Még jó néhányszor bevilágíthatták a kameráknak a sebészetet, mire kiderült, hogy a kislány szervezete sajnos nem tudott élni a lehetőséggel. Néhány hét múlva újra élődonoros májátültetés. Ezúttal tényleg sikeres. A nyilvánosság teljes kizárásával. Hírzárlattal. Az örömben nem osztozhatott a közönség, csak egy konfliktusokkal terhelt szomorú előjátékban.

A magyar társadalom is úgy élheti meg, mintha óriási felhajtással valami különös orvosi kísérletre tolnák be az országot a műtőbe az egymással is veszekedő orvosok, miközben pedig végre a nagy baj utáni helyreállító beavatkozások lennének soron.

Az értelem pedig szinte állandó hírzárlatot kap.

Őszöd mindent szétzilált.

Azzal mindenképpen számolnia kellett Gyurcsány Ferencnek, hogy a "választás előtt csökkentem az áfát, utána emelem" politikája indulatokat szít, hogy az ígért uniós ezermilliárdok érkezése előtt a lakosságtól családonként visszakért évi ötven-hatvanezer forint ideig-óráig letörli a mosolyt az összes feléje forduló arcról is, de bízhatott abban, hogy személyes meggyőző ereje, mozgósító képessége áthúzza ezen a gáton. Ezzel a képességgel jött viszsza kiszorított pozícióból miniszterelnök-jelöltnek, nem utolsósorban ennek köszönhette a tavaszi választási győzelmet, miért ne hihetett volna most is önmagában? Persze, lehet, hogy túlzottan magabiztos volt, hiszen a "pozitív üzenetek" közepette meggyőződhetett arról is, hogy több számítási hibát vétettek emberei - a már említett áfatrükkre például hatvanmilliárdos kiadást számoltak, belekerült több mint háromszorosába, hogy a költségvetési deficit mértékét ne is említsük.

Mindegy. Azzal semmiképpen nem kalkulált, hogy Őszöd után az egyéni varázst, a hitelességet nagy hatótávolságú politikai fegyverként jó ideig nem használhatja. Személyisége olyan szélességben vált a politikai belháborúk vezető témájává - egyházaktól a köztársasági elnökön át művészeti és társadalmi szervezetekig szórták rá az anatémát -, hogy valóságos értékei még a nyitottabb nagyközönség számára is befogadhatatlanná váltak.

Fordítania kell: csak működő szervezetek, mozgásba lendült intézmények közvetíthetik hitelesen a politikai akaratát. Ezt ma még csak feladatként fogalmazhatja meg ő maga is.

Az ellenzék vezetője éppen az ellenkező irányban mozgott. Orbán Viktort Őszödig az ő oldalára állított szervezetek és tömegek ihletett mozgatójának lehetett tartani. A tévéostrom után kibontakozott felfordulásban azonban nem volt olyan mozzanat, amelyről azt mondhatjuk, hogy akarata szerint történt volna. Sem az erőszak mellett, sem ellene nem azonosította magát, a kormány lemondatásáig tartó tüntetéseket ígért, minden héten újabb aláírásgyűjtést indított, majd az egész egy "hétnemes" referendum ötletbe torkollt, egyik legutóbbi beszédében pedig már úgy fogalmazott, hogy az emberek megmutathatják, hogy képesek élni a felelősséggel, s elmennek tavasszal a népszavazásra. Valójában persze semmiféle népszavazást nem írt ki az államfő, és ha egyáltalán lesz, tavasszal biztosan nem. Orbán tehát politikai szervezőként elveszítette az arcát, miközben még erősebb karaktervonásokat vett fel pártelnökként. Nem támadt visszhangja, de a korábbinál is élesebb jobboldali profilt mutat a parlament Európai Bizottsága előtti meghallgatásán tett kijelentése, amely szerint ő nem is biztathatta az uniót a támogatások megvonására, hiszen azok járnak azt követően, hogy mi a rendszerváltással átadtuk (!) a termelőkapacitásainkat. E körbe tartozik az is, hogy - nem utolsósorban az '56-os jubileum végszavait kihasználva - végképp szakadékot vájt a volt nómenklatúra (értsd: a jelenlegi MSZP és hálózata), valamint a demokratikus erők közé, egyszer s mindenkorra lehetetlenné tette a tisztességes beszélő viszony visszaállítását, hiszen a demokrácia harcosai és a diktatúra kiszolgálói között az ilyesmi valóban komoly nehézségekbe ütközne. Orbánnak most tetszene igazán rendszerváltást csinálni, amiben azért van valami "öregfiúk" feeling.

Összegezve: a két vezető politikus éppen eddigi legfontosabb eszközétől fosztatott meg abban az időszakban, amelynek hivatása a letisztulás, a hatékonyság volna.

Harmadszorra pedig: a harmadik erő megjelenése az igazi újdonsága az évnek. Megjelent, de még nem tudni, melyik az.

Az utcai politikai erőszak tekinthető annak, ámbár csak fenntartásokkal. Amikor elfogyott a parlamenti (Fidesz) és mérséklődött az értelmiségi támasz, a Kossuth tériek a mindenkori Csurka-pártnál nagyságrenddel idejétmúltabb, ha szabad ezt a kifejezést használni, ártalmatlanabb képződménynek tűntek.

Sokkal inkább mutat valamiféle harmadik erőt a köztársasági elnök, a Védegylet és az MDF - egymástól szellemileg korántsem független - hármasa. Az elnök szereti azt mondani, hogy mindebből az ő megválasztását is elindító civil csapat, a Zengő-mentő Védegylet a legfontosabb (nem önmagában, hanem mint a civil világ reprezentánsa), az MDF értelemszerűen önmagát tartja annak, ténylegesen viszont Sólyom László szerepvállalása volt a harmadik nagy politikai újdonság Magyarországon. Az államfő bemutatkozó tévéinterjújában a hallgatás erkölcsi bátorságát ígérte, a kora őszi krízisbe viszont a megszólalás szenvedélyével vitt új erővonalat. Egyrészt élesen Gyurcsány-ellenes nyilatkozatai az ellenzéket erős pozícióba hozták, másrészt a kézfogás-gesztuson át, az '56-os beszéden keresztül egy sor nyilatkozatáig lényegében egy mérsékelt konzervatív politika eddig hiányzó alaptételeit fektette le. A lényeg furcsamód egybevág az új Orbánnal, vagyis, hogy a '89 előttöt és az utánt minden tekintetben világok választják el. De a forma nagyon eltérő, a tartalmi mélységekről nem is beszélve.

A búcsúzó évhez tartozik még: a jelenlegiekhez képest békeidőkben, tehát a választási előkampányban, februárban Gyurcsány Ferenc egy fontos beszédében még ilyen kifejezéseket használt: élettudományok, biotechnológia, információtechnika, műszaki, kémiai, biokémiai oktatás, autógyártás és call-centerek. Emlékezzünk még rá!

Utóirat: Az év utolsó negyedévében az oktatásban, de még inkább az egészségügyben drámai erejű átalakítás kezdődött. A tét a közösség és az egyén, az állam és polgára eddiginél tisztább kapcsolatainak létrehozása, amely nyilvánvalóan eleinte aligha lesz tiszta, hibátlan és feszültségmentes. De ennek kibeszélésére most nincs tér.

Csinálni kell.