"Felerősödött önöknél a populizmus"
- Az idén Magyarország a korábban szokatlan híreivel hívta fel magára a figyelmet. Hogyan értékelhetők a történtek Brüsszelből?
- Kétféleképpen lehet szemlélni a magyarországi eseményeket. Az érem egyik oldalát a reformok jelentik, amelyek mellett a kormányuk elkötelezte magát. Brüsszel, az Európai Bizottság ezt pozitív fejleménynek ismeri el. A magyar államháztartási helyzet az euró bevezetésétől függetlenül olyan aggodalmat keltett már, hogy az EU mindenképpen a stabilizációt szeretné látni. Másfelől szerepet játszik a politikai megítélés, amely nagyban függ az országban érvényesülő politikai dinamikától. Az őszi utcai megmozdulások nyomán az a benyomásom, hogy Brüsszelben kialakulhat egy olyan vélemény, amely tágabb, térségi összefüggésben értelmezi a magyarországi helyzetet. Noha az önöké gyökeresen különbözik a lengyel, cseh, szlovák fejleményektől, mégis a bizonytalansággal lehet azonosítható. Magyarország korábban a stabilitás szigete volt, ez a múlté, a populizmus felerősödött. Antall József azért messze nem ugyanazt képviselte, mint most Orbán Viktor. A stabilitást a posztkommunisták jelentik, velük szemben viszont nagy a társadalmi elégedetlenség. Mindezt egy tanulási, alkalmazkodási folyamat epizódjának tudhatják be az EU-ban. Mint ahogyan azt is, hogy a hidegháború vége óta idén először erősítettek meg magyar kormányt a hivatalában. Majd jött a miniszterelnök ismert beszéde, ami hozzájárult a kormánypártok gyenge szerepléséhez a helyhatósági választásokon, s bizonyos fokig megköti a kormányfő kezét a belpolitikában.
- Egyetért-e azzal, hogy a helyhatósági választások eredménye megkérdőjelezi a kormány legitimitását?
- Akkor, ha a kormány maga jelenti ki előre: az önkormányzati erőpróbát egyfajta bizalmi szavazásnak tekinti. Olaszországban volt ilyesmire példa. Más esetben nem gondolom ezt.
Az viszont természetes és magától értetődő, hogy az alsóbb szintű választások tesztelik a kormánypárt(ok) aktuális támogatottságát. Németországban is ezen a szemüvegen át nézik a tartományi választásokat. Magyarországon még az sem mellékes, hogy a kormánypártok éppen Budapesten őrizték meg a vezető helyüket - ott, ahol a szeptemberi, októberi zavargásokra sor került.
- A nagy európai pártcsaládok vezetői igencsak beszálltak a hazai adok-kapokba. Gondolok Wilfried Martens szerepléseire és Poul Nyrup Rasmussen megnyilatkozására.
- Ez annak a mellékhatása, hogy a pártcsaládoknak köszönhetően a belpolitika egyre erősebben hat az EU-szintű politikára. Ezek a pártcsaládok amolyan európai parlamenti érdekcsoportok, nem pedig "értékcsoportok". A Néppárt és a szocialisták - a magyar helyzettől függetlenül - teljesen uralják a terepet, még olyan kérdésekben is, mint az álláshelyek felosztása.
- Magyarországról a Fideszen kívül az MDF is a Néppárt tagja. Az EPP mégis teljes mellszélességgel a Fidesz mellé állt, legalábbis hivatalosan.
- Látható egyfajta jobbratolódás náluk. Szerintem jobban járnának, ha David Cameron elvinné tőlük a brit konzervatívokat. S ne felejtsük el, hogy az EPP tagpártjai igen különböző utat jártak be. Eredetileg a Benelux-országok kereszténydemokratái feltétlen EU-pártiak voltak, ma már ez a hollandokra és a belgákra sem szükségképpen igaz. Az olasz kereszténydemokrácia elemeire esett szét. A spanyol Néppárt egy posztfrancóista alakzat, igencsak jobbra tolódott. A Fidesz sokkal nacionalistább a hagyományos kereszténydemokrata pártoknál.
- És a sokat emlegetett balatonőszödi beszédről Önnek mi a véleménye?
- A hivatalban lévő kormányok hazudni szoktak az államháztartási helyzetre vonatkozóan. Pontosabban: "gazdaságosan bánnak az igazsággal", vagyis elhallgatnak dolgokat. Ez ténykérdés. A csontvázak sokszor kormányváltás után esnek ki a szekrényből. Olaszország jó példa, de így járt Angela Merkel német kancellár is, azzal a különbséggel, hogy ő azóta is egy hajóban evez az elődeivel, akik koalíciós partnerévé lettek. A kérdés az, hogy mit tart egy ország politikai rendszere még elfogadhatónak - erre nincs egységes mérce. Arra sincs, hogy ilyen esetben a társadalmi felháborodásnak utcai megmozdulásokba kell-e torkollnia - amelyek önmagukban teljesen legitimek -, s hol vannak pontosan a határai annak, hogy valaki mindebből politikai tőkét kovácsoljon. Innen nem lehet megítélni, ebben kinek van igaza Magyarországon. Az mindenesetre gyengíti a Gyurcsány Ferenc mögött felsorakozók érveit, hogy a kormányfő nem a nyilvánosságnak szánta vallomását. Mint ahogyan a szélsőjobboldal felvonulása éppenséggel a másik oldal jóhiszeműségét kérdőjelezi meg.
- Brüsszel annyiban mégis támogatást ad a kormányfőnek, hogy tőle várja a reformok keresztülvitelét.
- Igen, de ez a támogatás nem a személynek, hanem a hivatalnak szól, amit betölt. Az unió reformokat vár, márpedig Gyurcsány Ferenc van abban a helyzetben, hogy ezeket végrehajtsa.
- Mi a véleménye a magyar ellenzék népszavazási kezdeményezéséről?
- A népszavazásokra megint csak nincsen egységes EU-recept. Az viszont biztos, hogy ha a kormány a törvényhozási felhatalmazás alapján nem jelölheti ki politikája irányvonalát, akkor nem beszélhetünk többé az ország kormányzásáról. Márpedig a kormányzásnak sokszor természetes velejárói a népszerűtlen intézkedések. Én személy szerint nem vagyok a népszavazások híve, mert az ilyen témájú referendumok a populizmus irányába vihetik el a politikát. Magyarország adott esetben közelebb kerülhet így a jelenlegi lengyel modellhez.
- Helyénvaló-e ön szerint az Európai Parlamentbe hozni a belpolitikai ügyeket?
- Nem helyénvaló. De ettől még megteszik. Megtörtént ez a spanyolokkal is, amikor idehozták a baszk szeparatista szervezet, az ETA problémáját.
Az olasz Antonio Missiroli
Több egyetemen, Bolognában, Rómában, Oxfordban tanított.
Korábban a Nyugat-európai Unió (WEU) Biztonságpolitikai Intézetének kutatója Párizsban. Számos szakkönyv és tanulmány szerzője.
