségi cikkében az Il Corriere della Sera.

Képzeljük csak el, mennyire felháborodna a közvélemény, ha valamely európai országban a köztársasági elnök feloszlatná a parlamentet, mert nem az ő pártja nyert a választáson. A palesztin területeken pontosan ez történt. Mahmud Abbász, harci nevén Abu Mázen rendkívüli választást írt ki, mert az előzőt nem az ő szervezete, a Fatah nyerte, hanem a Hamász.

Mindenki, aki szívén viseli a palesztin demokrácia ügyét, az Egyesült Államoktól Izraelig, egyöntetű lelkesedéssel üdvözli a döntést. Meggyőződésük szerint ugyanis Abu Mázen azért folyamodik antidemokratikus megoldáshoz, hogy életben tartsa azt a csekély reményt, ami még a demokráciába vethető. Ezt nevezik demokratikus paradoxonnak.

Legnagyobb szabású megnyilvánulásának 1991-ben, Algériában lehettünk tanúi, amikor is a hadsereg államcsínnyel akadályozta meg a választás második fordulóját, miután az elsőben az antidemokratikus iszlamista párt, a FIS szerzett látványos vezetést. Felfüggesztették a demokráciát, hogy megmentsék a demokráciát. A Corriere szerint a nyugati lelkiismeret számára ennél a paradoxonnál nincs semmi fájdalmasabb.

Iránban a demokratikus népakarat Ahmadinezsád személyében a fanatizmus bajnokát, a demokrácia esküdt ellenségét emelte az elnöki székbe. A palesztinok is hasonlóképp döntöttek, amikor az iszlamista Hamászt juttatták parlamenti többséghez, és minden okunk megvan attól félni, hogy ha Libanonban a közeljövőben választást tartanak, a Hezbollah kerül hatalomra.

A polgárháború sújtotta Irakban és Afganisztánban az új demokratikus liturgia eddig más eredményt hozott, de csakis azért, mert a demokrácia igazi ellenségei bojkottálták a választást.

Az új demokrácia antidemokratikus eredményre vezet. És erre a kétségbeejtő paradoxonra a nyugatnak egyelőre nincs megnyugtató válasza. Jobb híján támogatja Abu Mázen döntését, és el sem gondolkodik azon, hogy a néhai Jasszer Arafat emberei mennyiben járultak hozzá önnön vereségükhöz. A palesztin pénzügyeket korrupciós rendszerben, gengsztermódszerekkel kezelték. Ők öntözték benzinnel a máglyát, amit a Hamász szikrája lángra gyújtott.

Most pedig antidemokratikus módszerekkel védelmezik a demokráciát. – Az a baj – írja a Corriere della Sera –, hogy ez a paradoxon túlságosan gyakran ismétlődik. Ideje volna értelmes következtetéseket levonni belőle.

Mahmud Abbasz